Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949
2003-06-21:
Kultúra: Visky András emlékei (Olvasólámpa)

1. E sorok írója a kezdetektől, a nyolcvanas évek elejétől Forrás-kötete, a Partraszállás (1984) óta kíséri érdeklődő figyelemmel Visky András költészetének alakulását.
2. A tét kezdettől óriási volt: a kimondott szó és a felidézett élmény hitelesen szándékozott megjeleníteni valami olyasmit, amiről az erdélyi költők soha nem beszéltek (vagy eltávolodtak tőle, vagy ironizálták, vagy tüntetőleg kihagyták verseikből?...). Bizonyára cenzurális akadályai is lehettek - az ,,aranykorszak?-ban, a nyolcvanas években - annak, hogy Visky költészete viszonylag későn érett be és teljesedett ki, viszont már az első kötetek bizonyos verseiben érzékelhető volt, s részben az akkori versdömpingben megdöbbentő is, egyfajta erőteljes érzékletességre való törekvés. Visky bevallottan sokat tanult a képzőmûvészet és főként a fotómûvészet láttató ábrázolásmódjaitól. Erős képszerûségre törekedett.
3. S arra törekszik ma is, csakhogy már kész a ,,leltár?, gyermekkora legmeghatározóbb élménye, a b?r?gani kitelepítőtábor állandóan visszakísért, prózában is, versben is, drámában is keresi önmaga minél szabadabb és teljesebb megjelenítési formáit. A kilencvenes években a Tompa Gáborral írt Négykezesekben mintha Visky még menekült volna kísértő élményeitől (?), bár ezek valamilyen módon így is ,,átjöttek?, a versek mögött gomolyogtak. A Hóbagoly (1992) versei mögött is feltûnt egy másik világ, fokozatosan érzékelhető volt saját személyes, addig megíratlan, megírhatatlan vagy annak tûnő élményeinek előtérbe kerülése. A visszhangos sikerû Goblen (1998) verseiben Visky vitathatatlan metafizikus érzékenysége is kezdte elnyerni - főként az Áhítatok ciklusban - ezt a formát, amelyik most, a többé már nem negligálható személyes sors bizonyos ,,kalandjaira?, ,,emlékeire? reagáló verseiben formálja meg önmaga méltó versalakját. Ehhez valószínûleg az is hozzájárulhatott, hogy sanyarú gyermekkorának és b?r?gani kitelepítésének élményeit, a családi legendáriumot prózában is, drámában is feldolgozta. Utolsó írásai: A tanítványok vagy a Júlia címû drámák, a Lettre-ben közölt elképesztő esszéje - föltehetőleg egy nagyobb mû része (Történetek a személytelen névmásról) mellett ezeket a verseket áthatja egy mindent kimondani akarás, amelyik azonban már nem leleplezni akar, nem a történelem brutalitásaira szeretne egyébként érzékeny membránként reagálni, hanem megelégszik azzal a ,,szerénységgel?, hogy egyszerûen felmutassa a személyes sors bizonyos fragmentumait, az egyéni sors kataklizmáinak feltárásán és a személyes szenvedéstörténeten túl - főképpen a könyv Kolozsvári anziksz címû ciklusának megdöbbentő és felkavaró verseiben - a kilencvenes évek hulló hangulatairól, elveszettségélményéről is számot ad. A személyes sorsot, a b?r?gani kitelepítőtábort felidéző versek így egy általánosabb hullást vagy romlást is megjelenítő világgal is érintkeznek (Összegezés, de nem búcsú). A cím: Ha megH?* kétségtelenül bizarr, mint törött csont, mint vergődő ideg? De a címadó vers befejezi az állítást, ha meghalok, igen, és azzal játszik el, hogy akkor, hogy akkor mi?! Viskyt - és ez avatja a történelem igazságtalanságait felmutató családtörténeti verseit igazán emlékezetes mûvekké - egyfajta sztoikus belenyugvás is jellemzi. Igen, ez volt az élet. A vadon. A sivatag. A mocsár. De van valamifajta kiút az egyénre szabott, időnként elviselhetetlen megpróbáltatástörténetből is. A szeretet? A másik ember felé való őszinte odafordulás??
Visky András: Ha megH? Koinonia Kiadó, Kolozsvár, 2003.
Bogdán László


<< vissza