A majdnem színtiszta magyar falu a trianoni diktátum után megérte a román állam elrománosító politikáját, a román elöljárók visszaéléseit iskolai, egyházi, közművelődési téren egyaránt. Ezekre a szomorú eseményekre emlékezett és mesélt gyermekeinek Pető Sándor tanár úr is, aki 1935-ben kezdte az elemi iskolát szülőfalujában, Magyarhermányban, s ő maga is megtapasztalta a kihelyezett román tanító, Purcel pofonjait.

De mit tehetett egy kis nebuló az erőszakos fellépés ellen? A faluban, a családban csak halkan beszélhettek azokról a visszaélésekről, amelyeket a román hatóságok elkövettek: erőszakos ortodox hitre térítés, megfélemlítések, verések, amit például Bogdán Sándor református egyháztag is átélt, s amit Bíró Sándor történész a ,,legszörnyűbb” esetnek nevez.

Lássuk, ki is volt Pető Sándor, aki megtapasztalta kisgyermekként ezeket a szörnyűségeket?

Szülei, Pető József (Árva) és Baló Julianna egyszerű földművesek voltak, akárcsak a falu lakóinak többsége. 1928. szeptember 13-án első gyermekként látta meg a napvilágot, őt követte még három testvére.

Az elemi iskolát szülőfalujában végezte. Annak ellenére, hogy rendszeresen fizikai munkára fogták (földművelés, állatgondozás, erdőlés), kitűnően tanult. Az elemi elvégzése után a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumba került, ahol a család nehéz anyagi helyzetére való tekintettel mint ösztöndíjas diák két évet tanult. Innen került a székelyudvarhelyi Református Kollégiumba. 1948-ban beiratkozott a kolozsvári Bolyai Egyetem bölcsész karára. Egyetemi évei alatt is dolgoznia kellett (építkezések, vagonberakódás Ágostonfalván), hogy fenn tudja tartani magát. Így tudta fizetni az egyetemi kollégium költségeit. Szabadidejében verseket írt (sajnos ezek nem maradtak fenn). Közben a református teológia előadásait is hallgatta.

A mikós Szabédi László, Balogh Edgár, Szabó T. Attila voltak a tanárai, akik elmélyítették tudatába az elhivatottságot a magyar irodalom iránt. 1952-ben kedvenc költőjéről, Adyról írta államvizsga-dolgozatát. Ő volt a falu első diplomás szülöttje. Irodalomtanári diplomájával kezében jelentkezett első munkahelyén Kápolnásfaluban, visszautasítva a felajánlott tanársegédi állást. Az örökmozgó, fiatal tanár szervezte az iskola, a falu kulturális életét, színdarabokat tanított, a környék falvaiban tudományos népszerűsítő előadásokat tartott.

Szerette első munkahelyét, de szíve hazahúzta. 1955-ben az akkori Sepsi rajon tanfelügyelőjének nevezték ki, s Erdővidék magyar szakos tanárainak igazi segítője lett. Közben, 1953-ban nőül vette Boér Katalint, aki ma 88 évesen fiánál Magyarországon él, s városunk megbecsült tanítónője volt. Két gyermekük született: Zsolt (nőgyógyász) és Emese (laboráns a Mikesben).

Elhivatottságát, szellemiségét átadta gyermekeinek. Eklatáns példa erre, hogy 1970-ben fia, Zsolt tagja volt annak a Fejér Ákos által szervezett biciklitúrának, amely eljutott Rodostóba, majd 1983-ban Dardzsilingbe is.

Mint tanfelügyelő, szakmailag elismert magyartanár, a Sepsi rajon és a városi szervek több megbízatását vállalta el. Az egyik fő szervezője a kisbaconi Benedek Elek Emlékház elindításának (ő tartotta a megnyitóbeszédet), majd szemmel követte annak működését, állandó kapcsolatot tartott Benedek Elek lányával, Flóra nénivel.

Kevesen tudják, hogy a sepsiszentgyörgyi Lábas Ház, a Bod Péter Megyei Könyvtár falain elhelyezett márvány emléktábla szövegét ő fogalmazta meg.

Szervezőmunkáját tovább kamatoztatta mint mikós tanár. Három tanévet tanított a Mikóban (1959–1962), amelynek akkori igazgatója Nemes Antal volt. Ketten vállalták fel, hogy bejárják a Csángóföldet, és tehetséges csángó fiúkat toboroznak a Mikóba (biztosították azok ingyenes létét a bentlakásban).

Az 1962–1963-as tanévben áthelyezték a mai Mikes Kelemen Főgimnázium elődjébe. Neve akkor már ismert volt a városban. Ragadványneve, a „merőleges tanár” inkább elismerés volt, mint gúnynév. Egyenes tartást követelt meg feleltetéskor diákjaitól, szavajárása volt: „húzd ki magad, fiam!” Ebben ő maga is példát mutatott. Járása, akár jelleme magabiztos volt, gerincességét fejezte ki. 1963-ban ismét felkérték tanfelügyelőnek, amely tisztséget újabb két évig töltötte be.

1965-ben felépült a Kálvin téri új iskola (akkor 3-as számú, ma kisegítőiskola), s kinevezték igazgatójává. Nagyszerű munkaközösséget kovácsolt össze, de négy év után átadta az igazgatói széket néhai Kutasi Lászlónak. Őt pedig áthelyezik mint igazgató a 2. sz. Középiskolába. Munkájában olyan pedagógusokra támaszkodhatott, mint Harkó József, Dobolyi László, dr. Páter Zoltán, Salamon Sándor...

Mint igazgató és magyartanár, nevéhez fűződik az Auróra iskolai folyóirat beindítása és szerkesztése. Ezt azután is szerkesztette, hogy leváltották (helyét Dobolyi László vette át), egészen 1980-ig, a folyóirat létezésének utolsó évéig (a pártszervek nem nézték jó szemmel a folyóirat szellemiségét). Szellemi tudását, mint magyar tanár 1990-ig, nyugdíjazásáig adta át növendékeinek, fiatalabb kollégáinak.

2010-ben hunyt el Budapesten. Földi maradványait a sepsiszentgyörgyi református temetőben hantolták el. Itt alussza örök álmát egy székely kopjafa árnyékában az örökké derűs tanár úr.