Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Színházi tükör„Pillanatokra emlékszem”

2017. április 10., hétfő, Kultúrkert

Fekete-Lovas Zsolt korábban zenészként tűnt fel a sepsiszentgyörgyi színpadokon, aztán a marosvásárhelyi egyetemi évek és pár év budapesti szabadúszás után a Kézdivásárhelyi Városi Színház társulatának tagjaként tért vissza Háromszékre. A Tesztoszteron Zenei Alakulat dobosaként, majd az Andrei Mureșanu Színházban vállalt szerepei által egyre jobban megkedvelte őt a szentgyörgyi közönség, de álma csak akkor vált valóra, amikor Bocsárdi László szerződtette a Tamási Áron Színház társulatához.
 

 

– Mesélnél valamit a gyermekkorodról, származásodról?
– Szerelemgyerek vagyok, édesanyám nevelt fel. Az édesapámat nem ismerem, de hamarosan meg fogom ismerni, megvan a telefonszáma. Még nem hívtam fel, mert nem vagyok egészen felkészülve erre a találkozásra, pedig ideje lenne végre találkoznom vele, harminchárom évesen... Édesanyám és az ő szülei is már integrálódott magyar emberek voltak, úgyhogy én csak a vénámban érzem a cigány eredetet, amire nem vagyok kimondottan büszke, de ha valaki ujjal rám mutat, akkor én ezt vállalom. Édesanyám szerint a színészi képességeimet nagypapámtól örököltem, aki kőfaragásból élt, de közben mindig érdekelte a kultúra: sokat zenélt, nagybőgőn játszott, és pártvezető is volt egy adott pillanatban...
– Hogyan vezetett az utad a színház felé?
– A Plugor Sándor Művészeti Líceumban végeztem grafika szakon, utána pedig díszlet- és jelmeztervezői szakra felvételiztem a bukaresti Ion Luca Caragiale Egyetemre. A felvételi harmadik szakaszában elvágtak, ezért a budapesti iparművészeti egyetem vizuális kommunikáció szakára is felvételiztem, ismét sikertelenül... Akkortájt történt, hogy Zakariás Zalán – akivel kamaszkoromban együtt zenéltem az Easy Waters zenekarban – rendező szakos hallgatóként egy Gorkij-darabot rendezett a kolozsvári egyetemen, én pedig díszletmunkásként segítettem neki. Mivel lebetegedett az egyik színész, Zalán megkért, hogy ugorjak be helyette egy hárommondatos replikával, és ez életre szóló élmény volt számomra. A nézők, fények, színpadi légkör hatására olyan sokkot kaptam, hogy nem tudtam elmondani a szöveget, de eldöntöttem, hogy megpróbálom a színit. Marosvásárhelyen végeztem öt évet, de szívesen maradtam volna még egyet, annyira szerettem a várost és az egyetemi áldott állapotot.
– Ezután következett a Koma Bázis Társulat...
– Igen, Zrínyi Gál Vince, a társulat vezetője megnézte az egyik vizsgaelőadásunkat, és Derzsi Dezső kollégámmal együtt elhívott Budapestre. Én két évig voltam kint, és a Koma mellett elkezdtem szabadúszkálni: játszottam a Táp Színházban és más kísérleti produkciókban is. Elég jó kört futottam, sok jó színésszel, szakemberrel találkoztam, játszottam Udvaros Do­rottyával, Scherer Péterrel, Katona Lacival... Aztán várandós lett a párom, én pedig ódzkodtam attól, hogy Pesten neveljem fel a gyermekemet...
– És a párod mit szólt ehhez?
– Ő nagyon különleges nő, budapesti ugyan, de nem szereti Budapestet. Úgyhogy imádkozni kezdtem, hogy valaki ajánljon nekem itthon egy szerződést, ami valamelyest biztos megélhetést jelent, és egyszer csak felhívott Kolcsár József, a kézdivásárhelyi színház igazgatója... Egy évig dolgoztam nála, utána az Andrei Mureșanu Színház társulatához kerültem, ami nagyon jó élmény volt, nemcsak azért, mert kihívás volt románul játszani, hanem mert jó volt találkozni olyan emberekkel, akik kicsit másképp gondolkoznak a színházról. Amikor 2015 nyarán Bocsárdi László felvett a társulatába, kilencéves álmom vált valóra.
– Eddigi előadásaid közül melyek voltak emlékezetesebbek, és miért?
– Mindegyik munkafolyamat fontos része az életemnek, mindegyik szerep által több leszek. Nem tudnék kiragadni előadásokat, inkább pillanatok vannak, amelyekre szívesen emlékszem vissza. És persze olyanok is, amelyekre nem szívesen.
– Nemrég játszottál az Aranyélet című magyarországi filmsorozatban...
– Igen, egy budapesti kedves ismerősöm, Fodor Judit producer rám írt, hogy keresnek egy negyven év körüli, kövér, cigány származású színészt. Vissza­írtam, hogy én még nem vagyok sem negyven, sem kövér, de cigánynak egy kicsit cigány vagyok. Egy idő után jelezte, hogy meg kellene próbálnom, és átküldte a jelenetet, hogy telefonnal rögzítsem. Na, én annyira lázba jöttem ettől, hogy egy komolyabb filmecskét készítettem a barátaimmal, amely nagyon tetszett nekik; beválogattak, és a forgatás alatt is többször emlegették a filmemet... Az Aranyélet csodálatos élmény volt, kemény akciójeleneteim voltak, feszített tempóban dolgoztunk. A film tényleg a jelen művészete, néha csak másodpercnyi ideje van az embernek felkészülni az „alakításra”.
– Már véget ért a te részed a filmben?
– Még nem ért véget, jelenleg börtönben ül az én szereplőm, aki egy cigány drogbanda fővezére. Eredetileg úgy volt, hogy megölnek annak a bizonyos résznek a végén, de végül nem így történt. Kicsit csodálkoztam, hogy miért kellett tovább maradnom, miután szétverték a fejemet, de aztán egyre gyanúsabban mosolygott rám a producernő, és végül elárulta, hogy annyira tetszettem a rendezőnek, hogy megváltoztatta a forgatókönyvet, hogy ne haljon meg a szereplőm. Végül az lett az utolsó jelenetem, hogy felállok és elkullogok a verés után...
– A zene az életedben?
– Mindig nagyon fontos szerepe volt, most is. Több zenekarban játszom: Prezeng, Tesztoszteron, Maskara Dub... Amikor dolgozom, kevesebb időm jut rá, de ha szabad vagyok, örömmel zenélek bárkivel. Hogy pontosan mikor kezdődött a zene iránti szeretetem, már nem emlékszem, talán a születésemkor. A kezem-lábam olyan ötödik osztályos koromtól jelezte, hogy dobos leszek: többször óráról is kitettek, mert nem bírtam parancsolni nekik. Aztán láttam egy zenekart élőben játszani a Bunkerben, és magam is elkezdtem tudatosan gyakorolni...
– A család?
– A zene hozott össze a feleségemmel. Pesten a Dob és a Síp utca sarkán levő Bazár nevű helyen egy nemzetközi zenei akciót tartottak, és a nagy közös zenélés közben beszakadt egy csörgő a kezemben. Rossz érzés volt, mert én magam nagyon érzékeny vagyok a hangszereimre, és kerestem a gazdáját, hogy bocsánatot kérjek. A Flóráé volt. Most van egy négyéves csodálatos kislányunk, és jól érezzük magunkat Szentgyörgyön. Flóra is, akinek fiatalkori álma volt, hogy Erdélyben éljen.
– Hobbi?
– Valami elképesztő nagy szenvedélyem a horgászat, amit állítólag az édesapámtól örököltem. Sajnos, sosincs időm rá, de titokban reménykedek, hogy eljön egyszer egy olyan nyár, amikor legalább két napra felszabadít a család a kötelezettségeim alól, és igazán felkészülve elmehetek egy jó helyre horgászni...

