Az első állomás a győri Szent László Katolikus Kollé­gium. Néhány óra alvás után, három határt átszelve (magyar—osztrák, osztrák—német, német—svájci) megérkeztünk a finomabbnál finomabb csokik és sajtok országába, Svájcba.

A fogadó családok már izgatottan vártak a wholeni kantoniskola előtt. Wholenről illik annyit elmondani, hogy egy Zürich melletti, körülbelül 30 000 lelket számláló kisváros, tele kedves emberekkel. A családoknál való elszállásolás néhányunknak nehézségeket okozott az angol- vagy németnyelv-tudás hiányosságai miatt. De legtöbben legyőztük ezt, gazdagítva nyelvtudásunkat.

Nem esett nehezünkre megszokni a luxust, ellenben a jó székely étrendhez szokott hasunk hiányolta a húst (ugyanis ott a zöldség nagyobb szerepet tölt be az étkezésben).

A forró termálvizű fürdőtől kezdődően az Alpok több mint 2000 méter magas fagyos szeléig mindenben részünk volt: a Habsburg-kastély, a Schiznach-fürdő, a Paul Schenner Institut kutatóintézet és mások.

Az iskola falai között kipróbálhattuk a havasi kürt használatát, valamint tanórákon is részt vehettünk. Végigjártuk Svájc nevezetesebb városait: Zürich, Luzern, és mindenhonnan sok emlékkel a szívünkben (és kezünkben) távoztunk. Persze, Svájc hagyományait, kultúráját is megismerhettük: a vasárnap a hagyományos reggeli kalács és tojás, és természetesen, a sajt nem maradhatott ki.

Mindenki legnagyobb bánatára hétfőn hajnalban, hét nap után búcsút vettünk ottani családunktól, frissen szerzett barátainktól, a kórustól, és több kiló csokival meg élménnyel megrakodva indultunk haza. Hazafelé útba ejtettük a parányi hercegség, Liechtenstein fővárosát, Vadúzt.

A csapat öt ország bejárása után hazáig tartó jókedvvel, a buszon is kellő hangulatot biztosítva ért haza álomutazásából.

Ferencz Júlia és Incze Nóra