Sepsiszentgyörgy, 2012. február 4., szombat 16:34
Köszöntjük Ráhel, Csenge nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
hirdetés
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
Kovakő 2010. június 12., szombat:
Bemutatkozik a Crazy Snowman zenekar


A Crazy Snowman fiatal sepsiszentgyörgyi zenekar, tagjai: Albert Zoltán, Szász Szabolcs és Péter László gitáros, Petri Gergő pedig a zenekar menedzsere, szakmai vezetője és jelenlegi dobosa.

Cristina Ancu tölti be az énekes szerepét, a banda a Crazy Snowman nevet közös megegyezés alapján választotta, és kiválasztott egy stílust is magának a széles zenei palettán, ami nem más, mint a pop-punk.

Április 3-án léptek fel először a Háromszéki Diákegyüttesek Találkozóján, ahová azzal a céllal jelentkeztek, hogy próbára tegyék magukat, és minél több ember ismerje meg a bandát. Második koncertjüket a Szent György-napokon adták, majd a Rock Stage tehetségkutató következett, ahonnan a jó teljesítményért a European Sart, 2010 Nemzetközi Zenei Tábor Díjjal távoztak. Ezt követően május 28-án a zenekar a Háromszék—Hunyad megyei testvérkapcsolat keretében Déván lépett fel, ahol a hosszú út után meglepően jó fogadtatásban volt részük, a Téglás Gábor-iskola diákjai előtt léptek fel a Sulinapokon. A banda számára élményekben gazdag út volt, sikeres koncerttel és új emberek megismerésével.

A. C. / N. E.

Szerző:    Nyomtatható verzió Cikk megjelenítése: 1974

Archívum
<<2012 február>>
HKSzCsPSzV
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
Legújabb galéria
hirdetés
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS