Nemzeti értékvédelemCzakó Gábor: Rovás, avagy róvás

2017. december 30., szombat, Élő múlt
Mit is jelentett a Bach-korszak? Önkényt 1850–59 között, de még utána is, lényegében a kiegyezésig. A hatalmon lévők jogát a törvények megszegésére, áthágására, saját véleményük törvényerőre emelésére. S mindezt a magyarok elnyomása végett, hogy ne legyen többé erejük és merszük a lázongásra.

Mi történik, ha a korszak véget ér? Ha a névadó zsarnok nyugdíjba megy, lemond, meghal? Ekkor vagy kitör a szabadság, vagy marad minden a régiben. Különösen akkor, ha a legfölső hatalom belátja ugyan, hogy a régi nóta nem húzható tovább, ámde beleszokott előjogaiba, az önkény kényelmébe? Nos, ilyenkor ravaszul enged, ahol muszáj, majd visszalopózik oda, ahová teheti. Képes megbújni akármilyen kis repedésben, ahová némi kosz is befér, mert az a fő tápláléka.
Ilyesmi történt hazánkban a szabadságharc leverése meg az 56-os forradalom bukása után… Az önkény ereje részint a fegyverekben lakik, részint a hatalom alattomosságában, részint a nép lelki megnyomorítottságában, azaz félelmében, továbbá tudatlanságában.
A Bach-program a magyarság végleges és folyamatos leverését jelentette: azonnal ütni a szabványnál magasabbra emelt fejekre. Általában ellenségesnek számított például a hun-magyar rokonság emlegetése, mert az képes volt büszkeséget ültetni a magyar szívekbe. Éppen ezért a tudományos kérdések közül rögtön áthelyeződött a politikai szín- vagy inkább harctérre. A folyton lázadó magyaroknak nem hun eredet, hanem finnugor rokonság való, amiből egy harmadfokú sógorság emléke sincs a magyar köztudatban.
Ezért Hunfalvy Pál, a Bach-korszak legfőbb szellemi irányítója, Generalfeldmarschallja, aki haláláig helyén maradt, a hun eredetmondát remek kultúrpolitikai érzékkel idegennek nyilvánította. Nesztek, magyarok, ha utáljátok az idegeneket, akkor utáljátok a hunjaitokat és saját magatokat is! Fajtátokat! Természetesen a székelyek hun eredethitét minden alapot nélkülöző mesének minősítette. Véleménye miatt sokan támadták, de senki nem tehetett ellene semmit, mert az első évtizedben ő maga volt a hatalom, később pedig az ő neveltjei ültek minden fontos magyarságtudományi hivatalban. Okos ember lévén tudta, hogy hol a határ, ezért nem feszítette a húrt a kelleténél jobban. Ám ha különösen piszkálta a csőrét valami, amit alapvetően fontosnak tartott, például a régi magyar műveltség és a hozzá kapcsolódó rovásírás, akkor kifakadt: egy ilyen alsóbbrendű népségnek egyszerűen nem lehetett saját írása!
Ilyenkor biz’ elvetette a sulykot. Die Ungern oder Magyaren című német nyelvű munkájában (1881) a székely írás hitelességével kapcsolatban a teljes tagadás álláspontjára helyezkedvén, az írás megszerkesztését „néhány ismeretlen XVII. századi tudósnak” tulajdonította: „Als die Hunnenschaft der Székler zum Dogma geworden war, componirten einige Gelehrte des XVII. Jahrhunderts ein Alphabet, das das Hunnisch-Székelyi’sche sein wollte.” Magyarul: „Amikor a székelyek hun eredete dogmává vált, néhány ismeretelen XVII. századi tudós megalkotta a hun-székely ábécét.” Tehát néhány ismertlen tudós az 1600-as években! Azaz még a török időkben?
E vélemény meggyökeresedett az akadémiai gyomkertben, s azóta is mérgezi kultúránk, anyanyelvünk ismeretét, a közgondolkodást.
Érdemes emlékezetünkbe idézni, hogy Hunfalvy eredetileg jogász volt, sőt, jogakadémiai tanár! Tehát tudta, amit tudott, ezért is írta könyvét németül, s adta ki Németországban. Az ottani jogászok ugyanis nem ismerték a magyar Corpus Iurist. Az itteniek igen. Magam is jogot végeztem, s tanúsíthatom a magolás hagyományát. Még nekünk is szóról szóra be kellett vágnunk a büntető törvényt 1963-ban! A polgárit elég volt oly alaposan ismernünk, hogy percek alatt megtaláljuk bármelyik törvényhelyet. A módszert lehet bírálni, fricskázni, de létezett és a maga módján működött.
