Kosárlabda, Román KupaMegvannak a jegy- és bérletárak

2018. január 18., csütörtök, Sport
Jövő hónap elejétől a sepsiszentgyörgyi kulturális szervezőirodában lehet megvásárolni a február 10–14. között esedékes férfi kosárlabda Román Kupa nyolcas döntőjére (Final 8/F8) és az azt követő All Star-gálára érvényes bérleteket – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Rusz István, a Sepsi-SIC menedzsere. A férfi torna mellett február második felében szintén a megyeszékhelyi Sepsi Arénában rendezik meg a női kupasorozat fináléját is.
  • Fotó: rekreativ.club
    Fotó: rekreativ.club
Rusz elmondása szerint a két nyolcas döntő fontos eseménye lesz mind Sepsiszentgyörgy, mind Háromszék sportéletének, amelyre a helyi kosárlabda-kedvelők mellett a mindkét tornán érdekelt csapatok rajongóit, drukkereit is várják, a nagyváradi és a kolozsvári együttes már jelezte, hogy szurkolókkal érkeznek hozzánk a férfi F8-ra. Az ötnapos kosárlabdaünnepre a bérlet ára 50 lej (hét Román Kupa meccs + gála­mérkőzés), a napijegyet 15 lejért (két mérkőzés), míg az egy találkozóra érvényes jegyet 10 lejért lehet majd megvenni. A bérletek február 1-jétől a sepsiszentgyörgyi kulturális szervezőirodában, a jegyek pedig a helyszínen (Sepsi Aréna) szerezhetők be. Ugyanezek a tarifák érvényesek a női Román Kupa nyolcas döntőjére is (február 22–25.), azzal a különbséggel, hogy a hölgyeknél csak hét mérkőzés lesz, mivel a Román Kosárlabda Szövetség nemes egyszerűséggel 2018-ban nem rendezi meg a női All Star-gálát.
A DigiSport számára továbbra sem fontos a hazai női kosárlabda, hiszen amíg a férfi nyolcas döntő összes meccsét és a gálamérkőzést is műsorra tűzte, addig a szebbik nem viadalából csak három találkozót közvetítenek élőben. (tibodi)
Hozzászólások
Szavazás
Megalapozottnak tartja-e az európai tisztségviselők Romániát érintő bírálatait?








eredmények
szavazatok száma 161
szavazógép
2018-01-18: Sport - :

Újabb győzelem, ezúttal Marosvásárhelyen (Kosárlabda, Női Nemzeti Liga)

Papírforma-eredménnyel zárult a bajnoki címvédő Sepsi-SIC marosvásárhelyi vendégszereplése, miután Zoran Mikes tanítványai játszi könnyedséggel 54 pontos különbséggel, azaz 52–106 arányban diadalmaskodtak a Sirius ellen a kosárlabda női Nemzeti Liga 15., hétközi fordulójában. Az zöld-fehér mezes lányoknak ez volt az aktuális szezonban a zsinórbeli tizenharmadik sikerük, és hibátlan mérleggel magabiztosan vezetik az élvonal rangsorát.
2018-01-18: Sport - :

Macedón és spanyol játékost igazoltak a szentgyörgyiek (Labdarúgás)

A macedón Marko Simonovski és a spanyol Alejandro Rodríguez Gorrin személyében újabb labdarúgókkal erősítette keretét a román élvonalban érdekelt Sepsi OSK, amely kedden második edzőmérkőzését is lejátszotta a lengyel első osztályban szereplő Korona Kielce ellen.