Engem megkérdeztek: ,,innivalód vegyük-e el?"

Én azt mondtam: ,,ezt is megtehetitek!"

Engem megkérdeztek: ,,nyelved vágjuk-e ki?"

Én azt mondtam: ,,mire vártok?"

Engem megkérdeztek: ,,szemed fordítsuk-e ki?"

Én azt mondtam: ,,úgysem több, mint átok!"

A napot leszedjük az égről? A festő fehérjét keverjük-e el?

A húrokat együtt, akár helyetted, pengethetjük vajon? Levegőt mi adjunk-e tüdődbe?

Mit mondtam volna?

Mindenem elvették, ami látható. Nem voltak elégedettek, mert a tükör-ablak nem olyan, mint az új tükör. De én adtam oda nekik, tőlem vették el, amit lehetett,

azt mind elvették, nem éreztem, hogy ellenkeznem kellene, nem bírtam ellenkezni,

gyáva és gyenge vagyok, tőlem mindent elvehettek, ami látható, azt mind elvették.

S szólt a láthatatlan, hogy hallhattam csak én: ,,A csillagfénnyel végig rohanni kell, de te állsz, ugyan mire vársz?"

Én kiszabadítom magam,

Én fel fogok állni,

Én ki fogok tartani,

Én szabad vagyok,

A hátam egyenes,

Arra, előre, mégsem látok semmit,

Ami megérne akármit is,

De nekem a semmi is kell.

Én ki fogok tartani,

Én kitartok,

Én szabad leszek egyszer.

Kitartok, mert szabad leszek egyszer.

Felállt akkor a szökött marionettfigura,

Lemészárolta a mestert,

Az utolsó szálig, az utolsó cseppig,

Vérig, csontig,

Mert betelt a pohár.

És a bosszú, jaj, be édes volt.

A bosszú édes lesz.