A hegyi ember hűsége – Szász Endre vándorkiállítása a Székely Nemzeti Múzeumban

2017. március 25., szombat, Képzőművészet

„Hegyi ember vagyok” – vallotta a XX. század eminens vizuális alkotója, a csíki szü­letésű Szász Endre, akinek kiállítása nemrég nyílt meg a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. „Ha bemész egy hargitai erdőbe, hát az nagyon sötét, és nem tudod, mi van a hegy mögött, de a hegyi (székely) ember kitalálja, mi van a túloldalon.” Ez a fiatalkori, éles észjárású, ismeretszomjas felismerés végigkísérte gazdag pályáját. Erdély olyan neveltje volt, akiben eredeti szellemiség, kiváló kultúra, és miként öregkori interjújában jellemzi: „igen magas szintű erkölcsiség és etika” honolt. Olyan személyiségek mellett bontakozott ki érdeklődő tehetsége, értékfelismerése, mint Kós Károly, Molter Károly, Bordi András vagy Szolnay Sándor.

  • A halas férfi
    A halas férfi
  • Holdfény. Kézzel festett, aranyozott porcelán
    Holdfény. Kézzel festett, aranyozott porcelán


A második világégést követő szocialista kibontakozás idején – mely korszak megpecsételte Erdély szellemi gyarapodását is –, 1946-ban került Budapestre, ahol ugyan több év után abbahagyta főiskolai tanulmányait, de művészi hivatásának élve, az akkori sztálinista béklyóban vált dekorációs, de eredeti látomásokat is felvillantó alkotóvá. Mint a menetoszlopból kilengőt, őt sem hagyta érintetlenül a korszak diktatúrája, koholt vádak alapján ítélték el, el is szippantott fiatal életéből egy évet a börtön. De a fizikai zártság talán tovább erősítette benne azt a képi-szellemi töltetet, amelyet szabadulása után illusztrációk, grafikai kompozíciók formájában vihetett papírra. Az 1960-as évek közepéig több mint száz könyvet illusztrált, amelyek valós közönség- és szakmai elismerést hoztak. Közben a festészet eszközeivel is megcsillantotta eredeti vízióit, s egyedi vizuális készségét a filmgyártásban is kamatoztatta mint díszlet- és látványtervező. (1968-ban ő készítette a legendás Egri csillagok című film látványtervét). A váratlanul felívelő alkotói pályaszakaszt az 1970-es évek első fele jelentette, amikor kanadai galériák meghívására az amerikai kontinensre távozott. Erre a világlátó lehetőségre az  ösztönszerű ifjúkori kíváncsiság is hajtotta: „Nézzük meg csak, mi van a hegyen túl” – új művészeti horizontok keresése. Egyedi rajztehetségét, kimért komponálókészségét az új világban is kiválóan gyümölcsöztette, s itt már megtapasztalhatta az élet kényeztetően pozitív szegmenseit is, miután rövid időn belül műkereskedők milliomossá tették, s bekerült a legfelsőbb művészi körökbe (barátja lett például Salvador Dalinak). „Megpróbáltam, milyen milliomosnak lenni, de ezt nagyon hamar meg lehet unni” – emlékezett, az otthoniak nem kis megrökönyödésére az öntörvényű alkotó, aki nem a pénz újgazdag függőségére vágyott, a művészetért, a harmóniakeresésért élve alkotói nimbuszát kívánta hitelesnek megőrizni. (Nyilván, ebbe némi örökölt székely alázat és gőg is közrejátszhatott, a legnemesebb fajtából.)
Tíz év elteltével, miután úgy ítélte meg, hogy Los Angelesben túl problémátlan lett az élete, és a könnyű életvitel nem szülhet őszinte, karakteres képeket, úgy döntött, végleg visszatér Magyarországra. Az is ösztönözte, hogy az addig általa művelt klasszikus technikák mellett a modern iparművészet is lehetőséget kínált új alkotási eljárásokra. Erre kiváló helyszínnek bizonyult a hollóházi porcelángyár, ahol nemcsak kisméretű dísztárgyak (amelyekből a mostani tárlaton is láthatunk), hanem sík porcelánlapokból kialakított dekoratív falburkolatok is kikerültek keze alól, amelyeket közintézmények előtereiben állítottak fel. Az üveg-, a kerámia-, sőt a bútorfestésben is kiváló dekoratív felületeket hívott életre. Mindez az iparművészeti kreációs folyamat többletet adott további festészeti eljárásaihoz. Több irányból közelítette meg tehát Szász Endre a vizuális rendeződések lehetőségeit, reneszánsz gondolkodóként tartott tükröt a modern kori, elszemélytelenedésre hajlamos társadalom elé. Nem a hamis, az erőltetetten csinos érdekli, ami álságosan pöffeszkedik, henceg, nem a mímelt szépséget ragadta meg. Képei élettel telítettek, a sokszor torz, groteszk látványba is megélt igazságokat oltott. Festett művei álomszerű, néha nyomasztónak tűnő, kényelmetlenül provokatív, szürrealisztikus víziókként hatnak, de az alkotó bevallja képformálásainak nyitját: „Nem akartam én soha tudatosan szürrealista lenni. Automatikusan előjött azonban abból a raktárból, amit ifjúságomban begyűjtöttem. Tehát nem formailag hatott rám a népművészet, hanem szellemével és érzelemvilágával.” Székelyföld népi világa, őszinte népművészete benne élt 2003-ban bekövetkezett haláláig, soha nem tudott, de nem is akart elszakadni, s mindig büszkén vállalta  „hegyi” származását, székelységét.
A most megnyílt vándortárlat, amely felöleli a rendkívüli alkotópálya különböző időszakait, és melynek anyaga a miskolci Herman Ottó Múzeum és a Csíki Székely Múzeum gyűjteményeiből állt össze, jó lehetőséget kínál, hogy szülőföldjének igazat, harmóniát sóvárgó népe is közvetlen közelről megismerje Szász Endre művészetét.
SÁNTHA IMRE GÉZA

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a Román Kupa döntőjébe?








eredmények
szavazatok száma 1305
szavazógép
2017-03-25: Irodalom - :

Benedek Elek: Öcsike nadselű gondolatai és csínytevései – Az óriás hal (Kiscimbora)

Nem tudom, nagyapóka, lelkem, hogy hallottam-e, olvastam-e, vagy álmodtam-e ezt a roppant érdekfeszítő, több ennél: izgalmas történetet, elég az, hogy az elmúlt nyáron az újságok sokat írtak egy óriás halról, amely a Fekete-tengerből úszott fel a Dunába, de nem akadt még halász, aki horogra tudta volna keríteni, pedig ahány halász volt a Duna mentén (márpedig ott sok-sok ezer van!), mind pályázott rá.
2017-03-25: Képzőművészet - :

Sánta Csaba kisplasztikái

Sánta Csaba kisplasztikái első látásra mintha különös talált tárgyak lennének. Különösek, mert ismeretlenek, és tárgyként, önmagukban megfejthetetlenek – de tartalmilag mégis ismerős anyagból dolgoznak.