Hozzászólások
Szavazás
Kire szavaz a május 26-i EP-választáson?










eredmények
szavazatok száma 632
szavazógép
2017-04-10: Kultúrkert - Mózes László:

Frissítést hoz a Művész mozi

Próbáljuk beépíteni Sepsiszentgyörgy kulturális életébe a mozit – magyarázza a nemrég megnyílt filmszínház bő két hónapját értékelve Lázár-Prezsmer Endre művelődésszervező, a Művész mozi programfelelőse. Kínálatuk bőséges és értékelvű – húsvétkor például egy 3D-s filmet vetítenek a Vatikánról −, gyermekek, iskolások számára is próbálják vonzóvá tenni a filmeket, ugyanakkor más kulturális rendezvényeket is befogadnak. Programjaikról, jegyfoglalási lehetőségekről honlapjukon, Facebook-oldalukon egyaránt tájékoztatnak.
 
2017-04-10: Sport - Tibodi Ferenc:

Sepsi-SIC–Brassói Olimpia 89–44 (Kosárlabda, Női Nemzeti Liga)

(18–16, 24–6, 22–15, 25–7)
Sepsiszentgyörgy, Szabó Kati Sportcsarnok. Több mint 1100 néző. Vezette: Fabiana Martinescu, Amalia Marchiş, Ciocan Ciprian. Sepsi-SIC: Jeffery 9, Thompson 6, Marshall 24, Shegog 14, Gödri-Părău 7/3–Huțanu 3/3, Stoenescu 14/12, Lazăr (Pop) 2, Harris 5, Kokovay, Kilin 5/3. Edző: Zoran Mikes. Brassói Olimpia: Pesovic, Ardelean 6/6, Webb 12/6, Houser 11, Higgins 10–Haas, Johnson 2, Chiş, Al Ash Hab 2, Ferariu 1, Ghizila. Edző: Dan Calancea. Mezőnybeli dobószázalék: 36/82 – 44 százalék, illetve 18/57 – 32 százalék. Büntetők dobószázaléka: 10/13 – 77 százalék, illetve 4/7 – 57 százalék. Lepattanók: 48–29. Legtöbb lepattanó: Harris 11, illetve Webb 9. Legtöbb gólpassz: Marshall 7, illetve Pesovic, Ardelean, Webb 2–2.