A Farkas Árpád legszebb versei című kiadványt a magyar kultúra napja alkalmából hétfőn Kézdivásárhelyen a Vigadóban is bemutatták. A könyv születésének körülményeit a szerző ismertette. A kiadó, a „kisebbségből kisebbségbe”, Székelyföldről Felvidékre távozott Balázs F. Attila kereste meg az ötlettel.
A verseket Cs. Nagy Ibolya József Attila-díjas irodalomtörténész válogatta, aki monográfiát írt Farkas Árpádról, és mélységeiben  ismeri az erdélyi magyar irodalmat és az erdélyi magyar életet, ő jegyzi a könyv igen tartalmas eligazító utószavát is. Kiderült továbbá: angol nyelvű válogatás is készül Farkas Árpád verseiből. A jó hangulatú, tartalmas találkozón közreműködött Kolcsár József színművész, s miközben Balázs F. Attila kérdéseire költészetről, emberségről, jövőképről vallott, Farkas Árpád is felolvasta néhány versét, ismertetve azok születésének előzményeit, körülményeit.
Az ember egyszer csak elkezd írni? – kérdezte a kiadó, Farkas Árpád pedig némi öniróniával jegyezte meg: pontosan nem emlékszik, miként kezdett el verset írni, de tudja, hogy ilyenkor szoktak valamit mondani, és felidézte kolozsvári diákéveit, az értékes irodalmi alkotások felfedezésének élményét, ismerkedését a társakkal – többek között Király Lászlóval, Molnos Lajossal, Magyari Lajossal. Mesélt Kós Károly szellemi örökségének megismeréséről, a második Forrás-nemzedékről, lázadásról, a világ felforgatásának szándékáról, aztán a cenzúrába ütközésről, és azt is felidézte az Apáink arcán című versét felolvasva, hogy miként kellett például az „Itt, Erdélyben” verskezdést „Mifelénk”-re cserélnie. Kis, régebbi, abszurd drámába illő „migráns” magyar kalandokat is felelevenített, a Hó az Alpokban és az Idegenben című versek születése kapcsán mesélt például a Bajor Andorral és Bálint Tiborral közös ausztriai keserédes élményeikről. Szólt a fojtogató légkörről, arról, hogy egy securitatés házkutatás miként döbbentette rá: milyen világot hazudnak szembe velük. De behódolás nem csak régen volt, ma is létezik, természete pedig ugyanolyan, csak régen a rendszernek, ma a pénznek hódolnak be sokan – állapította meg, szomorú elégtétellel nyugtázva, hogy nagyon sok, társadalmi közérzetet sugalló verse olvasói visszajelzések alapján is, sajna, aktuálisabb, mint egykoron.
Szó esett még régi és mai székely közösségekről, arról, hogy süllyed-e vagy éppen újjáéled a falu, irodalmi életről, fiatal írókról-költőkről, arról, hogy miként mutatkozik meg a tehetség – amint Szonda Szabolcs könyvtárigazgató házigazdaként az esemény zárásaként fogalmazott, utalva a magyar kultúra napjára, Kölcsey Ferenc Himnuszára: igazi himnuszt mondtunk a vershez.