Király Farkas: Sortűz 12.

2018. április 14., szombat, Irodalom
December 25.
Igen tágas termekben szállásolták el őket. Mármint ha elszállásolásnak nevezhető az, hogy egymástól méternyi távolságban a padlóra fektetett matracokon húzhatták meg magukat. Igaz, nagyobb helyet nem nagyon tudtak volna belakni, ugyanis a bőröndjeik a kaszárnyában maradtak – arról volt szó, hogy csak néhány napra költöznek a megyeháza épületébe, hogy szükség esetén megvédjék azt. A Hazafias Gárda miatt.
  • Csillag István rajza
    Csillag István rajza
Három nappal korábban, éppen 22-én, a megyeháza elfoglalását követő éjjelen, hajnali három körül néhány forradalmár, akiket elnyomott a fáradtság, elnyúlt az épület halljában egy bőrkanapén és elszenderedett. Mivel korábban az a rémhír terjedt épület-, sőt városszerte, hogy egy terroristacsoport megtámadni készül a megyeházát, a parancsnokok úgy döntöttek, hogy elsötétítik az épületet, leoltanak minden villanyt, a katonák meg a gárdisták pedig csőre töltött fegyverrel álltak-ültek-feküdtek ott, ahol. Románia modern kori történelmének hatalmas rejtélye marad mindörökre – így mondta Ciocan –, hogy mi zajlott a Gárda századosának nyilván egyszerre részeg és fáradt fejében A csöndes sötétségben egyszer csak fogta a géppisztolyát, és két sorozatot eresztett az említett kanapéba. Négy forradalmárral azonmód végzett, egy ötödiket pedig megsebesített. Nem szeretnék a helyében lenni – fejezte be a történetet Ciocan.
Védték az épületet, bár támadó – szerencsére – nem akadt. Pontosabban csak szavakkal támadták őket Az ablakokon köveket dobáltak be, melyekre papírt csavartak – a papírlapokon pedig üzenetek voltak: „Úgyis kinyírunk!”, „Megdöglötök, balfaszok!” vagy „A karácsony a tiétek volt, az újév a miénk lesz!” A tisztek nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget ezeknek a küldeményeknek, amelyek kisebb-nagyobb csörömpöléssel érkeztek az épületbe. Ám az egyszerű bakák között apokaliptikus hangulat kezdett eluralkodni. Ha a kommunista hatalom maradéka kicsit is ad a szimbólumokra, akkor szilveszter estéjén lendül ellentámadásba – fejtegette Motorhouse. Mindenki könnyű lélekkel hallgatta – igazán senki sem hitte volna, hogy képes máson is gondolkodni, mint a hónapok óta szajkózott vesszőparipáján: a gyújtógyertya nélküli Dacia belökéses elindításán.
Érkeztek a teherautók, raktárba, majd szatyrokba és zsákokba, onnan szekrényekbe és polcokra kerültek a segélyek. Hansiéké lettek az italok meg az édességek – az ezredes asztalán pedig gyülekeztek a kövekre göngyölt üzenetek, asztala fiókjában pedig az üres üvegek. Törte, csak törte a fejét, hogy újév alkalmából hogyan tehetne valami emlékezetest.
Másnap reggel fél hétkor a kürtöst körbeszalasztották a megyeházában: minden katona azonnal jelentkezzen a 24-es számú szobánál, egyenruhában, fegyver és felszerelés nélkül. Hansi nem szívesen hagyta magára a tarisznyáját, de mit volt mit tenni – kincseit gyorsan zsebeibe meg a matraca alá dugta, majd rohanvást rohant, elsőnek érkezett. Nem más várta ott, mint maga a vodkaszagú ezredes. Kinyitotta a szoba ajtaját s ráparancsolt: – Lódulj befelé!