No, lássuk azt, amit Hunfalvy álmából fölriasztva is fölmondott, majd letagadott! Nyissuk ki a Corpus Iurist, a Magyar Törvénytárat, s legalább az igazságos Mátyás király születéséről elnevezett esztendő küszőbén olvassuk el MÁYÁS 1478. évi V. törvénycikke cím alatti szöveget, ami az adózás írásbeliségét foglalta össze: a kirovó mellé minden vármegyében egy alkalmas nemest kell állítani, aki eskü alatt legyen köteles a jelen decretum tartalmához képest mindazt szemmel tartani és megtenni, ami a felséges király úrra és magára a vármegyére nézve igazságos.
1. § „És ezen felül a falusbírák minden megyében kötelesek a rovásnyeleket három egész évről egy e czélra elrendelendő törvényszékre elhozni és eskü alatt s lajstromban is a megye elé terjeszteni, a megye pedig tartozik azokat a király úr számára híven összeírni.”
Mit jelent mindez?
Először is azt, hogy minden megyében volt egy adókirovó közember, aki egy nemesember fölügyelete alatt végezte munkáját. Nem írta, hanem rótta, vagyis rovásírással jegyezte föl, hogy ki-ki mennyi adóval tartozik. A nemes – nyilván nem főúr, hanem köznemes, tehát maga is gazdálkodó – értette, mi történik: hogy mit kíván a király meg a vármegye, mai szóval az állam, ugyanakkor a jobbágy és telke mennyi adóterhet bír el. A paraszt megyei, királyi kizsigerelése nem állt érdekében.
Másodszor azt, hogy a rovásnyeleket a községi bíróknak három évig gyűjteniük kellett, majd bevinni a törvényszékre, a törvényszék pedig a király számára elkészítette összesítésüket.
Mit is jelent mindez?
Azt, hogy a középkorban nálunk:
1.    az adókat rovással kellett kiróni és összesíteni, tehát
2.    a falusi emberek, kisebb részt némi földdel bíró iparosok, zömmel parasztok, ismerték a rovást, olvasták, írták! Európában valószínűleg egyetlen népként a magyar írástudó volt!
3.    a rovásírás-olvasás által megismerték kötelességüket, és számon tudták tartani a teljesítést;
4.    a bámulatosan szellemes rendszert bárki át tudta tekinteni, mivel a „nyeleket” – vagy pálcákat hosszában kettévágták: egyik fele maradt a bírónál, a másik az adózónál. A két darab összeilleszthetősége kizárta a csalás lehetőségét;
5.    három évre visszamenőleg lehetett vizsgálódni, de azon túl nem – tehát a lényeges kérdések három év alatt vagy fölszínre kerültek, vagy elévültek;
6.    a rendszer védte az adózó kisembereket is.
*
Elcsemegézhetnénk a rövid s mégis roppant gazdag szöveg finomságain, de ne tévesszük szem elől Hunfalvy Pál akadémikus úr hazudozását.
1.    Mátyás király idézett törvénye két évszázaddal korábbi az  általa kitalált kornál!
2.    Szó sincs benne „néhány ismeretlen tudós” rováskitalációjáról, hanem sokkal inkább országosan elterjedt népi rovástudásról
3.    ami nemzedékről nemzedékre öröklődött – közoktatás nélkül is, és
4.    oly valóságos, mi több, oly széles körű volt, hogy adótörvényt lehetett építeni rá!!!
Sebestyén Gyula MTA l. tag írja a Magyar rovásírás hiteles emlékei (Bp., 1915) című könyvében, hogy „Mátyás király udvari történetírója, Bonfini Antal, a ki helyes megfigyelés alapján azzal toldja meg Thuróczi állítását, hogy kevés fára rovott jegygyel sok tartalmat lehet kifejezni.”
*
Gondolom, mindenki előtt világos, hogy Hunfalvy nemcsak följelentette hazáját a művelt német közönség előtt, hanem meg is rágalmazta. A hamis vád idehaza is fogott: akadtak ún. magyar ún. tudósok, akik bedőltek atyamesterük csalárdságának, s idehaza is buzgón idézgették. Sőt, megteszik még ma is. Holott – ellentétben a becsapott német olvasókkal – nekik rendelkezésükre álltak hiteles középkori rovásemlékek. Nemcsak Székelyföldön és Erdélyben, hanem a történelmi Magyarország más tartományaiban is.
