Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

A hegyi ember hűsége – Szász Endre vándorkiállítása a Székely Nemzeti Múzeumban

2017. március 25., szombat, Képzőművészet

„Hegyi ember vagyok” – vallotta a XX. század eminens vizuális alkotója, a csíki szü­letésű Szász Endre, akinek kiállítása nemrég nyílt meg a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. „Ha bemész egy hargitai erdőbe, hát az nagyon sötét, és nem tudod, mi van a hegy mögött, de a hegyi (székely) ember kitalálja, mi van a túloldalon.” Ez a fiatalkori, éles észjárású, ismeretszomjas felismerés végigkísérte gazdag pályáját. Erdély olyan neveltje volt, akiben eredeti szellemiség, kiváló kultúra, és miként öregkori interjújában jellemzi: „igen magas szintű erkölcsiség és etika” honolt. Olyan személyiségek mellett bontakozott ki érdeklődő tehetsége, értékfelismerése, mint Kós Károly, Molter Károly, Bordi András vagy Szolnay Sándor.

  • A halas férfi
    A halas férfi
  • Holdfény. Kézzel festett, aranyozott porcelán
    Holdfény. Kézzel festett, aranyozott porcelán


A második világégést követő szocialista kibontakozás idején – mely korszak megpecsételte Erdély szellemi gyarapodását is –, 1946-ban került Budapestre, ahol ugyan több év után abbahagyta főiskolai tanulmányait, de művészi hivatásának élve, az akkori sztálinista béklyóban vált dekorációs, de eredeti látomásokat is felvillantó alkotóvá. Mint a menetoszlopból kilengőt, őt sem hagyta érintetlenül a korszak diktatúrája, koholt vádak alapján ítélték el, el is szippantott fiatal életéből egy évet a börtön. De a fizikai zártság talán tovább erősítette benne azt a képi-szellemi töltetet, amelyet szabadulása után illusztrációk, grafikai kompozíciók formájában vihetett papírra. Az 1960-as évek közepéig több mint száz könyvet illusztrált, amelyek valós közönség- és szakmai elismerést hoztak. Közben a festészet eszközeivel is megcsillantotta eredeti vízióit, s egyedi vizuális készségét a filmgyártásban is kamatoztatta mint díszlet- és látványtervező. (1968-ban ő készítette a legendás Egri csillagok című film látványtervét). A váratlanul felívelő alkotói pályaszakaszt az 1970-es évek első fele jelentette, amikor kanadai galériák meghívására az amerikai kontinensre távozott. Erre a világlátó lehetőségre az  ösztönszerű ifjúkori kíváncsiság is hajtotta: „Nézzük meg csak, mi van a hegyen túl” – új művészeti horizontok keresése. Egyedi rajztehetségét, kimért komponálókészségét az új világban is kiválóan gyümölcsöztette, s itt már megtapasztalhatta az élet kényeztetően pozitív szegmenseit is, miután rövid időn belül műkereskedők milliomossá tették, s bekerült a legfelsőbb művészi körökbe (barátja lett például Salvador Dalinak). „Megpróbáltam, milyen milliomosnak lenni, de ezt nagyon hamar meg lehet unni” – emlékezett, az otthoniak nem kis megrökönyödésére az öntörvényű alkotó, aki nem a pénz újgazdag függőségére vágyott, a művészetért, a harmóniakeresésért élve alkotói nimbuszát kívánta hitelesnek megőrizni. (Nyilván, ebbe némi örökölt székely alázat és gőg is közrejátszhatott, a legnemesebb fajtából.)
Tíz év elteltével, miután úgy ítélte meg, hogy Los Angelesben túl problémátlan lett az élete, és a könnyű életvitel nem szülhet őszinte, karakteres képeket, úgy döntött, végleg visszatér Magyarországra. Az is ösztönözte, hogy az addig általa művelt klasszikus technikák mellett a modern iparművészet is lehetőséget kínált új alkotási eljárásokra. Erre kiváló helyszínnek bizonyult a hollóházi porcelángyár, ahol nemcsak kisméretű dísztárgyak (amelyekből a mostani tárlaton is láthatunk), hanem sík porcelánlapokból kialakított dekoratív falburkolatok is kikerültek keze alól, amelyeket közintézmények előtereiben állítottak fel. Az üveg-, a kerámia-, sőt a bútorfestésben is kiváló dekoratív felületeket hívott életre. Mindez az iparművészeti kreációs folyamat többletet adott további festészeti eljárásaihoz. Több irányból közelítette meg tehát Szász Endre a vizuális rendeződések lehetőségeit, reneszánsz gondolkodóként tartott tükröt a modern kori, elszemélytelenedésre hajlamos társadalom elé. Nem a hamis, az erőltetetten csinos érdekli, ami álságosan pöffeszkedik, henceg, nem a mímelt szépséget ragadta meg. Képei élettel telítettek, a sokszor torz, groteszk látványba is megélt igazságokat oltott. Festett művei álomszerű, néha nyomasztónak tűnő, kényelmetlenül provokatív, szürrealisztikus víziókként hatnak, de az alkotó bevallja képformálásainak nyitját: „Nem akartam én soha tudatosan szürrealista lenni. Automatikusan előjött azonban abból a raktárból, amit ifjúságomban begyűjtöttem. Tehát nem formailag hatott rám a népművészet, hanem szellemével és érzelemvilágával.” Székelyföld népi világa, őszinte népművészete benne élt 2003-ban bekövetkezett haláláig, soha nem tudott, de nem is akart elszakadni, s mindig büszkén vállalta  „hegyi” származását, székelységét.
A most megnyílt vándortárlat, amely felöleli a rendkívüli alkotópálya különböző időszakait, és melynek anyaga a miskolci Herman Ottó Múzeum és a Csíki Székely Múzeum gyűjteményeiből állt össze, jó lehetőséget kínál, hogy szülőföldjének igazat, harmóniát sóvárgó népe is közvetlen közelről megismerje Szász Endre művészetét.
SÁNTHA IMRE GÉZA

Hozzászólások
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás első fordulójában?











eredmények
szavazatok száma 259
szavazógép
2017-03-25: Irodalom - :

Benedek Elek: Öcsike nadselű gondolatai és csínytevései – Az óriás hal (Kiscimbora)

Nem tudom, nagyapóka, lelkem, hogy hallottam-e, olvastam-e, vagy álmodtam-e ezt a roppant érdekfeszítő, több ennél: izgalmas történetet, elég az, hogy az elmúlt nyáron az újságok sokat írtak egy óriás halról, amely a Fekete-tengerből úszott fel a Dunába, de nem akadt még halász, aki horogra tudta volna keríteni, pedig ahány halász volt a Duna mentén (márpedig ott sok-sok ezer van!), mind pályázott rá.
2017-03-25: Képzőművészet - :

Sánta Csaba kisplasztikái

Sánta Csaba kisplasztikái első látásra mintha különös talált tárgyak lennének. Különösek, mert ismeretlenek, és tárgyként, önmagukban megfejthetetlenek – de tartalmilag mégis ismerős anyagból dolgoznak.