Járható lesz a kispataki út

2017. november 11., szombat, Közélet

Ha minden a tervek szerint halad, jövő évben járható útjuk lesz a kispatakiaknak. A nagyborosnyói polgármesteri hivatal pályázott a közel egy kilométernyi községi út feljavításának finanszírozására, kezdeményezésük sikerrel járt.

 A finanszírozási szerződést már aláírták, pénz van, következik a kivitelezésről szóló versenytárgyalás lebonyolítása – tudtuk meg Ilie Nicolae polgármestertől. A finanszírozást a kormány biztosítja közel 450 ezer lej értékben. Ebből az összegből kell megerősíteni az út alapját, átereszeket építeni, de az útszéli vízelvezető sáncokat is kiássák. A javításokat Kisborosnyó határában kezdik, a nemrég újjáépített hídtól. Ha a versenytárgyalást sikeresen lebonyolítják, tavasszal kezdődhet a munka – mondta derűlátóan a polgármester. (bokor)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1503
szavazógép
2017-11-11: Közélet - :

Hamarosan átadják a műfüves pályát

Jó ütemben halad a műfüves pálya kialakítása a kézdivásárhelyi Sinkovits Stadionban. A korszerű sportlétesítmény létrehozását a Futball Klub Csíkszereda Egyesület végzi, összköltsége 300 ezer euró. Ebből az összegből egy 240 férőhelyes lelátó és esti kivilágítással is rendelkező műfüves pálya épül. A napokban a műfű is megérkezett, és már terítették is. Ha az időjárás megengedi, a pályát még idén át szeretnék adni. (iochom)
2017-11-11: Közélet - :

Átjárón gázolták el

Súlyos közúti baleset történt csütörtök este a sepsiszentgyörgyi Oltmező úton.