December. Mindenhonnan a (kissé már közhelyessé vált) jelleg kacsingat ránk — a szeretet, a nagylelkűség, az ajándékozás ideje.
Itt az ideje, mondogatjuk, hogy az egész éves mindenfélét megháláljuk családunknak, barátainknak, ismerőseinknek, olykor apróságokkal, olykor meg gigantikus tárgyakkal, hogy világgá kürtölhessük érzelmeinket... Rohanunk, elszaladunk a jótékonykodni akaró alapítványok, szervezetek plakátjai mellett, amelyek a karácsony szellemének lényegét kívánják hirdetni.
Na de azért, szerencsére, nem ennyire érzéketlen a világ. Vannak, akik látatlanban is képesek ajándékozni. Az, hogy mi motiválja őket, már kérdéses. Vannak, akik a kicsiny lelkükben feltámadó együttérzésnek tesznek eleget, mások a minden évi jó cselekedetüket akarják letudni utolsó pillanatban... de nem is ez a lényeg, hanem maga a tett. Gondoljunk csak bele. Sokszor még ott állnak a porosodó polcon, vagy ott lapulnak egy kartondoboz mélyén a limlomok között a gyerekkori pajtások, játszótárasak. Olykor kezünkbe akadnak, rájuk nézünk, s egy emlékkép villan fel, de akkor sem a játék a fontos. Itt van december, amikor átadhatjuk, továbbadhatjuk egykori kedvenceinket, s nem csak mi nyugszunk meg, nem csak a mi lelkünk, arcunk mosolyog majd a karácsonyfa alatt, hanem egy másik gyereknek is boldogabbá, szebbé tehetjük az idei ünnepét.
Ebből a meggondolásból, ápolva a hagyományokat, idén is játékgyűjtésbe kezdett a KOVAKÖ a megyei Vöröskereszt támogatásával. A sepsiszentgyörgyi iskolákban kihelyezett dobozokba lehetett berakni a játékokat, amelyeket december 22-én a városi kórházban és a cigány gyerekek között osztunk szét. A gyűjtés keretében délután négy és este hét óra között az iskolák kórusai énekelnek a Sugás Áruház előtt. Ezúton is köszönetet mondunk a diáktanácsok, a kórusok, a város együttműködéséért, az adományokért.
