Kárpátaljaiak meghurcoltatásáról

2018. február 20., kedd, Magazin

A Pesti Vigadóban mutatták be Zsigmond Dezső A sátán fattya című nagyjátékfilmjét, amely a kárpátaljai magyarság sorsát, az 1944-ben Kárpátalján történt tragikus eseményeket, a málenkij robotot, a helyiek meghurcoltatását mutatja be.


A Nagy Zoltán Mihály azonos című művéből készült alkotás főhőse, a mind­össze 16 esztendős Tóth Eszter megpróbáltatásait tárja a nézők elé megerőszakolásától a kiközösítésen át a családtagok elvesztéséig. A lány málenkij robotra hurcolt szeretteit szeretné meglátogatni a lágerben, amikor orosz katonák megerőszakolják. Terhesen tér haza falujába, ahol megalázzák és kiközösítik. Gyűlöli a gyermeket, akit szíve alatt hord, ám nagy keservvel, édesanyja unszolására mégis gondját viseli születése után. A sátán fattya szereplői, köztük a főbb szerepeket játszó Tarpai Viktória, Szűcs Nelli és Trill Zsolt kárpátaljai születésű színészek, akiknek nagyszülei személyesen élték át a több mint hetven évvel ezelőtti borzalmas világot.
Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója elmondta, hogy a filmben megjelenik az a három tragédia, amely sokakat érintett: a hadifogság, a nők megerőszakolása és a málenkij robot. Azonban a kérdés az, hogy hány család merte kibeszélni azt, ami velük megtörtént – fűzte hozzá.  Kiemelte: szükséges tiszta és valós történelemszemlélettel, hiteles tényekkel szembesíteni mindazokat, akik a múltunk történetét nem biztos, hogy úgy látják, ahogyan megtörtént. Van a megélt és a megírt történelem – mutatott rá, hozzátéve: ha nem úgy írják meg, ahogy megéltük, akkor az nem valós, hanem hamis.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mi lenne a helyes medve-ügyben?






eredmények
szavazatok száma 638
szavazógép
2018-02-20: Magazin - :

Női rendezők lendületben

Filmrendező nők egész nemzedéke ad újabb lendületet a magyar filmgyártásnak – írta a Screen International című brit filmes szaklap a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) vasárnap megjelent számában.
2018-02-20: Magazin - :

Az aszú éve Amerikában

Elindult Az aszú éve kampány az Egyesült Államokban, ahol egy éven keresztül a magyar borokat, elsősorban az aszúféléket népszerűsítik majd.