Tudor Duica: Erdély autonómiája: utópia vagy szükségszerűség?

2018. január 13., szombat, Nemzet-nemzetiség
A régiósítás örökre utópia marad, ha a különböző etnikumok továbbra is ragaszkodnak eltérő Erdély-képeikhez.
  • A miniszterelnök kötelet ígér a zászlólengetőknek. Fotó: Főtér
    A miniszterelnök kötelet ígér a zászlólengetőknek. Fotó: Főtér
Gál Ladislas történész, a kolozsvári számvevőszék korábbi elnöke olyan dokumentumokat talált az 1524 és 1834 közötti időszakból, amelyek azt bizonyítják, hogy az erdélyi törvényhozó gyűlés – akár a független, akár a török fennhatóság alatti, akár a Habsburg Birodalmon belüli autonóm fejedelemségről beszélünk – 224 alkalommal ülésezett, ami szinte éves gyakoriságot jelent.
A törvényhozási jog, valamint további jogok és kiváltságok létezése csak újabb bizonyítéka annak a kvázi folyamatos autonómiának, amelynek Erdély a középkorban örvendett. Ezeket a kiváltságokat folyamatosan megerősítették eleinte Magyarország királyai, majd Erdély fejedelmei és a Habsburg császárok.
I. Lipót császár például az 1691. december 4-ei – minden uralkodó által megújított Diploma Leopoldinumban a következőt mondja ki: „constitutione in vigore inviolabili permansuras declaramus”, az országgyűlések éves összeírását is megerősítve: „annua comitia ad negotia publica tractanda”.
Hasonlóképpen 1693-ban egy másik oklevél, az Alvincziana resolutio megerősíti az erdélyi nemesség ezen jogait és kiváltságait.
Elérkezünk 1722. március 30-ához, amikor az erdélyi országgyűlés elfogadja VI. Károly császár oklevelét, amelyet aztán Mária Terézia 1744-ben megerősített.
Erdély annyira autonóm volt, hogy még II. József császár reformjainak elutasítását is megengedhette magának, arra kényszerítve, hogy 1790–1791-ben kiadjon egy nyilatkozatot, amelyben szavatolja a fejedelemség autonómiáját, az Országgyűlés törvényhozási és választási jogait: „libera electione ac plenaria potestate gaudes independesque principatum”.
Eltagadhatatlan történelmi jog Erdély autonómiája, és előítéletek  nélkül senki sem vonhatja azt kétségbe.
Ami 1848-ban és 1865-ben történt, amikor az erdélyi országgyűlés megszavazta a Magyarországhoz csatolást, és ami később, 1918 után, amikor a bukaresti kormány felszámolta a Kormányzótanácsot, amit a kommunista rezsim Erdéllyel és Bánsággal szembeni pusztító politikája követetett, a legjobb példa arra, hogy mit jelent az Osztrák Birodalom és a román központosító állam által remekül kihasznált román–magyar széthúzás…
Ez az oka annak, hogy mára ilyen mélyre süllyedtünk politikai, gazdasági és közigazgatási szempontból…
Gondoljátok alaposan végig, hogy mi a teendő, nézzetek jól körül, románok a magyarokra, magyarok a románokra, és próbáljátok olyannak látni magatokat, amilyenek valójában vagytok… Tegyétek félre a nosztalgiákat és a frusztrációkat, és fogjatok össze!!! Különben hamarosan már nem lesz mit megmenteni…
Erdély decentralizációja és pénzügyi autonómiája, a történelmi régiókat is figyelembe vevő régiósítás örökre csak utópia marad, ha a régió minden etnikuma továbbra is egy, a többiekétől eltérő Erdély-képhez ragaszkodik, mintha párhuzamos világokban élnénk.
Ha így folytatjuk, akkor örökre csak a többiekkel szembeni vádaskodások maradnak majd meg, a központosító állam pedig továbbra is fejni fog minket, mint valami bamba tehenet…
(Forrás: tudorduică-transsylvanica.ro, Főtér)
Hozzászólások
Szavazás
Megalapozottnak tartja-e az európai tisztségviselők Romániát érintő bírálatait?








eredmények
szavazatok száma 99
szavazógép
2018-01-13: Magazin - :

Mire ad pénzt ebben az évben a Filmalap? (Új magyar filmek a láthatáron)

Egy sikerdarab megfilmesítését, a harmincasok gyerekvállalásáról szóló romantikus komédiát és egy horrorfilm előkészítését támogatja a Filmszakmai Döntőbizottság.
2018-01-13: Nemzet-nemzetiség - :

Sabin Gherman: Mit is ünnepelünk?...

Rendben, egyesültünk. Hogy, hogy nem, a Petre Carp által említett történelmi szerencsével, Brătianu identitárius indulatával, Maniu naivitásaival – egyesültünk. Száz év után mit is ünneplünk?