A címbéli megállapítás kétszeresen igazolódott tegnap, a magyar költészet napján a Teinben tartott felolvasóesten (igazából délutánon, de úgy túl prózai lenne).
Mert válaszoltak a meghívott költők – Bálint Tamás, Bogdán László, Dimény H. Árpád, Karácsonyi Zsolt, Serestély Zalán – pillanatnyi ihletettségükhöz és istenadta tehetségükhöz mérten Szonda Szabolcs kérdéseire, olyanokra, hogy milyen József Attila-élmény él bennük, hogyan léteznek együtt a költészettel, kell-e a versnek viszonyulnia a világhoz, és feleleteikből szemelgetni is lehetne, szabadversben vagy rímbe szedve – de minek, ki kíváncsi volt rájuk, mind ott volt a Teinben. Lehetne idézni részleteket felolvasott verseikből, bár azt is minek, kiolvashatók eddigi s ez utáni köteteikből. Hacsak el nem szállnak a légben, akár Kara akkor és ott improvizált költeménye, melynek helyhez illesztette nem csak címét, de minden sorát, így született az Idehozom nektek a sárkányt. De hát verset elmesélni végképp nem lehet, hát marad az egyszeri élmény és a szentencia, mit Bogdán László jelentett ki: a verset, akár a tolvajt, az alkalom szüli.
