Kézdiszéki polgármesterek találkozójaBajban a községek

2018. február 14., szerda, Közélet
Tegnap a bálványosfürdői Vár Panzióban tartották a kézdiszéki polgármesterek soros találkozóját, amelynek házigazdája Daragus Attila, Torja község elöljárója volt. A kézdiszéki polgármesterek mellett meghívottként Henning László, a megyei tanács alelnöke, Kovács Ödön megyemenedzser és Könczei Csaba, a megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője is jelen volt.
„Az idei költségvetésünk csak hat hónapra elegendő, utána bezárhatjuk a községházát” – mondotta Daragus Attila, aki szerint ilyen kritikus helyzetbe 1989 után nem voltak. A jelen levő köz­ségvezetők közül nagyon kevesen dicsekedhettek azzal, hogy a rendelkezésükre álló összegből egész esztendőben tudnak gazdálkodni. Henning László szerint jelenleg még egy évre sem tervezhetnek a helyi tanácsok, a megyei önkormányzat idei költségvetése megközelíti 2013-as büdzséjét.
Még szomorúbb, hogy az idei költségvetés nem a fejlesztésről, csak a működésről szól, és nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a fizetések messze­menően meghaladják az öt évvel ezelőttieket és más költségek is jelentősen nőttek. A megyei önkormányzat alelnöke bízik abban, hogy a pénzügyminiszter tartja ígéretét, és a háromszéki önkormányzatok is megkapják a 2017-es szintű költségvetésüket. A kérdés az, hogy mikor – hangsúlyozta Henning László –, mivel a törvény értelmében költségvetés-kiigazítás csak hat hónap után, legjobb esetben valamikor júliusban várható. Ezen kívül a kormánynak más lehetősége is van arra, hogy az önkormányzatok működési költségeit orvosolja – mondotta a megyei önkormányzat alelnöke, aki szerint megyeszinten alig van két-három olyan önkormányzat, amelyik le tudja fedni az év tizenkét hónapjára a működési kiadásokat. Minden bizonnyal lesz költségvetés-kiigazítás, hiszen ez a probléma nemcsak háromszéki jelenség, hanem országos szinten harminc-harmincöt megyét érint. Azt is megtudtuk, hogy a megyei önkormányzat már írásban is jelezte a megyei tanácsok szövetsége felé a kialakult helyzetet, amit a kormány tudomására is hoztak.
Hozzászólások
Szavazás
Megalapozottnak tartja-e az európai tisztségviselők Romániát érintő bírálatait?








eredmények
szavazatok száma 100
szavazógép
2018-02-14: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Megcsappant költségvetés (Sepsiszentgyörgy)

„Túlélési” költségvetése van idén Sepsiszentgyörgynek: miután a kormány tavaly év végén jelentős összegeket vett el az önkormányzatoktól, de kötelezte őket különböző intézmények költségvetésének növelésére, kevesebb pénzből gazdálkodnak, és ez leginkább a beruházásokon fog meglátszani; emiatt arra készül a város, hogy minél több európai uniós pénzt pályázzon meg – így foglalta össze Antal Árpád polgármester azt, amit a puszta számok nem fejeznek ki. A megyeszékhely 2018-as költségvetését tegnap rendkívüli ülésen és rendkívüli egyetértésben, ellenszavazat nélkül fogadta el a tanács.
2018-02-14: Közélet - Fekete Réka:

Törölték a fordítást (Angol tantárgyverseny)

A középiskolás angol nyelv és irodalom tantárgyversenyen nem kell fordítási feladatokat megoldaniuk a diákoknak – áll az oktatási minisztérium közleményében, amelyet tegnap iktattak a megyei tanfelügyelőségen. Ennek értelmében a magyar tanulók nem kerülnek hátrányos helyzetbe, törölték a tavaly év végén módosított szabályzatból azt a tételt, mely szerint angolról románra és románról angolra kellett volna fordítaniuk a megadott szövegeket.