Székely Vágta hetedszerÚjoncok is megméretkeznek

2017. június 30., péntek, Közélet

Korábbi évek rutinos versenyzői mellett sok újonc is indul az idei Székely Vágtán, ahol összesen 25 lovas áll rajthoz. Ugyanakkor a Szent László Emlékév tiszteletére a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával először rendeznek Szent László-futamot az Óriáspince-tetőn – tájékoztattak a szervezők.

  • Pászka Lehel. Sánta István felvétele
    Pászka Lehel. Sánta István felvétele

A július 14–16. között esedékes rendezvényen tizenhat jelentkező a Székely Vágta futamain indul, további kilenc pedig a Góbé futamra nevezett be. Csíkdelne, Csíkkászon, Előpatak, Gyergyóditró, Gyergyóremete, Gyergyószentmiklós, Kézdisárfalva, Kézdioroszfalu, Kézdivásárhely, Kovászna, Maksa, Mikóújfalu, Nyárádszereda, Nyujtód, Réty és Sepsiszentgyörgy ló-lovas párosainak a Székely Vágtán szurkolhatnak a rendezvényre látogatók, míg a Góbé futamon Bálványos, Csíkkozmás, Farkaslaka, Gyergyószentmiklós, Kézdialmás, Kézdivásárhely, Kilyén, Sepsiszentgyörgy és Szotyor képviselői méretkeznek meg.
A lovasversenyek mellett számos állandó program látogatható majd az Óriáspince-tetőn, a legkisebbek gyermekfoglalkozásokon vehetnek részt, rajzfilmvetítés is lesz, emellett kiállítás, kézművesvásár, fogathajtás, továbbá lovasíjász harci bemutató, valamint 1848-as lovas huszár harcászati bemutató is gazdagítja a vágta programkínálatát.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1735
szavazógép
2017-06-30: Belföld - :

Elképesztő programváltozások (Beiktatták az új kormányt)

Kényelmes többséggel szavazott bizalmat tegnap a parlament az új kormánynak: habár csak 230 voksra lett volna feltétlenül szükség, Mihai Tudose kijelölt kormányfő nagyobbrészt a Grindeanu-kabinet tagjaiból verbuvált csapata 275 igent és 102 nemet kapott. (A Grindeanu-kormányt januárban 295 igennel szavazták meg.)
2017-06-30: Közélet - Hecser László:

Medvék és emberek garázdálkodnak (Uzonkafürdő)

Tegnap Nagybaconban a megyei tanács kihelyezett ülésén Pethő István tanácstag  uzonkafürdői tapasztalatait tette szóvá. Mint mondotta, nem érzi, hogy a nagybaconi önkormányzat által megszabott adón felül fizetett negyvenlejes őrzői díjért cserébe kapnának is valamit: pásztorkutyák és illetéktelen emberek kószálnak a magánemberek területein, a medvék látogatása pedig mindennapos.