1456. március 1-jén született II. Ulászló magyar király (ur. 1490–1516), akinek országlása a Hunyadi Mátyás (ur. 1458–1490) által kiépített erős, központosított állam hanyatlását, Magyarország eladósodását és meggyengülését hozta.
Magyarország történetének második Jagelló uralkodója a krakkói udvarban, IV. Kázmér (ur. 1447–1492) gyermekeként látta meg a napvilágot. A fiatalembert édesapja a maga örökébe szánta, Ulászló azonban nagyapjára, Albert királyra (ur. 1437–1439) hivatkozva a Szent Koronára is igényt formált, 1469-ben, III. Frigyes német-római császár (ur. 1440–1493) biztatására pedig a cseh trónért is harcba szállt.
Miután Podjebrád 1471 tavaszán váratlanul meghalt, a cseh főnemesek jelentős része Kuttenbergben Ulászlót választotta meg Csehország új királyának, ami azt jelentette, hogy a Jagellók egy újabb háborúba bonyolódtak a szintén megkoronázott Hunyadi Mátyással. A két férfi két évtizedes küzdelme végül eldöntetlenül zárult, hiszen Mátyás hiába győzte le a cseh–lengyel hadakat az 1474-es boroszlói háborúban, hiába aratott győzelmet a Jagelló uralkodót pártoló III. Frigyes német-római császár felett, 1479-ben kénytelen volt beletörődni az ország megosztottságába, 1487-ben pedig Róma is elismerte riválisa királyságát. A sors fintora, hogy bár az uralkodói kvalitások terén Mátyás messze felülmúlta Jagelló Ulászlót, mégsem tudott felette győzedelmeskedni, sőt, riválisa később a Szent Koronát is megszerezte; igaz, ebben éppen a lengyel férfi hiányosságai játszottak főszerepet.
Miután Hunyadi Mátyás Bécsben elhunyt, a krónikák tanúsága szerint a főurak olyan utódot kerestek, akitől „nem prüszköl majd a májuk”, tehát aki mellett könnyedén biztosíthatják befolyásukat az ország ügyeiben. Tekintve, hogy Corvin János, Mátyás kijelölt örököse esélytelenül indult a Szent Koronáért vívott küzdelemben, Habsburg Miksa (ur. 1493–1519), a későbbi császár pedig ijesztően nagy hatalommal bírt, a trónra Ulászló tűnt a legmegfelelőbb embernek.
Az amúgy sem túlzottan erélyes uralkodó kezét lényegében már az első perctől fogva megkötötte koronázási esküje, így aztán az ország hatalmasságai 1490 után fokozatosan lebontották a Mátyás korában kiépült központosított politikai rendszert, züllésre kárhoztatták, majd 1494-ben szétverték az egykor rettegett fekete sereget, elhanyagolták a török ellen kiépített végvárrendszert és eltörölték a Hunyadi által bevezetett adókat, így Magyarország rövid időn belül súlyos adósságot halmozott fel.
Ezzel egy időben viszont a legbefolyásosabb főurak hatalma vészesen megnőtt, hiszen „Dobzse László” nem bírt kellő eréllyel ahhoz, hogy megakadályozza a királyi uradalmak kisajátítását vagy az adók és vámok saját célra történő beszedését.
II. Ulászló harmadik, Candalei Annával kötött házasságából 1506-ban egy fiúgyermek született. A trónörököshöz, Lajoshoz (ur. 1516–1526) kapcsolódott a Jagelló király országlásának legjelentősebb diplomáciai eseménye, nevezetesen az 1515. évi, Habsburgokkal kötött házassági szerződés, melynek révén – Ulászló leányán, Annán keresztül – Ferdinánd főherceg (ur. 1527–1564) esélyt nyert a Szent Koronára, amit 1527-ben meg is szerzett.
II. Ulászló országlásának mérlegét meglehetősen negatívan szokták megvonni, hiszen a királyi hatalom gyengülésével párhuzamosan a bárók egyre nagyobb befolyást szereztek, nyerészkedésükkel, harácsolásukkal pedig hatalmas feszültséget szítottak a társadalomban. (…) II. Ulászlónak mindeközben hatalmas szerencséje volt, hiszen országlása idején az Oszmán Birodalom a Földközi-tenger keleti medencéjében és a Közel-Keleten terjeszkedett, a király 1516-ban bekövetkező halála után azonban beérett az a keserű gyümölcs, melyet a mohácsi csatamezőn szüreteltek le.
Tarján M. Tamás (Rubiconline)
