Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Keserédes csengőszó

2017. szeptember 11., hétfő, Máról holnapra
Fekete Réka

Tankönyvek, legalább középtávon érvényben lévő biztos jogszabályrendszer, az óvodásoknak, elemi és gimnáziumi diákoknak járó, államilag támogatott tízórai nélkül, sok helyütt egészségügyi vonatkozású működési engedélyek hiányában kezdődik az új tanév. A helyzet sok éve ismerős, de idén minden eddigi felforduláshoz, bizonytalansághoz képest nagyobb a káosz, amit az oktatási tárca vezetője szinte naponta táplál légből kapott újításaival. Megalapozatlan ötleteléseiből hiányzik minden józan megfontolás, mert az nem normális, hogy az átgondolatlan intézkedéseknek több mint kétmillió gyermek legyen az áldozata.


Természetesen nem egyedül Liviu Pop termeli ki azt a sok badarságot, ami ellehetetleníti, szétzilálja a hazai oktatási rendszert, hisz a szociáldemokraták teljes tábora felelős ezért, de a rossz döntések vonatkozásában a jelenlegi tárcavezető túllicitálja az 1989 után tisztségben lévő huszonnégy elődjét.
A tankönyvek körüli botrány évek óta húzódik, mégsem tanultak belőle, újdonság legfennebb annyi, hogy elkészült egy törvénytervezet, miszerint visszaállamosítják a tankönyvkiadást, és átmeneti megoldásként az oktatási minisztérium mintegy százötvenezer példányban kiadott egy tankönyv-helyettesítő összesítőt az ötödik osztályosok számára, akiknek ebből kell tanulniuk az idéntől bevezetett új tanterv szerint. Előbbi csak román nyelvű, a harmadikosoknak és negyedikeseknek még ez sem jutott, a segédanyagokat pedig egy rögtönzött huszárvágással kitiltották az iskolákból. Az újítások között szerepel továbbá a szóbeli érettségi előrehozott, februári időszaka és az írásbeli dolgozatok otthoni kijavítása – utóbbit a miniszter azzal indokolja, olcsóbb, és nem stresszeli a javító tanárokat. Apropó, tanárok: a tanévkezdést az is beárnyékolja, hogy a pedagógusok október elejére tüntetést hirdettek bérük ötvenszázalékos megemelése érdekében, amivel egyet is lehetne érteni, ha az oktatás minősége is legalább ennyivel javulna.
Több ezer iskola kezd működési engedély nélkül, a javítások, felújítások egy része nem készült el, ezért egyes helyeken ideiglenes megoldásként jókora bért fizetnek idegen épületekben, panziókban, hogy becsengethessenek. Magyar vonatkozásban pedig az egyik legnagyobb érvágás a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium megszüntetése, ami egész közösségünket érinti, mert ma „csak” jogcímét vették el, holnap azt is lefejezhetik, ami a Bolyai-iskolához besorolva még megmaradt belőle.
Keserédes tehát ez a becsengetés, mert az nem tagadható, minden tanévkezdés öröm, legalábbis annak kellene lennie, hisz újabb nemzedék indul el a tudásszerzés útján, de ami ma történik, az több okot ad szomorúságra és aggodalomra, mint örömre. Mégis, figyeljünk a csengő hívogató szavára, és ne engedjünk a lelkesedést eltompító hangoknak…

Hozzászólások
Szavazás
Részt kíván-e venni a májusi európai parlamenti választásokon?







eredmények
szavazatok száma 663
szavazógép
2017-09-11: Közélet - Farkas Réka:

Kelemen Hunor: Lesznek még magyarellenes provokációk

Még készül az RMDSZ prioritáslistája a következő parlamenti ülésszakra, körülbelül egy héten belül összesítik a beérkezett javaslatokat, erről döntöttek az egy héttel ezelőtti zeteváraljai frakcióülésen – ismertette Kelemen Hunor szövetségi elnök pénteken Sepsiszentgyörgyön.
2017-09-11: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Szomorú szívvel búcsúzunk a drága jó férjtől, édesapától,
id. MOSCVICIOV
LEONID-tól,
aki 91 éves korában csendesen elhunyt.
Temetése 2017. szeptember 12-én, kedden 15 órakor lesz a sepsiszentgyörgyi szemerjai református ravatalozóházból ortodox gyászszertartás szerint a református temetőben.
Részvétfogadás a temetés napján 14 órától.
Gyászoló szerettei
19553