Gyermekvédő programok Háromszéken

2018. április 7., szombat, Közélet

Három új programmal támogatja a SERA Románia Alapítvány a Kovászna megyei gyermekvédelmi rendszert, a kedvezményezettek nehéz sorsú családokban élő vagy bármilyen körülmény miatt veszélyeztetett gyermekek. Említett alapítvány háromszéki beruházásairól lapunk Vass Máriától, a megyei szociális gondozói és gyermekjogvédelmi igazgatóság vezetőjétől kért tájékoztatást.

  • A leendő rehabilitációs központ. Ferencz Csaba felvétele
    A leendő rehabilitációs központ. Ferencz Csaba felvétele

A huszonkét éve működő SERA alapítvány korábban is támogatott gyermekvédelmi programokat Kovászna megyében, a nem kívánt terhesség megelőzését célzó, 2009-ben indított akciót jelenleg is finanszírozza. Tavaly közel háromszázan vettek részt ilyen jellegű ingyenes tanácsadáson, száznegyvenüknek spirált biztosítottak, mintegy hatvanan fogamzásgátló tablettát kaptak.

A most januárban indult, másfél éves futamidejű projekt újdonsága, hogy első ízben vesz részt a megyei tanács önrésszel az együttműködésben. A százezer euró értékű program három pillére: a gyermekelhagyás/intézményesítés megakadályozása, az állami gondozott gyermek családba történő visszahelyezésének támogatása, valamint a gyermekvédelmi rendszerből kikerülő fiatalok megsegítése, hogy elindulhassanak az önálló élet felé. A megyei önkormányzat 40 százalékos önrészt biztosít, a program ötven gyermek helyzetének javítását célozza.

Vass Mária elmondta, év elején a megye minden önkormányzatát tájékoztatták a lehetőségről és arra kérték, jelezzék azokat az eseteket, ahol segítséggel megelőzhető a gyermekelhagyás, illetve megoldható az intézményesített gyermek visszahelyezése a családba. A gyermekjogvédelmi igazgatóság szociális munkásból, pszichológusból, pénzügyi szakemberből, adminisztrátorból és programvezetőből álló csapata elkészíti az elsődleges felmérést a jelzett családnál, majd az önkormányzattal közösen döntenek arról, milyen segítség lenne a leghatékonyabb az említett célok érdekében. Szóba jöhet lakásfelújítás, amit a család és a közösség közmunkával végez el, az anyagot a program költségvetéséből finanszírozzák, víz- és villanyvezetés, ehhez szakembert biztosítanak, de ha az illető gazdálkodni szeretne és ehhez egy igás állatra van szüksége, akár egy ló vásárlása is lehetséges. Eddig huszonkét esetet jelzett néhány önkormányzat, az első előzetes felmérések már ebben a hónapban megtörténnek, és szintén áprilisban a SERA alapítvány képviselői is a helyszínen tájékozódnak a szükségletekről.

A SERA alapítvány 450 ezer eurós beruházással rehabilitációs központot hoz létre Sepsiszentgyörgyön sérült gyermekek számára, amelynek épülete már elkészült, a teljes infrastruktúra kiképzése és a berendezés még hátravan, ez is mind az alapítvány finanszírozásával történik, megyei önrész nélkül. A 300 négyzetméter hasznos felülettel rendelkező, egyszintes épület számára Sepsiszentgyörgy önkormányzata biztosította a területet a Krisztus Király-templom szomszédságában, az ingatlan a megyei önkormányzat tulajdonába kerül, a központ tíz alkalmazottal fog működni, megnyitására előreláthatóan a nyáron kerül sor. A SERA egy másik háromszéki beruházása egy családi típusú gyermekház felépítése Sepsiszentgyörgyön. Vass Mária elmondta, amiatt esett a választás a megyeközpontra, mert a program annak a tíz-tizenkét gyermeket befogadó egységnek az átköltöztetését célozza, amelyik jelenleg a Máltai Szeretetszolgálat ingatlanában működik a gyermekjogvédelmi igazgatóság által bérelt felületen. Önrész itt sincs, a területet a helyi önkormányzat biztosítja.

A Kovászna megyei gyermekvédelmi rendszerben ezerötven állami gondozottat tartanak nyilván, közel egyenlő arányban nevelkednek intézményes keretek között, hivatásos nevelőszülőknél, illetve családi elhelyezésben. Tavaly huszonhárom gyermeket javasoltak örökbefogadás céljából, tizenkét esetet véglegesítettek, tizenhat szülő kapta meg a bizonylatot arról, hogy örökbe fogadhat. A megyében nyilvántartott fogyatékkal élők közül mintegy hatszáz kiskorú.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2018-04-06: Belföld - :

Románia nem mintaállam a kisebbségvédelemben

Az Európa Tanács (ET) elmarasztaló jelentése megerősítette az RMDSZ álláspontját, miszerint Románia nem mintaállam a kisebbségi közösségek védelmének tekintetében – hangoztatta Kelemen Hunor, miután az ET miniszteri bizottsága számos ajánlást fogalmazott meg Románia számra a kisebbségi jogok bővítése érdekében. Az RMDSZ-elnök reagálását a szövetség tegnapi hírlevele idézte.
2018-04-07: Közélet - Iochom István:

Megújul a víz- és csatornahálózat (Kézdivásárhely)

Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere csütörtökön a Fejlesztési Minisztériumban aláírta azt a finanszírozási szerződést, amely negyvenegy utca víz- és csatornahálózatának felújítását teszi lehetővé.