Nem mer szembenézni önmagával, fél a jövőtől, ugyanúgy, mint a jelen nehézségeitől... Mindez olyan személyre vall, ki pusztán csak empátiából, vagy — a diák esetében — a tanár jóindulatának megszerzése végett lépi át annak az intézménynek a küszöbét, mely emberségre és tudatosságra nevel.
Olyan világban élünk, amelyben a tév igazsággá vált, s minden, ami fontos volt, elveszett. Legyen az színházi előadás, hangverseny, múzeumi vagy rajzkiállítás — fontos szerepet játszik az emberi létben. A gond pedig ott kezdődik, hogy egyre kevesebben értenek ezzel egyet, mert nem látnak benne hasznot. Nem érdemes kapcsolatba kerülni efféle lázadókkal, mert nem hagynak érvényesülni...
Mámorító érzés egy szépséges előadás, egy drámai helyzet, egy zenemű, egy tánclépés vagy akár egy elképesztő festmény hatása alatt lenni. A művészek nem egy eltorzult képet jelenítenek meg a világról, ellenkezőleg, a jelen körülményeit ábrázolják. A művészet is egy hit, amelyet ápolni kell. Ez pedig hozzájárul egy gondolkodásmód kialakulásához és a szellemi neveléshez. Nem a hibát kell keresni. Értékelni kell, a jót keresni. Eszméletlenül nagy élmény a ,,titokzatosság aurájából" kilépve az igazságba ütközni.
Érdemes a művészeti eseményekkel is tisztában lenni. Tudni kell válaszolni az eddig válasz nélkül maradt kérdésekre, de érdeklődést színlelni nem lehet és nem is érdemes.
