Nyomtatott újság megrendelése Paypal-al

Megrendelési periódus:

Kezdési dátum:


Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz


Sepsiszentgyörgy, 2017. május 24., szerda 05:19
Köszöntjük Eszter, Eliza nevű olvasóinkat!

La Fontaine: A szarvas, aki magát csodálta

2017. február 18., szombat, Kiscimbora
Ferencz Zsombor, Árkos
Ferencz Zsombor, Árkos
Élt egyszer egy erdőben egy büszke szarvas.
Ez a szarvas minden szarvasnál fürgébb volt; úgy tudott futni, hogy soha semmilyen vadászkutya még csak a nyomába se ért; s nem volt az a sebes sodrú patak, amelyen könnyedén át ne szökkent volna. Mintha repülne, úgy vitte a lába; de ő nem a lábára volt büszke, hanem ágas-bogas agancsára.

Volt az erdőben a tisztás szélén egy forrás; mohos sziklából csobogott, s a szikla alatt, mielőtt továbbcsörgedezett volna, kis tavacskává gyűlt a kristálytiszta víz. Olyan volt ez a kis tó, mint egy tükör, és a szarvas, amikor inni ment, mindig elidőzött a partján. Sokáig nézegette magát a víz tükrében; nézte dús, királyi agancsát, nézte vékony, inas, göbös lábát, és így tűnődött:
„Milyen szép a fejem ezzel a pompás agancskoronával! Gyönyörű dísz ez; és a hegye a legsűrűbb bozótból is kilátszik; nincs olyan bokor, amelynél, ha a nyakam kinyújtom, magasabb ne volnék. Agancsom miatt igazán megérdemelném, hogy én legyek az állatok királya.”
Nem győzte csodálni pompás agancsa tükörképét a tóban. Ám ahogy a víz tükrében lábát is megpillantotta, nyomban elkedvetlenedett.
„Igen, bízvást az állatok királya lehetnék – gondolta keserűen –, ha nem ilyen piszkafa lábakon állnék. Ez az én bánatom, ez az én szégyenem; csúfságom ez a pókos, pipaszár láb, és még csak meg se szabadulhatok tőle!”
Ahogy így kesereg, rezzen a bokor, és a tisztás szélén megjelenik egy kopó. Nézi a szarvast, csahol egyet; távolból, mint a visszhang, felel a többi kopó csaholása. A szarvas fölriadt, azon nyomban megfeledkezett minden keserűségéről, átszökkent a tavacskán, s mint a nyíl, nekiiramodott a tisztás túlsó felén az erdőnek, és eltűnt a sűrűben.
A kopó se volt rest, vad csaholással utánavetette magát.
A szarvas hátrapillantott, látta, hogy üldözik, nem is egy kopó már, hanem mögötte, kissé elmaradva, egy egész falka.
Nem ijedt meg; friss, táncos ugrásokkal, szinte ingerkedve menekült a csapáson. A szálerdő véget ért, sűrűbb irtás következett. A szarvast itt is könnyedén vitte a lába, agancsa azonban minduntalan beleakadt az alacsonyabb ágakba. A zsenge ágakat még egy rántással letörte, de az erősebbekből már alig bírta kiszabadítani magát. Futása meglassúdott, és már hallotta maga mögött a kopók lihegését:
„Ó, jaj – gondolta –, milyen ostoba voltam! Lábamat átkoztam, pedig az megmentené életemet, s agancsomra voltam büszke, pedig most az okozza siralmas vesztemet! Nemcsak azt kell becsülnünk, ami díszünkre, hanem azt is, ami hasznunkra válik. Most saját káromon tanulom meg ezt a bölcsességet, akkor, amikor már késő.”
Átdolgozta: Rónay György
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most