Kulcsár-Terza József: Be kell terjeszteni az autonómiastatútumot

2017. május 29., hétfő, Belföld

Jó és fontos a közigazgatási törvény módosítására benyújtott javaslatcsomag, de ez még nem elegendő – véli Kulcsár-Terza József képviselő. Sok gondra – az anyanyelv és a szimbólumok használatára – megoldást nyújtana, de az autonómiaköveteléseket nem váltja ki, éppen ezért fontolóra kell venni a statútum mihamarabbi parlamenti beterjesztését – véli az MPP-s politikus.


„Ha normális országban élünk – amint azt a miniszterelnök szereti hangsúlyozni –, akkor elfogadja a parlament az RMDSZ által hét elején beterjesztett javaslatcsomagot. Ha leszavazzák, vagy halogatják vitáját, akkor baj van, és ezt nem szabad majd szó nélkül hagyni” – fejtette ki Kulcsár-Terza. Tudomása szerint volt egyeztetés a kormánypártokkal, de az idő mutatja meg, mennyire veszik azt komolyan. Ha egy hónapon belül semmilyen elmozdulás nem történik, akkor lépniük kell, annál is inkább, mert az RMDSZ vezetői több ízben nevezték az SZDP-vel kötött egyezségük szakítópróbájának javaslataik elfogadását. A képviselő kitart korábbi álláspontja mellett: minél hamarabb, még idén be kell terjeszteniük az autonómia­statútumot, ha jövőre, a nagy román centenárium évfordulójára halasztják, a románok heccként értelmezhetik. Meglátása szerint ennek prioritást kellene élveznie, közösen kellene kiállniuk az egyetlen, mindenki által elfogadott autonómiatervezet mellett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1537
szavazógép
2017-05-29: Máról holnapra - Farkas Réka:

Araszolgatunk?

Jelentős előrelépést jelenthet az anyanyelv- és szimbólumhasználat terén az RMDSZ által kidolgozott, múlt hét elején benyújtott javaslatcsomag, ám pezsgőt bontani egyelőre korai lenne, elfogadásáig ugyanis még hosszú és rögös út vezet.
2017-05-29: Közélet - Iochom István:

Hétszáz bringás 11 385 kilométert karikázott (Tekerj egy jó célért! kézdivásárhelyen)

A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) és a Zöld Nap Egyesület szombat délelőtt szervezte meg Kézdivásárhelyen a Tekerj egy jó célért! biciklis akció harmadik kiadását, amelyre rekordszámú, több mint hétszáz bringázó nevezett be. A legfiatalabb résztvevő a hároméves és négy hónapos Székely Erika, a legidősebb a 73 éves budapesti Szőts András. A program három kiemelt támogatója Kézdivásárhely önkormányzata, a Zarah Moden Kft. és a New Fashion Rt.