Úgy gondolom, ez a képlet szinte tökéletesen tükrözi a diákok hozzáállását ahhoz az intézményhez, ahol inkább azt tudják megtanulni, hogy milyennek nem kell lennie a tanárnak, a diáknak és a viselkedésmódnak.

Attól függetlenül, hogy a legtöbb diák büszke az iskolájára, mindenhol vannak, voltak és lesznek alaptalan és kevésbé megalapozott kérdések, elvárások, valamint elégedetlenségek. De létezik-e olyan diák, aki elégedett az iskolájával?

E kérdés megválaszolásakor, persze, a legkönnyebb kibúvó az oly gyakran használt abból a szempontból, hogy… mentegetőzés. Ez esetben helyesnek tartom e védekezésmódot. Ugyanis van, amivel elégedettek lehetünk, és van, amivel nem.

A könnyebb utat választva, e téma kibontakozásának következményeit tekinthetném továbbra is végeérhetetlen vitának. A kérdések úgyis özönlenének tovább: Kinek milyenek a szempontjai? Léteznek-e szempontok? Kinek mi az elvárása? Kényelmesebb-e a lázadunk mindenekfelett szlogen? Akarunk-e valamit változtatni, és ha igen, miért? Vajon érdekel-e egyáltalán valakit az, hogy van véleményünk?

Nem tudom, melyik lenne az út, amely kivezetne ebből a folyamatos egyezzünk meg, hogy…, vagy a minden év eleji kezdjünk tiszta lappal helyzetből.

Azt is tudom viszont, hogy nem én vagyok az első, aki erről ír. És hogy nem először maradtak megválaszolatlanul ezek a kérdések.

Soós Réka