Minekután a székely rovásírásról Hunfalvy hamisítási szándákai ellenére is meglehetősen pontos nyelvrégészetismeretekkel rendelkezünk, nézzünk körül a történelmi Magyarország más népeinél is.
Az Újvidéki Egyetem ny. oktatója, Csorba Béla költő és nyelvész írja, hogy „rovás szavunk a délszláv etimológia szerint átkerült a szerbbe és a horvátba is, immár »raboš« és »rovaš« alakban, enyhe jelentésmódosulással, mint »rovásjegy, rovóbot«. Különben a himlőhelyes arcú embert rovónak hívják a szerbek!” Hát nem logikus?
Ez azért történhetett, mert a középkorban a mai Szerbia, Horvátország, Bosznia, Hercegovina, Koszovó, röviden a későbbi Jugoszlávia ún. köztársaságai és népei szoros magyar kapcsolatban éltek, noha történelmi országhatárunk Délen Nándorfehérvárig és a Szerémség déli határáig ért. A határkérdést csak a török és Velence feszegette akkoriban.
De folytassuk Csorba Béla adataival.
„A raboš, rvaš szavakat Zadar, azaz Zára környékén jegyezték föl. A második szóból az o hiányzik, a délszlávok szeretik a mássalhangzó-torlódást. Jelentésük: »napi bevételt és kiadást rögzítő üzleti könyv«. Az idők során korszerűsödtek az egykori rovásdeszkák, rovásbotok…
Rabuš, rovaš – mindkettő előfordul Dalmáciában és Boszniában is »bevágás«, »rovás«, »rovátka« jelentéssel. Továbbá »bemetszés« állatok (birkák, sertések, szarvasmarhák) fülén, 3. számadás, 4. eszesség (!). Bácskában és Bánságban a szerbek és horvátok körében általánosan ismert a rovaš a már felsorolt jelentések mindegyikében (kivéve a 4.-et), emellett »billog«-ként »állatokra sütött bélyeg« is. A bácskai bunyevácok körében rovaš a kútrovás is.”
A raboš a szerbeknél „elítéltekre a börtönbeli rossz magaviseletükért kirótt büntetés”. A magyar rovás-ra vezetik vissza. Van adatom egy kicsinyítő képzős változatról: rovašica, „jelszó” a régi szerb katonai nyelvben.”
*
Sok tarisznya köszönet Csorba Bélának. De egyelőre talán ennyi elég is a közép- és reneszánszkori rovásismeret terjedésének nyelvrégészeti nyomairól. Két dolgot megjegyezhetünk. Az egyik az, hogy Mátyás király 1478. évi V. törvénycikke kibocsátásakor köztudottan, mondhatni természetesen meglévő ismereteket – írás-, olvasás-, számolástudást – vett figyelembe az egyszerű falusi emberek körében is. Nem holmi magyar „rovásírás-dogmát”, miként Hunfalvy akadémikus hazudta. A másik: a rovás szó- és fogalomkincsének délszláv vidékeken való terjedésébe erősen közrejátszott Mátyás királynak az említett törvénycikke, hisz az ott is végrehajtandó vala.
*
Lám, a XV. századra visszatekintve is találunk nemzeti kultúránkban olyan kincset, amivel joggal büszkélkedhetünk. Ilyenkor azonban sose az orrunkat emeljük föl, hanem a szívünket.
Cikk megjelenési időpontja: 2017-12-30 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a kormány által kezdeményezett népszavazáson a család meghatározásáról?









eredmények
szavazatok száma 141
szavazógép
2017-12-30: Sport - :

Shiffrin tovább szárnyalt (Alpesi sí )

Az összetettben címvédő Mikaela Shiffrin nyerte az óriás-műlesiklást a világkupa-sorozat csütörtöki állomásán Lienzben.
2017-12-30: Élő múlt - :

Csender Levente: A forradalom hőse (2. rész)

Még akkor is hihetetlen volt, ami velük történt, amikor a bukaresti tárgyalás lezajlott. Valahogy nem fért a fejükbe, hogy a frissen, teli torokkal kikiáltott román demokráciában ők lesznek az első koncepciós perek áldozatai. A napok múltak, ők meg barátkoztak a hellyel, a helyzettel.