Megújul a Szent Mihály-hegyi templomAláírták a támogatási szerződést

2018. február 13., kedd, Közélet
Lukács Róbert és Molnár István, Lemhény, illetve Kézdialmás polgármestere Gyulafehérváron aláírta február 8-án a Szent Mihály-hegyi templom felújítását célzó szerződést. A kivitelezési határidő 2021 novembere.
  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele
 
Molnár Istvántól, Kézdialmás polgármesterétől megtudtuk, hogy a Regionális Operatív Program részeként aláírt szerződés értéke áfával együtt 6,7 millió lej, amiből a két község önrésze 152 ezer lej. A Szent Mihály-hegyi római katolikus műemlék templom, illetve a barokk épületegyüttes felújítására Lemhény és Kézdialmás önkormányzata, valamint a két település egyházközsége 2016-ban konzorciumot hozott létre, amelyben a két önkormányzat 55, illetve 45 százalékkal szerepel. Tavaly ősszel még úgy tűnt, hogy a közösen benyújtott, 62 pontosra értékelt pályázat várólistára kerül, de végül Tamás Sándor megyeitanács-elnök köz­benjárása után mégis megkapta a finanszírozást.
A munkálatok elkezdése előtt az összesen hét közbeszerzési eljárás közül ötöt a közeljövőben tartanak, amiből az ötödik a kivitelező cég kiválasztása. Ezt követően ugyancsak liciten választják ki azt a két céget, amely a műemlék templom idegenforgalomba való beillesztéséről, valamint a műemlék látnivalóinak digitalizásáról gondoskodik. Az elöljáró szerint a bürokrácia útvesztői és a fellebbezések miatt nem valószínű, hogy 2021 novemberéig valóban befejezik a munkálatokat, a reális határidő inkább 2022 végére tolódik majd el.
A felújítás során kijavítják, illetve kicserélik a tetőszerkezetet, megtisztítják a falakat, kívül-belül újravakolják természetes anyagokkal, restaurálják a padlót, a padokat és a templomhajót, kívülről a vakolat alatt vaspánttal erősítik meg a templomot, kijavítják a freskókat, elvezetik a talajvizet, kockakőből járdákat raknak, felújítják és eredeti állapotába állítják vissza a tornyot és a két bástyát, valamint a lőréseket. A két község önrészéből járhatóvá teszik az utakat mindkét település irányából, parkolót alakítanak ki és turisztikai eligazító táblákat helyeznek ki, ami sokkal többe kerül majd, mint a 152 ezer lejes önrész. Molnár István azt is hangsúlyozta, hogy a nyertes pályázat a két község példás összefogásának köszönhetően valósulhat meg.
Hozzászólások
Szavazás
Megalapozottnak tartja-e az európai tisztségviselők Romániát érintő bírálatait?








eredmények
szavazatok száma 100
szavazógép
2018-02-13: Kármentő - Matekovics János Zoltán:

Ez az olimpia más

Tudom, most álmodozónak tartanak egyesek, de ez a téli olimpia más. Egy oázis a pokol és mennyország határán, ahol a sport ereje egyesít. Béke van.
2018-02-13: Közélet - :

Heti mérleg a közlekedésrendészeten

Az elmúlt héten a Kovászna megyei forgalmisták 20 gépkocsivezetői jogosítványt és 16 forgalmi engedélyt függesztettek fel szabálysértésekért és műszaki hibákért. Összesen 384 bírságot róttak ki. A rendőrség közleménye kiemeli, hogy 127 bírságot a sebességkorlát átlépéséért, 15-öt szabálytalan előzésért róttak ki gépkocsivezetőknek, ám 62 gyalogost és kerékpárost is megbüntettek. (sz.)