Visszafogott családi történet, de egyben kor- és kórrajz is Puskás Attila Utak és ösvények című, a Háromszékben részletekben megjelent önéletrajzi írásainak kibővített, kiegészített gyűjteményes kötete, amelyet a szerző és Ferencz Csaba, a könyv szerkesztője tegnap délután mutatott be a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
A 20. század nehéz körülményeket teremtett a megélhetéshez, főként az olyan polgári értéket valló és képviselő családok számára, mint a Puskás család, mely az értelmiség valós szerepét vállalta – holott a két világégés, majd a kommunista rendszer nem kedvezett a közösségi szerepvállalásnak. Az átélt borzalmak ellenére mégis visszafogott családi történet a Puskás Attiláé, de visszafogott olyan szempontból is, hogy emlékezéseiben saját kálváriáját a szerző nem akarta előtérbe helyezni – mondta felvezetőjében Ferencz Csaba. Az évek során a lapunkban megjelent írásainak személyes hangvételét sokan kifogásolták, reagált Puskás Attila, de véleménye szerint ha valaki környezetéről ír, azt csakis őszintén tegye – vagy egyáltalán. Könyvének első része kolozsvári gyerek- és fiatalkorát mutatja be, a „csendes Petőfi utcát”, amely most nagyon forgalmas és Avram Iancunak hívják, ez az előzmény szükséges volt annak megértéséhez, miért nem tudta a kommunista politikai rendőrség megtörni azt a családot, amelynek négy tagját üldözte – mondta Puskás Attila. „A szeku tevékenysége kipukkadt lufi volt, olyan embereket tartottak félelemben, akik a rendszer ellen nem tettek semmit. Mi és még sok százezer ember azt a szerepet töltöttük be, hogy a többi milliók befogják szájukat, látva meghurcoltatásunkat, vakon engedelmeskedjenek, és ne is próbáljanak lázadni”, osztotta meg következtetését Puskás Attila, akit 1959-ben a csíkszeredai tanár-diák koncepciós per fővádlottjaként húsz év kényszermunkára ítéltek. Akik politikai börtönökből szabadultak, értékes emberei voltak a Securitaténak, megpróbálták beszervezni őket – aki ellenállt, mint Puskás Attila is, azt a rendszer összeomlásáig megfigyelték. „Homályos sejtés mindenkiben volt arról, hogy minden lépését követik, körbe voltunk véve besúgókkal, volt köztük olyan ostoba is, akiről tudtuk, hogy a szekunak dolgozik, de a valóságot az egykori megfigyelési dossziéink megismerése fedte fel” – mondta. Kérdésre válaszolva úgy nyilatkozott, megbocsátani csak annak lehet, aki bocsánatot kér – ő egyetlen ilyen emberrel találkozott. „Pedig az egykori besúgók, szekus tisztek itt élnek közöttünk, nem is törődnek azzal, hogy megbocsátunk-e vagy sem, holott ezek az emberek nagy kárt okoztak a társadalomban, nekik nagyon sokan »köszönhetik«, hogy börtönbe kerültek” – jegyezte meg.
Puskás Attila Utak és ösvények című könyve többek közt ezek miatt a részletek miatt is hiánypótló, hiszen kevesen vállalkoztak ez idáig arra, hogy feldolgozzák saját, illetve családjuk megfigyelési dossziéját – összegzett Ferencz Csaba. Az „utolsó szó jogán” pedig a szerző arra biztatott, mindenkit írja meg önéletrajzát, hiszen „saját életünk is történelem lesz”, mondta, hozzátéve: ő maga is ezzel a szándékkal írta meg könyvét.