Rendőrségi összegzésKorrupció, elkobozások, balesetek

2018. február 12., hétfő, Közélet

Ami a bűnözés alakulását illeti, Háromszéken nem hozott számottevő változást 2017 az előző évekhez képest. A rendőrség éves ismertetője szerint a bűncselekmények száma 2016-hoz képest valamelyest csökkent, a bejelentett vagy lefülelt esetek kétharmada az enyhébb törvényellenes cselekedetek közé tartozott. Nem kerülte el a megyét a korrupció sem, tíz esetben nyolc bűnvádi eljárás indult 26 személy ellen (22-en közintézmények dolgozói) megvesztegetés, befolyással való üzérkedés és hivatali visszaélés miatt, az okozott kár pedig meghaladja a 10 millió lejt.

  • Sepsiszentgyörgy egyik legveszélyesebb gyalogátjáróján is több gázolás történt. Fotó: Albert Levente
    Sepsiszentgyörgy egyik legveszélyesebb gyalogátjáróján is több gázolás történt. Fotó: Albert Levente

A hatósági ismertető szerint a háromszéki rendőrök összesen 15 500 esetben avatkoztak be, ezek egyötödében lakossági bejelentés nyomán. A beavatkozások, ellenőrzések során 4100 bűncselekményt lepleztek le, közel negyedüket tettenéréssel. Az előző évekhez hasonlóan most is a vagyon-, illetve személy ellen elkövetett cselekedet a leggyakoribb a megyében a bűncselekmények között. A vagyon ellenieknél továbbra is a lopások vezetnek toronymagasan, noha 2016-hoz képest hat százalékkal kevesebbet jegyeztek, összesen 958-at. Az elkövetők nagyobb arányban tulajdonítanak el javakat a tömbházlakásokból vagy vállalatoktól, mint például magánházakból, alacsony továbbá a haszonállat- és terménylopásügyek száma – derül ki a rendőrségi statisztikából.
Az összesítés külön kezeli a falopást, illetve az erdőgazdálkodással kapcsolatos kihágásokat, bűncselekményeket. Az adatok szerint tavaly 612 szabálysértési bírságot róttak  ki mintegy egymillió lej összértékben nagyrészt tetten ért elkövetőknek, emellett 641 köbméter faanyagot is elkoboztak 159 ezer lej értékben. A bűncselekmények száma meghaladta a 280-at. Eugen Palade, a megyei rendőrkapitányság megbízott vezetője annyi kiegészítéssel szolgált: a rendőrségi ellenőrzések kiterjednek minden szállítmányra, legyen az nyerges vontató vagy szekér. A parancsnok szerint komoly segítséget jelent az erdőradar-rendszer: tavaly körülbelül száz bejelentést kaptak olyan teherautókról, amelyek gyanú szerint tisztázatlan származású faanyagot szállítottak. Az esetek nagyjából felében a gyanú megalapozottnak bizonyult.
Többet verekedtek
Ami a személy elleni cselekedeteket illeti, a rablások száma tavaly sem haladta meg a tízet, gyilkosság vagy gyilkossági kísérlet összesen hat történt (egyel kevesebb, mint 2016-ban), megszaporodtak viszont az enyhébb kimenetelű erőszakos cselekmények (testi sértések) – több mint hetven százaléka a tetten ért, vizsgált idevágó cselekedeteknek ebbe a csoportba tartozik. Általában nézeteltérések, családon belüli viták miatt következnek be ezek az esetek, az elkövetők gyakran ittas állapotban voltak.
Nem volt mentes hatóság elleni erőszaktól a 2017-es év sem. Eugen Palade elmondta, hat munkatársuk ellen léptek fel erőszakosan, tettlegesség is előfordult, de további részletekkel nem szolgált ezekről az ügyekről.
Sokan csalnának
Jelentősebb eredményt a gazdasági bűncselekmények terén ért el a rendőrség. Hétszáz – elsősorban a megelőzést szolgáló – bevetésük során 77 bűncselekményt azonosítottak, illetve 298 szabálysértési bírságot szabtak ki. Utóbbiak összege 1,1 millió lej. A pénzbeli megrovás, illetve bűnvádi eljárások kapcsán 358 ezer lej értékben foglaltak le árut, túlnyomó többségben fémhulladékot, cigarettát, szeszes italokat, valamint törvénytelenül előállított vagy forgalmazott ruhaneműt. Öt gépjármű is a rendőrség birtokába került az akciók során. Az elkobzások nyomán 7,8 millió lejnyi kárt sikerült megtéríteniük – tájékoztatott a parancsnok.
Újságírói kérdésre válaszolva Palade elmondta: a csempészet és más, a szervezett bűnözés körébe tartozó tettek megelőzése szempontjából jó évet zárt a rendőrség. Az elkövetőket illetően hozzátette: vegyes a társaság, háromszékiek és más megyékből származók is fellelhetők köztük. Ezekben az ügyekben egyébként más társintézményekkel közösen járnak el.
Noha nem tekinthető jelenségnek, Háromszék sem mentes a lőfegyverekkel, robbanószerekkel, tűzszerészeti eszközökkel kapcsolatos bűncselekményektől. Tavaly hétszáz bevetés során 54 esetet azonosítottak, 26 lőfegyvert, 459 darab lőszert, valamint 84 kilogramm pirotechnikai eszközt koboztak el.
Figyelmetlen gyalogosok
Az utakon is akadt dolga a rendőrségnek az elmúlt évben. Az összesítés szerint 162 bűncselekményt azonosítottak, több mint 14 ezer bírságot róttak ki, és ezer jogosítványt is bevontak.
A hatóság szerint kevesebb közúti baleset történt 2017-ben, mint egy évvel korábban, valamint a halálos áldozatok és a sérültek száma is jóval alacsonyabb volt, mint 2016-ban. A balesetek leggyakoribb oka továbbra is a gyorshajtás, az elsőbbségnyújtás elmulasztása, valamint a gyalogosok és a biciklisek figyelmetlensége. Utóbbi kapcsán a parancsnok elmondta: tavaly is elég gyakori volt az úttesten szabálytalanul átkelők miatt bekövetkező, nemegyszer tragikus kimenetelű baleset, amint a gyalogátjárón történő gázolás is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1472
szavazógép
2018-02-12: Közélet - Iochom István:

Kihallgatják a koronatanút (Székelyföldi terrorvád)

Február 8-án, pénteken újabb tárgyalásra került sor a bukaresti Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéken a „székelyföldi terrorperben”. A 9 órakor kezdődő, és bő fél órát tartó tárgyalás egyetlen figyelemre méltó újdonságot hozott az ügyben. Az ügyész kardoskodása a védett tanú újra kihallgatása ellen nem győzte meg a bírói testületet, nem másították meg korábbi döntésüket, így a védett tanú kihallgatására március 14-én ismét sor kerül.
2018-02-12: A múlt hét - Kuti János:

Kétfrontos küzdelem

A Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció sürgős magyarázatot kért a román külügyminisztertől a Magyarországgal kötött „átláthatatlan megállapodásokról” és a két országot össze­kötő gázvezetékről, mert az egész gyanús, homályos és veszélyes.