Kitiltották a Kárpátia énekesét

2018. január 5., péntek, Belföld

A marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen 9 ezer lej pénzbírság kifizetésére kötelezte, és három évre eltiltotta a romániai fellépésektől Petrás János Lászlót, a Kárpátia rockegyüttes énekesét. A 2017. december 27-én kimondott ítéletről a Csíki Hírlap számolt be tegnapi számában.


Az ítéletnek a romániai bíróságok portálján közzétett kivonata szerint az énekes az „emberiesség elleni bűntettekért felelős személyek kultuszát, vagy fasiszta, rasszista, idegengyűlölő eszmék terjesztését” tiltó törvénycikket sértette meg, és tettét nagy nyilvánosság előtt követte el.
A legfelsőbb ügyészség 2015 decemberében közölte, hogy vádat emelt Petrás János László ellen, aki a Kárpátia rockegyüttes 2014. június 6-ai csíkszeredai koncertjén mind az előadott dalok szövegével, mind pedig a közönséggel folytatott párbeszéd által felingerelte a hallgatóságot, „hozzájárult a románellenes érzelmeik gerjesztéséhez és felerősítéséhez, és a románok elleni intoleranciára és fizikai erőszakra uszított”. Az ügyészség szerint a koncerten elhangzott dalok által a vádlott harcra hívta a magyarokat a Magyarországtól elcsatolt területek visszaszerzésére a Krím-félszigeten érvényesített orosz modell alapján. Ugyanakkor fegyveres harcra szólított, hevesen vitatta a trianoni békeszerződés előírásait, elnyomóknak és bocskorosoknak minősítette a románokat.
A Csíki Hírlap felidézte: a csíkszeredai bíróságon tavaly júliusban született az elsőfokú ítélet, amely a marosvásárhelyi táblabíróság ítélete által emelkedett jogerőre. Az alapfokú ítélet indoklásából kiderül: az ügyészség idegengyűlölő, fasiszta, rasszista jellegű csoport létrehozásával is vádolta az énekest, de a bíróság ezt a vádpontot nem találta bizonyítottnak.
A vádlott nyilatkozata szerint minden magyarnak joga van kifejteni véleményét Trianonról, a háborús dalokban pedig a magyar katonák hősiességét magasztalták. Petrás János László úgy értékelte, hogy az elveszített területeket békés eszközökkel lehet visszaszerezni, a harcra való hivatkozás pedig metaforikus jellegű. A Te bujdosó székely című dalról az énekes azt mondta, hogy ez egy 1920-ban keletkezett népdal, nem az együttes szerzeménye, és nem a románokat akarta megsérteni vele, hanem az eredeti szöveget adták elő.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1293
szavazógép
2018-01-05: Belföld - :

Romániával egyesülne három bolgár megye

Három északnyugat-bulgáriai megye lakóinak szervezne népszavazást, hogy Bulgárián belül autonómiát vívjanak ki, vagy egyesüljenek Romániával – közölte a Nova televízióval Boris Kamenov, aki a bulgáriai korrupcióval indokolta kezdeményezését. 
2018-01-05: Belföld - :

Vaslui mögött Háromszék (Ijesztő bérhelyzet)

Több száz lejjel maradnak el a Kovászna megyei bérek az országos átlagkeresettől, és ezzel hátulról az ötödik helyen állunk a hazai rangsorban: még a legelmaradottabbak közé sorolt Botoşani és Vaslui megye is megelőz e szempontból.