SzázadvégA Fidesz–KDNP 2017 nyertese

2018. január 12., péntek, Világfigyelő

Tartós növekedés és stabilitás jellemezte a Fidesz–KDNP támogatottságát 2017-ben – derül ki a Századvég legfrissebb kutatásából. A Figyelő által publikált adatok szerint ezzel szemben az ellenzék veszített szavazótáborából.

A Figyelő a Századvég adataira hivatkozva azt írja, hogy a kormánypártok támogatottsága a teljes népesség köré­ben 36, míg a biztos pártválasztók köré­ben 52 százalékos volt.
Jelentősen elmaradt ezektől a számoktól az ellenzék, mi több, a Jobbik és az MSZP a tavalyi év folyamán folyamatosan veszítette el támogatóit. A Figyelő szerint a Jobbiknál az identitásválság, az MSZP-nél pedig a baloldali megosztottság okozta azt a végeredményt, hogy a Jobbik decemberben a teljes népesség körében 9, míg a biztos pártválasztók körében csupán 16 százalékon állt. A szocialisták esetében a támogatottsági arány 9 és 14 százalék volt a legutóbbi mérések szerint.
Az LMP egy időben némiképp tudta növelni szavazóbázisát, főként a kiábrándult MSZP-sekből, azonban nyáron ez a növekedési hullám is megállt, így a 2017-es év végi adatok alapján az LMP a teljes lakosság körében 6, míg a biztos pártválasztók körében 7 százalékon állt.
Hasonló támogatottsága van a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciónak is, amely december végén a teljes népesség körében 5, a biztos pártválasztók között pedig 6 százalékon állt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1501
szavazógép
2018-01-12: Világfigyelő - :

Közös listát állít az MSZP és a Párbeszéd

Közös listát állít az MSZP és a Párbeszéd, a névsort Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke vezeti, aki a két párt közös miniszterelnök-jelöltje is lesz – nyilatkozta az MTI tudósítása szerint a szocialisták elnöke tegnap Budapesten.
2018-01-12: Világfigyelő - :

Megoldást vár Románia (Ukrán oktatási törvény)

A konkrét megoldások azonosításáig Románia napirenden tartja a kétoldalú kapcsolatokban az ukrajnai oktatási törvény kérdését – jelentette ki Teodor Meleşcanu román külügyminiszter tegnap, miután az ukrajnai Csernyivciben találkozott Pavlo Klimkinnel, az ukrán diplomácia vezetőjével.