Hansi belódult – és egy párhuzamos valóságban találta magát. A keletre néző, kifogástalan kárpitozású és aranyozású barokkos szobát elárasztotta a napfény, a biedermeier asztal mellett pedig egy gyönyörű, nála egy-két évvel idősebb, vörös hajú nő állt, és a fehér lepedővel letakart székre mutatva, hellyel kínálta. Hansi megbabonázva indult felé. A nő hátat fordított. Hansi elérte a széket, és leült. A gyönyörű nő ekkor feléje perdült. Félelmetesen hasonlított Trudira, bár kissé teltebb volt az arca, kevésbé pisze az orra, és a szeme zöld volt, nem kék. Fehér köpenye teljesen eltakarta testét, de Hansi ígéretes formákat sejtett a lepel alatt. Aztán a nő felemelte a kezét, s a benne lévő borotván megcsillanó fény arra késztette a fiút, hogy elfordítsa fejét. Hirtelen kifutott minden testrészéből a vér, és érezni vélte, amint a borotva elvágja a gégéjét. Aztán a nő másik kezében észrevette a habos pamacsot. Igaz is, döbbent rá, egy hete nem borotválkoztunk, ránk fér – nyugodott meg. A nő arcára nézett, és érezte, hogy a korábban szétfutott vére hogyan gyűlik össze egyetlen testrészében. Mellzsebébe nyúlt, előhúzta egyik kincsét, egy igazi Toblerone csokoládét, és felé nyújtotta. Megkérdezte:
– Nem hívják önt véletlenül Gertrude-nak?
***
„Te!”, mutatott Harcsa főtörzsőrmester Hosszútónira. „Menj oda, és kérdezd meg, mit akar!”
A teherautó lassan közeledett. Egyértelmű volt, hogy a sofőr nem akarja magára vonni a fegyveresek haragját. Minél közelebb került a védelmi álláshoz, annál lassabban gurult. Óvatos volt. Talán cselezik: szépen idegurul, majd, amikor már kellően közel van, beletapos a gázba, és áttör rajtunk, mondta egy hang, mire másik kettő gyorsan letorkollta: Hülye vagy. Ne pofázz annyit! Aztán, amint az egyetlen működő utcalámpa fénykúpjába érkezett, megállt. Külföldi rendszáma van, jegyezte meg valaki.
Egy ideig nézték egymást, a sofőr meg a katonák, bár utóbbiak az előbbit nem látták, csupán a körvonalai sejlettek keresztül a kabin ablakán. Eltelt tíz másodperc, még tíz, aztán újabb és még újabb tíz szekundum. Csendes, békés téli este volt. Autók nem jártak, már vagy fél órája lövéseket sem hallottak, a központban tüntető tömeg morajlása nem hallatszott el hozzájuk, valahol egy összezavarodott vörösbegy dalolta a reggel elmulasztott énekét, a gyenge szellő pedig elhordta a korábban terjengő égettpuskapor-szagot, s helyére elhozta a közeli állattartó telepről a soha ilyen kellemesnek nem érzett disznószarszagot.
Nagyjából egy perc után a főtörzs megunta. Ez a faszi nem fog kiszállni magától. Én se tenném, mondta nem túl boldogan. Te!, mutatott a legmagasabb katonára: Menj oda, és kérdezd meg, mit akar!
Újabb meddő másodpercek teltek el. Hosszútóni nem mozdult. Harcsa rászólt: Indulj már, katona! Ám a katona nem indult – hanem a befelé sírástól eltorzult hangon ezt nyögte ki: Félek, főtörzsőrmester elvtárs.
Nem szokás ilyet mondani a seregben. Mi több: hadiállapot idején a parancsmegtagadás csak jó esetben jelent haditörvényszéket. Vajon főbe lövi Harcsa? – kérdezte egyikük. Jovan odaszólt Tóninak: Ne szarj be, menj oda a kocsihoz!
Az öreg főtörzsöt roppant dühítette a dolog. Te nagy hős, te sírós kislány, menj oda, hátra, az anyád picsájába, majd beszélgetünk később, mondta az akkor már rendesen zokogó katonának. Majd Jovanra nézett: Te! Te vagy az, aki a tegnapelőtt elfogta a postást, ugye?
Jovan jóváhagyóan bólintott. Néhány órával vagy néhány nappal korábban – összegyűrődött számára az idő, mint egy darab rongy vagy egy marokba szorított papírlap, a pillanatok közötti távolság már nem lineáris volt, hanem az események függvényében változott, néha mintha két-három vagy még több időben élt volna egyszerre –, a szakaszától bő százlépésnyire eltolt őrhelyén, tán fél perccel azután, hogy visszatért a valóságba, miután egy lövedék megpengette a sisakját és vagy negyedórára kiütötte, elfogott valakit. Szakszerűen mondva: foglyul ejtett valakit. Az a valaki nagyon hirtelen termett előtte, miután átugrotta a félméteres kerítést – valószínűleg el akarták gázolni, legalábbis a kerítésen túli sétányon üvöltő motorral épp akkor húzott el egy kocsi. Jovan arra gondolt, hogy ha az illető a jó oldalon állna, akkor nem fehér Oltcittal, hanem fekete Daciával üldöznék, tehát minden bizonnyal a rossz fiúk közül való. Ráemelte a géppisztolyt, és meghúzta a ravaszt. A fegyver hallgatott, üres volt a tár, korábban egy billencsbe ürítette. Azon nyomban ráüvöltött a kerítésugró ismeretlenre:
