Nem akar kiszakadni az űr,

Nem akar foszlani a sötétség.

Csak elbújik a nap a felhők közé.

Várom, hogy meglássam valahol.

Ott kint, ahol nyüzsög az életnek nevezett pár perces felvonás.

Csattognak a léptek, de nem azok a cipők tapossák a hitem...

Írtam: érte és magamért.

Kiléptem a rációból: elbújtam a csendben.

Olyan nyugodt volt minden,

S mégis olyan lázadó.

Meghalt a kisdiák,

A mester megszakította az utat.

Félek egyedül lenni a sötétben.

Én is félek.

Máthé Kincső