Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Kövesi-ügy Világra szóló botrány kerekedett

2018. február 24., szombat, Belföld

Hatalmas visszhangot keltett, hogy Tudorel Toader igazságügyi miniszter Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész leváltását kérte csütörtökön este: perceken belül több nagyvárosban is tüntetők vonultak az utcára, és egymást érték a különböző állásfoglalások. Ezek közül a kormánykoalíció pártjai és az ellenőrzésük alatt álló sajtó képviselői szakmailag megalapozott, kitűnő munkának nevezték a Toader-jelentést, az ellenzéki alakulatok, szakmai és civil szervezetek, Klaus Iohannis államfő és még az igazságügyi miniszter egyetemi hallgatói is lesújtó véleményt fogalmaztak meg; felsorakoztak Kövesi mögé a korrupcióellenes ügyészség ügyészei is. A Kövesi-ügy a nemzetközi hírügynökségek és számos külföldi sajtóorgánum érdeklődését is felkeltette. Az Európai Bizottság is megszólalt: rövid közleményben tudatják, hogy figyelemmel és aggodalommal kísérik a fejleményeket. Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész közleményben tudatta: követni fogja a törvény által előírt lépéseket, elmegy, ahányszor csak hívják, és „pontról pontra” válaszolni fog az igaz­ságügyi miniszter minden kijelentésére. Tudorel Toader 36 oldalas jelentése egyébként csak tegnap délután vált hozzáférhetővé, mert a minisztérium honlapja 20 órán keresztül elérhetetlen volt.

  • Fotó: Agerpres
    Fotó: Agerpres


Az igazságügyi miniszter jelentése „nem világos”, az államfőnek pedig más véleménye van a korrupcióellenes ügyészség vezetőjének munkájáról, így a dokumentumot az államfő szakértői testülete alaposabb tanulmányozásnak veti majd alá – közölte az elnöki hivatal már csütörtök este. Románia elnöke számos alkalommal elégedettségét fejezte ki a korrupcióellenes ügyészség és vezetőségének tevékenységével kapcsolatban, és ezt az álláspontját fenntartja – olvasható a közleményben, amely azt is leszögezi: a román államfő minden alkotmányos eszközét latba veti az igaz­ságszolgáltatás függetlenségének biztosítása és a jogállamiság megerősítése érdekében. Maga Klaus Iohannis kiábrándítónak és zavarosnak minősítette a Toader-jelentést, amely véleménye szerint nem tartalmaz alapos indoklást Kövesi leváltására nézve.
Sarkosabb véleményeket fogalmaztak meg az ellenzéki pártok: az NLP szerint az igazságügyi miniszter a főügyész eltávolítására tett javaslatával a „bűnözők oldalára állt”, az MRSZ elnöke pedig egyenesen a miniszter leváltását követeli, mert úgy látja, hogy sutba dobta szakmai tekintélyét, és a bűnözők érveit hangoztatva beállt a szociáldemokrata pártelnök „szolgáinak” sorába.
Az SZDP szóvivője ezzel szemben „rendkívül szakszerűnek és megalapozottnak” találta Toader jelentését, és a párt támogatásáról biztosította a Kövesi eltávolítására irányuló kezdeményezését. Liviu Dragnea pártelnök és koalíciós társa, Călin Popescu Tăriceanu sem szerdán, sem csütörtökön nem szólalt meg, Viorica Dăncilă kormányfő pedig kitérő választ adott: szerinte nem az a fontos, hogy ő mit gondol, hanem az, amit a miniszter mondott. Ezek nagyon aggasztó dolgok, és hagyni kell, hogy menjenek a maguk útján – nyilatkozta.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint Tudorel Toader „korrekt” elemzést ismertetett csütörtök este, és a következtetéseket levonva logikus volt a miniszternek az a lépése, hogy kezdeményezze Laura Codruţa Kövesi leváltását. Emlékeztetett azonban arra, hogy a főügyész menesztése az alkotmány szerint az államfő hatásköre, Klaus Iohannis pedig már közölte, hogy nem tartja ezt indokoltnak.
Tudorel Toader sajtóértekezletét követően csütörtök este a korrupcióellenes demonstrációkat szervező civil szervezetek felhívására több száz tüntető gyűlt össze Bukarestben, a kormánypalota előtti téren és több nagyvárosban – Szebenben, Temesváron, Kolozsváron, Brassóban és Jászvásáron – is. A tüntetők a korrupcióellenes harc folytatását, az igazságügyi miniszter és az egész kormány lemondását követelték. Volt, ahol tegnap is tüntettek: Kolozsváron a prefektus is fogadta a Kövesi védelmében utcára vonulók egy küldöttségét, Szebenben pedig már 59. napja gyülekeztek az SZDP székháza előtt a helybeliek, akik a Látunk jelszó alatt mindennap őrséget állnak a járdán. Kiálltak Kövesi védelmében írók, színészek, a jászvásári jogi egyetem hallgatói (Toader diákjai), Románia főügyésze, Augustin Lazăr, saját alárendeltjei közül pedig 135-ön írták alá azt a nyilatkozatot, amelyben támogatásukat fejezik ki főnöknőjük iránt. A korrupcióellenes ügyészségen 183 ügyész dolgozik, és csak az nem sorakozott fel Kövesi mögé, aki éppen szabadságon vagy bírósági tárgyaláson volt.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a Román Kupa döntőjébe?








eredmények
szavazatok száma 1020
szavazógép
2018-02-24: Kultúra - Csinta Samu:

Mélységek az ikonográfia címkéje alatt – Beszélgetés Jánó Mihállyal (Művészettörténet)

Végigjárta a múzeumi, művelődésszervezői ranglétra szinte valamennyi fokát, Szent László-témában pedig az egyik legtöbbet idézett szaktekintély. Jánó Mihály sepsiszentgyörgyi művészettörténésszel azonban a céhes város közösségfenntartó kultúrájáról, a cenzúra támasztotta korlátokról és a tudás „rabságáról” is beszélgettünk.
2018-02-24: Belföld - :

Sikeresek voltak a civil árnyékjelentések

Az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezményének alkalmazását vizsgáló szakértői testület szerdán nyilvánosságra hozott jelentése, amely több fontos kisebbségvédelmi kérdésben elmarasztalja Romániát, számos olyan, a romániai magyar közösséget érintő jogsértést is bemutat, amelyek az erdélyi magyar civil szervezetek által készült árnyékjelentésekben szerepeltek – tudatja tegnapi közleményében a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO), a Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért (Advocacy Group for Freedom of Identity – AGFI), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).