Hajléktalanná vált az egykori milliomoscsináló

2018. március 13., kedd, Magazin
Ioan Stoicát, az 1990-es években működő Caritas piramisjáték alapítóját kilakoltatták brassói garzonlakásából, mert nem fizette a lakbért, és a közköltségeknél is jócskán tartozott. Az annak idején hatalmas pénzeket forgató 76 éves exkönyvelő egyik napról a másikra hajléktalanná vált.
 
Stoica 1992 áprilisában alapította a Caritas Kft.-t 100 ezer régi lej (500 dollár) alaptőkével. A Caritas volt lényegében az első és a legnagyobb csalás a forradalom utáni Románia történetében. Stoica azt ígérte a népnek, hogy ha valaki beszáll a játékba egy bizonyos összeggel, három hónap múlva az összeg háromszorosát kapja vissza. A Caritas két éven keresztül működött, 1994 augusztusáig.
A megablöff Brassóból indult, ám pár hónap elteltével Kolozsvárra költözött, ahol az akkori polgármester, a szélsőséges nacionalista Gheorghe Funar tárt karokkal várta. A vállalkozás első székhelye a kolozsvári prefektúra épületében működött, és a prefektúra akkori lapja, a Mesagerul Transilvan gyakorlatilag a piramisjáték szócsövévé vált.
A szakemberek szerint kettő és nyolcmillió között mozgott azoknak a polgároknak a száma, akik valamilyen összeggel részt vettek a játékban. Vagyis a romániai háztartások 35–50 százaléka. Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank kormányzója szerint egy adott ponton Románia teljes pénztömegének egyharmada átment a Caritas számláin.
A Caritas végül 1994 augusztusában bedőlt, és körülbelül 260 ezer polgár maradt pénze nélkül. Ioan Stoica eltűnt a föld színéről. Azt rebesgették, hogy külföldre szökött a népharag elől. Ám 1994. augusztus 25-én letartóztatták, bíróság elé állították, és 1995-ben hét év letöltendő büntetésre ítélték, amelyet később megkurtítottak. Stoica 1996. június 14-én szabadult, azóta visszavonultan él. (Főtér.ro)
Cikk megjelenési időpontja: 2018-03-13 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a kormány által kezdeményezett népszavazáson a család meghatározásáról?









eredmények
szavazatok száma 6
szavazógép
2018-03-13: Magazin - :

Kolozsvárról ír az amerikai Vogue magazin

A szerző nem titkolt szándéka, hogy olyan képet nyújtson Erdélyről, ami túllép végre Drakula legendáján. A jeles divatmagazin egyik újságírója az életmód (living) rovatban a kincses városban szerzett tapasztalatairól számol be, részletesen ismertetve a város vendéglőit, kávézóit, valamint a kulturális életet, művészeti galériákat és múzeumokat.
2018-03-13: Riport - Kisgyörgy Zoltán:

Gidófalva márciusa

Fokozottabb az ünnepi készülődés, már csak annak okán is, hogy kerek 170 évvel ezelőtt lobbant fel Budapesten
a magyar szabadságharc lángja, s Gidófalván ringatták ­bölcsőjét Czetz Jánosnak, „Bem jobbkezének”, a magyar forradalom és szabadságharc fiatalon száműzetésbe kényszerült honvédtábornokának. Ebben a sepsiszéki községben soha nem lankadt a március 15-i ünnepet megelőző lelkesedés. Büszkék is arra a gidófalviak, hogy fiatalokból álló fúvószenekara van a községnek. Nélkülük nem ünnep az ünnep, „s ha rázendítenek, újra megtelnek a szívek-lelkek ünneplésre való kedvvel”.