Lovas-szekeres farsang Torján

2018. január 29., hétfő, Közélet
Lovas-szekeres farsangot szerveztek Torján szombaton: a Bálványos Fiai Egyesület kezdeményezésére, Salamon Ferenc ny. magyartanár, helytörténész segítségével az egyesület tagjai, torjai fiatalok, cserkészek és hagyományőrző huszárok is közreműködtek az eseményben. Az egyesületi tagok a Salamon Ferenc által összegyűjtött háromszéki farsangi rigmusokat tanulták meg és adták elő.
  • A szerző felvételei
    A szerző felvételei
A lakodalmas menetre emlékeztető, mintegy hatvanfős csoportot egy bekérő, egy szószóló és egy énekvezér vezette. A menet élén hét lovas haladt, majd az őket követő négy szekéren a beöltözött alakoskodók és a zenészek foglaltak helyet. Az ifjú párt ferences szerzetes, apáca, pap, csecsemő, boszorkány, kéményseprő, bohóc és több tucat cigány kísérte. Az utolsó szekéren kályhát helyeztek el, a cigány asszonyoknak beöltözött lányok palacsintát sütöttek, s azzal kínálták meg az utcán lévő bámészkodókat.
A farsangolók a községházától indultak el énekszóval, és Daragus Attila polgármester portájára mentek először, ahol a vidám verses rigmusok elhangzása után az elöljáró és családja pálinkával, forralt borral, meleg teával és különféle süteménnyel kínálta meg őket. A tánc sem maradt el, az elöljárót egy cigány asszony táncoltatta meg.
Salamon Ferenctől megtudtuk, hogy ebben a szokáskörben nincs bábuégetés, ellenben volt valamikor Torján bolondkerék, de mára az is kiment divatból. Azt is elmondta, hogy csak azokra a portákra mennek, ahol előzetesen jelezték, hogy szívesen fogadják őket. A polgármester házától a vidám csapat a közelében lakó Baláska Ferenc önkormányzati képviselőhöz, majd Hatos Mihály római katolikus plébánoshoz ment, ahol Kovács Lenke és segítőtársai frissen sütött farsangi fánkkal és forralt borral kínálták meg a csapatot.
Miután Felsőtorját is végigjárták – ahol egyik vendéglátójuk Egyed László Levente református lelkipásztor volt –, este a művelődési otthonba mentek, ahol farsangi bál következett. A farsangoló csapat mellett mintegy százan mulattak együtt szombat éjszaka.
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 91
szavazógép
2018-01-29: Belföld - :

Az antiszemitizmus ellen

Klaus Iohannis államfő üzenetet küldött szombaton a holo­kauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából, amelyben hangsúlyozza, hogy Románia továbbra is küzd az antiszemitizmus, a rasszizmus, az idegengyűlölet és a diszkrimináció minden formája ellen. „Imáink és legmélyebb gondolataink a holokauszt áldozatai felé irányulnak. Románia továbbra is küzd az antiszemitizmus, a rasszizmus, az idegengyűlölet és a diszkrimináció minden formája ellen” – fogalmazott Twitter-üzenetében az államfő.
2018-01-29: Közélet - Matekovics János Zoltán:

Élő közösségi térré vált a mozi (Születésnapi eseménykavalkád)

A sepsiszentgyörgyi mozi újjászületésének első évfordulóját ünnepeltük a hétvégén: az alkalomból szervezett számos rendezvény több célcsoportot szólított meg kicsiktől a nagyokig, színes programokat kínálva. Vetítettek közkedvelt dokumentumfilmeket helyi alkotóktól helyi sorsokról, volt könyvbemutató, zenés buli, közönségtalálkozó, és jöttek a nézők tömegestül, mint régen. A Viszkis-filmre például már korábban elkelt minden jegy, az eseménysorozat pedig azt bizonyította, hogy a helyi mozi élő közösségi tér, ahova érdemes időt szakítani.