SporttáncA Sport-All táncosai nyerték a fődíjat

2018. március 28., szerda, Sport

Március 24-én és 25-én Marosvásárhely adott otthont az Arany Katicabogár országos táncversenynek. Az immár harmadik alkalommal megszervezett viadalon a sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club Z Dance táncszakosztálya az MTV Commercial kategóriában két produkcióval nevezte versenyzőit.

Az eddigi viadaloktól eltérően ezúttal újdonságnak számított, hogy mindkét megyeszékhelyi csapat egy táncstíluson belül, ugyanabban a korosztályban és kategóriában tette próbára magát, így gyakorlatilag egymás ellenfeleivé váltak. Vass-Vitus Kinga oktató szerint, táncosként és oktatóként is érdekes volt megélni ezt a versenyhelyzetet. A 10-14 éves korosztályban és csoport-kategóriában a Brandabura Ingrid, Stinghe Szofia Leila, Cojocaru Kriszta Adrienn, Policsek Orsolya, Policsek Hanna, Pataki Adrienn és Simon Johanna összetételű együttes mindenkit maga mögé utasított, így megszerezte az első helyet. Emellett ugyanebben a kategóriában a Brandabura Ingrid, Stinghe Szofia Leila, Cojocaru Kriszta Adrienn hármas a dobogó második fokára állhatott.

A kétnapos verseny mindegyik – kortárs, jazz, balett, show tánc, akrobatikus tánc, pompon, MTV Commercial, urban dance – táncstílusát figyelembe véve, közel 200 produkció közül a zsűri külön díjban részesítette a nyolc legjobb performanszot.

„Nagy meglepetésünkre és elégedettségünkre az első és a második helyezés mellett, a fődíjat is begyűjtöttük, megnyerve az ezzel járó pénzjutalmat is. Köszönjük a szülők támogatását és Bartók Ildikó varrónőnek a munkáját” – értékelt Vass-Vitus Kinga és Sándor Lilla oktató.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1453
szavazógép
2018-03-28: Sport - Miska Brigitta:

Romanban játszik a Kézdivásárhelyi SE (Labdarúgás)

Az időjárási körülmények miatt elnapolt 16. fordulót ma pótolják be a harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban, a Kézdivásárhelyi SE pedig 15 órától Roman vendége lesz.
2018-03-28: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Kikelet Sepsiszentkirályban

Valahogy mindig úgy sikerül, hogy jelképes cím alatt foglalhatom össze mindazt, amit egy nap alatt mesebeli kakasként a begyembe szedhetek. Nem volt ez másképpen Sepsiszentkirályban sem. Hiába zsugorodik a kicsi falu, s bár már iskolája sincs, mégis régi tőkén új hajtásként, most is vannak közéletének olyan tartópillérei, melyek nem hagyják sorvadni a történelmi települést, ahol a sikerek a kihívásokkal úgy váltogatják egymást, mint az éjek a nappalokat.