Gépünk késő este landolt a Brüsszeltől mintegy negyven kilométerre fekvő Charleroi repülőtéren. Huszonnyolc fős csapatunk — amely kilenc erdélyi végzős diákból, újságírókból, illetve kísérőnkből, Albertini Zoltán Maros megyei főtanfelügyelő-helyettesből állt — a hosszú út után fáradtságtól lelombozva vágott neki az esős ismeretlennek.
Jitnaras! (Nyertünk!) Majd óriási lendülettel indult a színpad felé. Két bokaösszecsapás a levegőben, és irány a színpad. Őszintébben még senki sem örült a sikernek, mint ő ott, a színpadon. Mindenki csak tapsolt, mi meg csak meghajoltunk, és tapsoltak.
Szokás szerint holtfáradtan értem haza. Szinte idegenként bolyongtam saját lakásomban. Késő este volt, már semminek nem akartam nekifogni, csak egy forró fürdőre és alvásra vágytam.
,,Végre valami színházközeli" ― ezt hallottam először Visky András Júliájáról. Gondoltam, hiszem, ha látom. Beckett Godot-ra várva című előadása óta nem igazán született számomra ― hangsúlyozom: számomra ― helyi szinten érvényes színházi előadás. Mérhetetlenül kíváncsian indultam hát az ígért találkozásra.
Miután előző számunkban a diákok szemszögéből vizsgáltuk az iskolák, az oktatás helyzetét és a főbb problémákat, most a tanároké a szó. Ezúttal Taras Silviut, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum történelemtanárát kérdeztük tapasztalatairól.
Érdekes hétnek néztek elébe a Székely Mikó Kollégium tizenkettedikes és kisebb diákjai november 19-étől kezdődően hét napon keresztül. Az iskolában ugyanis második alkalommal szervezték meg a fiatalok körében immár népszerűvé vált Maturandus-hetet.
Tizenegyedik A, B és C osztály, Plugor Sándor Műveszeti Líceum. Próbálkoztunk egy — a mi iskolánkban eléggé ritka jelenségnek számító — Maturandus-hét megszervezésével.
November 9—11. között Kézdivásárhelyen a Nagy Mózes Gimnázium Diákszövetsége társszervezésében rendezték meg a KOVAKÖ-képzéssorozat második szakaszát, melynek résztvevői a megye diáktanácsainak képviselői voltak.
A karácsony az év leghosszabb, legmeghittebb, sokak számára talán legszebb ünnepe. Szeretetről, melegségről, egymásra figyelésről szól. A város bármely pontján járunk, az ünnep fényeit látjuk: az utcákon és kertekben megjelennek a színes égőkkel díszített fák, az asztalokon ott az adventi koszorú, sok helyen az ajtókon, ablakokban is gyertyák köszöntik az arra járót.
Óvodás és kisiskolás gyerekektől szoktuk hallani, hogy milyen jó lenne felnőttnek lenni. Nem mondja meg senki, hogy mit tegyél, hova mehetsz, és hánykor kell lefeküdni. Nem kell a nagyobbra hallgatnod, és mindenben igazat adnod neki. Gyerekszemmel a felnőttkor maga a tündérmese... De valóban ilyen?
A Kovászna Megyei Középiskolások Szövetsége (KOVAKÖ) a Kovászna Megyei Vöröskereszttel közösen karácsonyi gyűjtést szervezett az őrkői roma gyerekek megsegítésére.
,,Mit szóltok, ha összehozunk egy Diáktanács-tábort?" Így kezdődött az egész. Eljött november 23. Úgy gondolom, mindenki izgatottan várta, hogy ott legyünk már Besenyőn. Én személy szerint tartottam kissé attól, hogy gyalogolnunk kell.
A templom a gyertyák fényében pompázik csendben, a hívek a padokban halkan mormolják magukban a karácsonyi hálaadási imát. Minden olyan fenséges és meghitt egyszerre. A gyertyák lángja táncot jár, ez talán a törött ablak miatt van, amelyen befúj a hideg decemberi szél.
