Hideg volt, s én már megint beteg. Ismét mandulagyulladásos. Ennek ellenére kéz a kézben sétáltunk a város szívében.

A reggelek nehezek. A hajnalok. Felkelni hatkor. Még húz magába az ágy, még megvárnád, hogy ne az utcalámpák fénye világítson kint.

Mint tudjuk, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar diákjai hiába választják a magyar oktatást, csak az elméleti részt biztosítják nekik anyanyelvükön, a gyakorlat románul folyik.

Gyerekkönyv, fantasy? Nem késtem el pár évet vele? Ez a kérdés az én fejemben meg sem fordult, és a mű elolvasása után biztosan nem is fog!

Nyáron, fülledt meleg estéken rengeteg sétáló fiatallal találkozni, ez a lehetőség viszont télen nem igazán adott.

Gyakran hallani, hogy Sepsiszentgyörgy a szobrok városa. Talán így is van, hiszen az emléktáblákkal együtt közel nyolcvan köztéri alkotás színesíti városunkat. Sokan vélik túlzásnak, hogy a megyeszékhelyen több tucat szobor is helyet kapott, legyen szó egész alakos alkotásokról, mellszobrokról, kortárs, absztrakt művekről.

2011 az Önkéntesség Európai Éve volt. Megyénkben több szervezetnél lehet önkéntes munkát végezni, mint például a Gyulafehérvári Caritasnál. Az év vége és a szeretet ünnepe felé közeledve elbeszélgettem a Caritas kézdivásárhelyi önkéntes-koordinátorával, Kovács Botonddal.
 

Jézus Krisztus születése az emberiség történelmét meghatározó események közé tartozik. Némelyek izgalommal, mások közönnyel ünneplik, a legtöbbször azonban szem elől tévesztik a Főszereplőt. Az ünnep vallásos jelentősége homályban marad, míg kereskedelmi szem­pontjait bármi áron előnyben részesítik.

A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) november elején indította útjára Fika (Fiatal, Közösségért Aktív) nevű programját, melynek célja a fiatalok bevonása a közösségfejlesztő feladatokba.

Végtére is mi a magány? Ezt olvasta annak a Bábel nevű kávézónak a falán, ahol üldögélt Hugó, egyedül egy asztalnál, piszkálta a hamutálba nyomott csikkeket az égő fekete Dunhilljével, és várta a találkozást a lelkiismeretével.

Figyelem, figyelem! Ezentúl egy túlságosan is lelkes és energikus, meg kell hagyni, zajos, folyton fecsegő és okoskodó, nyugton ülni nem tudó csoporttal futhatnak össze a kézdivásárhelyi óvatlan lakosok.

Ritkán hallani tizenéveseket értekezni a művészetről, vagy az őket (is) érintő esz­tétikai vagy éppen szociális kérdésekről. Divatos legyinteni a fiatalok gondolataira, érzelmeire és meglátásaira, pedig előfordulhat, hogy ők látják jól, csak éppen nem szokás erről tudomást venni.

Elszomorít, hogy kevés azoknak a fiataloknak a száma, akikben ne lenne valamilyen frusztráltság. A kérdés az, mi tud ezen segíteni: egy pappal való lelki beszélgetés, gyónás vagy egy erre szakosodott tanár „lélekkurkász” feladatai juttatnak el addig, hogy felvállaljuk azt, amik vagyunk.