Huszonöt éves az Osonó

2018. február 5., hétfő, Közélet

Február 3-án, szombaton ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját az Osonó Színházműhely, amelynek alapítója és vezetője 1993 és 1998 között Salamon András volt, azóta pedig Fazakas Misi vezeti a társulatot. A jubileum alkalmából ő nyilatkozott lapunknak múltról, jelenről, jövőről.

Fazakas Misi elmondta, folyamatos keresésben van az Osonó, talán ez az, ami leginkább meghatározza a működését. Az egykori diákszínjátszó társulatból tíz évvel ezelőtt független színházzá vált a csapat, s azóta a színház fogalmát is folyamatosan tágítják, hisz azontúl, hogy előadásokat készítenek, különböző oktatási, szociális, interetnikai projektjeik vannak. „A legegyszerűbben úgy lehetne fogalmazni, hogy emberekkel foglalkozunk, mert a képzéseink, táboraink, osztálytermi projektjeink, előadások után szervezett közönségtalálkozóink mind-mind azt igazolják vissza, hogy szükség van a párbeszédre, és érdemes foglalkozni fiatalokkal, felnőttekkel egyaránt” – mondta a társulatvezető. A csapat működéséről Fazakas Misi kifejtette, hogy miközben nagyon sok nemzetközi szervezettel ápolnak jó kapcsolatokat, folyamatosan játszanak és különböző programokat szerveznek, állandó anyagi bizonytalanságban dolgoznak.
Hiába vannak jó ötleteik, terveik, minden kiszámíthatatlan az ország instabilitása miatt. Úgy véli, hiányzik például egy civil alap Romániában, amely garantálná a minőséget képviselő szervezetek működését. Tavaly több alkalommal is sikeresen pályáztak román központi alapokra, de ez nem jelenti azt, hogy stabil anyagi helyzetben volna a társulat.
Az Osonónak 1993-as ala­pítása óta 164 tagja volt, közülük 52 személy maradt színházközelben színészként, rendezőként, dramaturgként, táncosként, ko­reográfusként, díszlettervezőként vagy technikusként. Az évek során 22 előadás került bemutatásra, amelyből hat koprodukcióként készült thaiföldi, marokkói, budapesti, olaszországi és sepsiszentgyörgyi társulatokkal. A tíz éve új alapokra fektetett önfenntartó színházműhely az előadások játszásán túl ezernél több oktatási és szociális projektet szervezett fiatalok és felnőttek számára. A 25 év alatt 1333 előadást tartott a társulat, amelyből 1068-at az elmúlt tíz évben, független színházként három kontinens 27 országának közel 297 településén. Az Osonó Színházműhely projektjeit és előadásait eddig 53 hazai és nemzetközi díjjal ismerték el.
A jubileumi születésnapot egy egész éven át zajló eseménysorozattal ünnepli a társulat, amelynek elsődleges szándéka olyan tematikus év megszervezése, amely az egyetemes színházkultúra ünnepe lehet. Ebben az évben az Osonó legfontosabb célja között szerepel azoknak az eszközöknek a továbbgondolása, amelyek által a Színház minél szélesebb réteghez tud eljutni, minél több embert tud megszólítani. A hagyományos, fórumszínházi és osztálytermi előadásoktól kezdődően, különböző képzések, táborok, ifjúsági együttműködések és műhelyeken keresztül a sepsiszentgyörgyi színházi társulatok számára megszervezett bowlingbajnokságon át a koncertig sok minden szerepel a társulat jubileumi programjában, ezenkívül a Face­bookon is tartogatnak egy sor meglepetést az érdeklődőknek.
A kérdésre, hogy számára mit jelentett az elmúlt negyed évszázad, Fazakas Misi elmondta, eddigi életének több mint felét osonósként élte le, az Osonó kínált neki lehetőséget arra, hogy felfedezze: a világ fantasztikus. „Hihetetlenül izgalmasak, fontosak voltak számomra azok a találkozások, amelyekkel a színház megajándékozott, minden szempontból szegényebb lennék  az Osonó nélkül, amely nagyon nagy tudást, tapasztalatot hozott be az életembe” – vallotta, mondván, bízik abban, hogy jó irányban halad a csapat, hisz valójában a világ kihívásaira válaszolva vezetett idáig az út. „Továbbra is szeretnénk egyedi dolgokkal foglalkozni, partnerségeket keresni határokon belül és kívül, és fontos projektek által minél több lehetőséget teremteni az igazi emberi találkozásokra” – tette hozzá.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye arról, hogy Sepsiszentgyörgyön a járványügyi vörös forgatókönyv lépett életbe?









eredmények
szavazatok száma 570
szavazógép
2018-02-05: Közélet - Fekete Réka:

Versenyben a helyesírás országos élcsapata

A helyesírás az értelmiségi lét minimuma – hangsúlyozta Váradi Izabella, az oktatási minisztérium képviselője pénteken az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Sepsiszentgyörgyön tartott országos döntőjének megnyitóján. A vetélkedőn Erdély, Bánság és Partium tizenegy megyéjéből hetvenegy versenyző vesz részt, az első kilenc helyezést elérő diák továbbjut a gyulai Kárpát-medencei döntőre, amelyet február utolsó hétvégéjén tartanak.
2018-02-05: Közélet - Bokor Gábor:

Teret hódítanak a székelyföldi, erdélyi és magyar fajták (Kisállat-kiállítás)

Nyulak, szárnyasok népesítették be a hétvégén a sepsiszentgyörgyi Vadász utcai kis sportcsarnokot. Közel 1200 állatot hoztak a tenyésztők a Székelyföldi szárnyas-, galamb- és kisállattenyésztők kiállítására. A negyedik alkalommal megrendezett rangos regionális szemlét a Háromszéki Baromfi- és Kisállattenyésztők Egyesülete szervezte hagyományos év eleji kiállításaként (ennek XVIII. kiadása volt), együttműködve Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalával.