Rengeteg cigaretta, és az ébrenlét hajnali háromig. Lelkesedés és a folyamatos önerőszakolás, hogy ezt is csináld végig. Néha már csak a kényszer, de legtöbbször mégis valami belső motor működése, ami nem hagyja nyugodni a lelkiismeretet... valami, ami arra késztet, hogy rendesen végezd el a vállalt feladatokat. ,,Ha valamit csinálsz, tedd rendesen, vagy inkább sehogyan se..."

Bizonyára nem mondok újat mindazoknak, akik középiskolai éveik alatt nem csupán a padokat koptatták, hanem valamilyen belső indíttatás következtében más levesekbe is belekanalaztak. Lehetetlenség, s talán nem is szükséges megmagyarázni, miért is vállalja oly sok diák, hogy intenzíven foglalkozik valamivel az iskolai tevékenységeken kívül. Sokkal többet kell fektetni abba, amit mindezzel elérni sikerül. Néhány dicséret, oklevél, igazgatói kitüntetés... A megérdemelt vállon veregetés, mellyel a családban, a rokonságban, a tanáriban, esetleg egy-egy diáktalálkozón jutalmaznak meg. Vajon ezek az igazán fontos érvek és következmények? Kétlem...

Talán mindezeknél jóval értékesebb az a tapasztalat, amelyet e folyamatok alatt megszerezhetsz. Hiszen egyszer nagy leszel, nem lesz már iskola, s csupán annyiból táplálkozhatsz majd, amennyit magadévá tettél. Amennyit összegyűjtöttél ahhoz, hogy biztos léptekkel hagyd magad mögött az iskolai éveket. S leszel majd tengerész, űrhajós vagy óvónő... A hajnali háromkor való lefekvés megszokottá válik, a kényszer valóban kényszer lesz, mert már nem csak önmagadért tartozol felelőséggel. Folytatódik a szaladás: staféta vagy sprint — a helyzet válogatja —, de soha nem fog leállni az életed. És ott lesznek a jóakarók és a ,,jóakarók". Melléd társulnak majd, vagy te szegődsz barátjuknak — miként most is ez történik.

Mert az vagy, aki vagy, köszönheted azoknak, akik segítenek vagy ,,segítenek". Elvégre, ami nem öl meg, az megerősít. És lehet, hogy gondoskodnak mások a megfelelő fizikai és lelki állapotról. Lehet...

Én nem tudhatom. Csak képzeletben vállon veregetnélek, ha lehet. Mert bizonyos formában nem csak az idősebbeket illeti meg a tisztelet, s nem csak velük változik a világ.

Hát vegyél mély lélegzetet. És gondold végig, hogy akarod-e tudni a jövőt... Akarod-e magyarázni önmagadnak, hogy miért vállalod be a harmadik egyesületi elnökösködést, miért játszol sajgó csuklóval holnap is a kosárlabdameccsen, miért szervezed idén már az ötödik nagyszabású találkozót?

Most bírod. Mert bírni szeretnéd. De azt mondják, hogy minden csoda három napig tart. Akkor legyen három nap a világ...

Máthé Kincső