AutonómiastatútumAz MPP mindenképp benyújtja

2017. november 15., szerda, Közélet

A Magyar Polgári Párt választmányi döntése kötelezi az alakulat parlamenti képviselőit, hogy még ebben az évben beterjesszék az autonómiastatútumot, és ezt a vállalást teljesíteni fogják – jelentette be Kulcsár-Terza József, a párt megyei elnöke. A honatya rámutatott, az MPP és az RMDSZ politikusai a héten tárgyalnak a statútum benyújtásáról.


Az egyeztetések eredményétől függetlenül az MPP politikusai még az év vége előtt benyújtják a tervezetet – szögezte le Kulcsár-Terza, hozzátéve: ennek most már a szövetség szempontjából sem lehet akadálya. Létezett ugyanis egy megállapodás, amelynek értelmében ameddig a közigazgatási törvény anyanyelvhasználatra vonatkozó módosításait tárgyalja a parlament, ne hozakodjanak elő az autonómiastatútummal. Tekintve, hogy ezek a kezdeményezések megbuktak, az egyezség érvényét vesztette, s így a további halogatásnak sincs értelme – vélte Kulcsár-Terza. A politikus úgy látja, a statútum benyújtása mindenképp előreviszi az önrendelkezés ügyét.

Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a december 6-i parlamenti szavazáson?







eredmények
szavazatok száma 1330
szavazógép
2017-11-15: Közélet - Fekete Réka:

Áruvá válik a szociális szolgáltatás

A szociális szolgáltatások finanszírozása terén bekövetkező változás, a közbeszerzés kiterjesztése a szociális ágazatra is volt a fő témája az Erdélyi Szociális Civil Szervezetek Föderációja Sepsiszentgyörgyön tartott tegnapi konferenciájának. A rendezvény házigazdája, a Diakónia Keresztyén Alapítvány is tagja az országos szervezetnek, amelyet elsősorban erdélyi megyék képviselnek, és amely részt vesz a Duna-régió szociális stratégiája kidolgozásában is.
2017-11-15: Világfigyelő - :

Magyar állami pénzből épülnek óvodák

Mintegy 21,5 milliárd forintos forrásból elindul a Kárpát-medencei óvodafejlesztés második üteme, amelynek keretében 77 új óvoda, bölcsőde épül és 250 intézmény újul meg 2019 végéig – jelentette be Grezsa István kormánybiztos tegnap Budapesten. Kiemelte: összesen 38,5 milliárdos programról van szó, ez a jelenleg futó legnagyobb költségvetésű külhoni program. Erdélyben 54 új óvoda épül, félszázban pedig jelentősen javulnak a körülmények a magyar állami pénznek köszönhetően.