Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 18:20
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
Kovakő 2009. március 7., szombat:
Nyár a télben fotópályázat


NYÁR A TÉLBEN címmel fotópályázatot hirdetett a Mikes Kelemen Diáktanácsa 2009. január 9. és február 9. között.


A rendezvény azoknak a 12 és 19 év közötti fiataloknak szólt, akik szeretnek fotózni. Két tárgykörben lehetett pályázni: nyár a télben, és szabadon választott téma. A diáktanács nagy örömére több mint 80 kép érkezett, tizenegy szerzőtől. A munkákat értékelő háromtagú zsűri, Henning János, Kocsis Boldizsár János és Kovács László, húsz képet jutalmazott tíz ponttal, ezeket február 17-én kiállították a Gyárfás Jenő Képtárban. A tárlatot a Mikes Kelemen Diáktanácsának elnöke, Virág Tímea Helga nyitotta meg. A nyár a télben kategóriában első díjat nyert Molnár Ferenc Rozsdafolt a hegyen című fotója, második díjat Kovács Botond Nyár a télben képe, a harmadik díjat Tóth Tímea Kitti Erőltetett mosoly című fényképe kapott. A szabadon választott témában első lett Tóth Tímea Kitti az Idő barázdái című képe, második Oláh Eszter Időárnyék, harmadik pedig Molnár Ferenc Vízkö­pő című fotója. A különdíjat Henning János adta át a Gyulai Ferenc Fotóegyesület nevében Molnár Ferencnek. A kiállítást a Képtárban több mint 350 érdeklődő tekintette meg március 2-ig. A szavazás alapján Molnár Ferenc A fehér ló című fotójával nyerte el a közönségdíjat. A diáktanács örömére az érdeklődők és a versenyben részt vevők száma igen nagy volt, köszönetet szeretnének mondani mindenkinek, aki valamilyen formában részt vett a fotópályázat lebonyolításában. További jó fotózást.

Müller Henrietta

Szerző:    Nyomtatható verzió Cikk megjelenítése: 1753

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS