Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. június 5., csütörtök: Közélet Ki költözik a Lábas Házba?![]() Jókora és durva vitát váltott ki a sepsiszentgyörgyi önkormányzat utolsó ülésén a Lábas Ház benépesítésére vonatkozó határozattervezet. Első változatban a testület a tíz kiadható helyiségre nevezett meg tizenegy szervezetet, melyeket több tucatnyi érdeklődőből válogattak ki. Ezek: Háromszéki Ifjúsági Tanács, László Kálmán Gombászegyesület, Kiwanis Klub, Pro Háromszék Egyesület, Erdélyi Magyar Műszaki Társaság, Romániai Magyar Közgazdász Társaság, Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaság, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, Etna Alapítvány, Gyulai Ferenc Fotóművész Egyesület és egy, nagyjából Új Szociális és Gazdasági Kilátások a Közösségnek névre fordítható egyesület. Ezek az elképzelés szerint öt évre kaptak volna ingyen helyet a Lábas Házban — a határozattervezet azonban időközben borult, a tanácsülésen már egy újabb változatát terjesztették elő, mely szerint a műemlék épületben székhelyet kapó civil szervezetek kiválasztása tartozzék a polgármester és az alpolgármesterek hatáskörébe. Sem előbbi, sem utóbbi változat nem tetszett a román tanácstagoknak, etnikai diszkriminációt emlegettek sűrűn, sokallták az ötéves időszakot is, de azt is szóvá tették, a testületnek nem sikerült olyan rendszert kidolgoznia, melynek eredményeként a valóban a közösségért tevékenykedő szervezeteket lehessen kiválasztani. Ilyen körülmények között a tanács — miután korábban a jövő évi helyi adók és illetékek meghatározását is a következő önkormányzatra hagyta — ennek a kérdésnek a tisztázását is az utánuk jövőkre ruházta. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 1262Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
laridae - 18:06 Harangszó a bölcsőhelyen (Nyirő József kései hazatérésére)
vicceslaci - 17:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
vicceslaci - 17:30 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 17:09 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 17:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
Ferencz - 12:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
hillsnail - 09:12 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
hillsnail - 09:10 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
Ferencz - 07:42 Titkos úton, törvényesen (Rendőrök keresték Nyirő hamvait)
leopold - 07:15 Bukaresti tisztséget kapott Obreja Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
