Megtámadják a döntést

2017. október 18., szerda, Belföld

A magyarországi központi székhelyű Waberer’s romániai leányvállalata az adóhatóság által követelt adóhátralék kisebb részét rendezi, a fennmaradó összeget közigazgatási, szükség esetén bírósági úton támadja meg, és emellett kérelmezi a döntés végrehajtásának felfüggesztését – közölte a Waberer’s International Nyrt. a tőzsde honlapján tegnap.

A tájékoztatás szerint a Waberer’s október közepén kapta meg a romániai pénzügyminisztérium adóügyi igazgatósága végső határozatát a Waberer’s Románia Rt.-t érintő feltételezett adóhátralékról. A hatóság adóellenőrzése a 2011 és 2016 közötti adóévekre vonatkozott, amelynek eredményeképpen a Waberer’s Románia Rt.-t társasági adóhátralék címén 3,3 millió, míg behozatali általános forgalmi adó hátralék címén 0,8 millió lejes összeg megfizetésére kötelezte. Az említett adóhátralék után számítandó kamatokat a hatóság várhatóan 2017 októberében határozza meg. Az adóhátralék, illetve a kamat megfizetésének határideje 2017. november közepe, azonban tekintettel a határozathozatal dátumára (2017. szeptember 29.), a követelés a Waberer’s 2017 harmadik negyedéves eredményére is hatással van – írták.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2017-10-18: Belföld - :

Sztrájkőrségre készülnek

Az Országos Szakszervezeti Tömb felszólítja a kormányt, mondjon le arról, hogy a társadalombiztosítási járulék terhét teljes egészében a munkavállalóra hárítsa, ellenkező esetben sztrájkőrséget szervez a megyeszékhelyeken.
2017-10-18: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

Zsarolunk vagy zsarolnak?

Zsarolásnak látja minden román párt – nem csupán a magát liberálisnak és haladónak tartó ellenzék – , hogy az RMDSZ két olyan törvénytervezet támogatását kéri a kormánykoalíciótól, amely a magyarok jogait bővítené kissé.