Zuhan az SZDP népszerűsége

2018. március 9., péntek, Belföld

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (MRSZ) tegnap közzétett egy friss felmérést, amely a Szociáldemokrata Párt (SZDP) szédítő zuhanását mutatja. Az eredmények szerint Dragneáék támogatottsága alig több, mint egy év alatt közel a felére csökkent, ez pedig akkor is drámai fejlemény, ha tudjuk, hogy a felmérést az MRSZ rendelte meg. A februárban végzett közvélemény-kutatás – mely 1010 személy megkérdezésével készült, hibalehetősége pedig plusz-mínusz 3,1 százalék – azt vizsgálta, hogy a 2016 végi parlamenti választások óta hogyan alakult a nagyobb pártok támogatottsága. Az eredmény: SZDP: 45,5% – 28,6%, Nemzeti Liberális Párt (NLP): 20% – 29,4%, MRSZ: 8,9% – 11,2%, ALDE: 5,6% – 10,6%, PMP: 5,4% – 4,6%. (Főtér)


TÖBB EZER PANASZ. Több mint 6300 panasz érkezett 2017-ben az Igazságszolgáltatási Felügyelethez az ügyészek és bírák magatartására. A panaszosok nagy hányada az ügyek megoldásának halogatását, illetve a bírói döntések megszövegezésének késleltetését rója fel – derül ki a felügyelet tavalyi tevékenységi beszámolójából. A dokumentum szerint összesen 6365, bírákkal és ügyészekkel kapcsolatos panaszt jegyeztek tavaly, ezek közül 5921 új volt, 444 pedig korábbi panaszokkal állt összefüggésben. (Agerpres)
EURÓPAI KÖLCSÖN BÖRTÖN­ÉPÍTÉSHEZ. Memorandumot fogadott el szerdán a kormány arról, hogy a román állam 223 millió eurós kölcsönt vegyen fel az Európa Tanács Fejlesztési Bankjától a börtönök felújítására – közölte Nelu Barbu kormányszóvivő. A szóvivő arról számolt be, hogy a javaslat az igazságügyi minisztériumtól származik, és a berceni-i P47-es börtön, az unguriui börtön, a nádpataki (Rodbav) szakképző központ, valamint a Börtönigazgatóság Országos intézetének megépítését célozza. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 768
szavazógép
2018-03-09: Belföld - :

Összefogással az autonómiáért (Székely szabadság napja )

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a Székelyföld területi autonómiája iránti közakarat méltósággal teli kinyilvánítására hívja Marosvásárhelyre szimpatizánsait. A szombati megemlékezés és tiltakozó felvonulás résztvevőit csendes véleménynyilvánításra szólította fel Lucian Goga, Maros megye prefektusa.
2018-03-09: Világfigyelő - :

Puigdemont is aláírta a polgári kezdeményezést (Minority SafePack )

Három nap alatt közel 6 ezerrel nőtt a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés spanyolországi aláíróinak száma. Míg március 5-én délelőtt csak 26 911 állampolgár szignózta az európai kisebbségvédelmi kezdeményezést, addig három nappal később ez a szám 32 735-re nőtt, ami az ibériai ország esetében megállapított 40 500-as kvóta 80,83 százalékát jelenti – adta hírül a Maszol.ro. A hirtelen érdeklődés egyértelműen összefüggésbe hozható azzal, hogy hétfőn este Carles Puigdemont volt katalán elnök is aláírta a kezdeményezést, és Twitter-üzenetben arra ösztönözte híveit is, hogy kövessék példáját.