– Feküdj! Maradj a földön, a kurva anyádat!
A másik nem ellenkezett, láthatóan be volt rezelve. Jovan mérlegelt. Ha tárat cserél, néhány pillanatig harcképtelen lesz, így a másik előkaphatja a fegyverét, és végezhet vele. Ha nem cserél, akkor a másikra tud figyelni, az pedig, mivel nem tudja, hogy üres fegyvert fognak rá, szót fogad. Az utóbbi változat mellett döntött.
– Kússz, bazdmeg! A főút felé! Kússzál már!
Lassan közeledtek a többiekhez. Amikor már húszlépésnyire megközelítették a szakaszt, ketten-hárman a segítségére jöttek. Egyikük belerúgott a fogolyba, de a többiek leállították, mondván, egyelőre nem tudni, kicsoda. Bereta valakit beküldött a kaszárnyába a fogoly hírével, így hamar előállt egy TAB, amelybe a fickót betuszkolták és elvitték. Másnap kiderült, hogy a kerítésugró a környék postása volt, aki azért merészkedett a közelükbe, hogy jelentse: néhány idegent látott bizonyos környékbeli házakban. A postást elengedték, Jovant pedig megdicsérték. És néha röhögtek a háta mögött.
Te, mivel olyan bátor vagy, hajtsd végre a parancsot. Mozgás!
Jovan úgy pattant fel, mintha világéletében erre a lehetőségre várt volna. Talán a kocsi jugoszláv rendszáma tette, talán hős akart lenni, vagy csak egyszerűen bizonyítani akarta a többieknek, hogy milyen tökös srác. Karabélyát a hátára vetette, hogy békésebbnek látsszék, és határozott léptekkel tette meg a tizenöt-húsz métert a teherkocsiig. Amint odaért, tisztelgett a sofőrnek, az pedig letekerte az ablakot, és beszédbe elegyedtek. Kisvártatva Jovan hátrafordult, és felemelt hüvelykujjával jelezte: minden rendben. Majd jobbra csapódott a feje, és összeesett. Egy következő lövedék a sofőrt fektette a kormányra. Valamelyik srác nem bírta cérnával, és lőni kezdte a közeli épületet. A többiek azt hitték, hogy látott valamit, ezért ők is tüzet nyitottak. Harcsa alig tudta leállítani őket – még az hiányzik, hogy megöljenek egy csomó ártatlan civilt. Néhányan Jovánhoz szaladtak. Már nem volt benne élet. Fejlövést kapott, a lövedék átütötte a sisakját, behatolt a koponyába – majd kijött a másik felén, végül ismét átütötte a sisakot. Döbbenten nézték. Ez valamiféle különleges lövedék lehetett, mondta a Harcsa. Én ismerek minden nálunk rendszeresített lőszert, erre egyik sem képes. Gyilkos terroristák! Basszam az anyjuk istenit!, fakadt ki. A sofőr megrogyó hullája a kormányra dőlt, és megnyomta a kürt gombját – halálról dudált a teherautó a disznószar- és puskaporszagú estében. A meleg vér pedig lassan utat talált magának a hideg aszfalt hajszálrepedései felé, s mélyen beleégett az út burkolatába.
(folytatjuk)
 
Cikk megjelenési időpontja: 2018-04-14 08:05
Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a kormány által kezdeményezett népszavazáson a család meghatározásáról?









eredmények
szavazatok száma 141
szavazógép
2018-04-14: Glossza - Kuti János:

Himnuszváltoztatások kora

A nemzetközi nőnap alkalmából a német egyenlőségügyi biztos, aki egész biztos, hogy igazi harcos nő, javasolta a német himnusz megváltoztatását, mert abban Vaterland (apaföld, apaország) szerepel, nem az anyaföld, és ez mélységesen sértheti a német hölgyek ön-, és közérzetét.
2018-04-14: Kultúra - :

Az időfolyam függvényében (Köllő Margit életműtárlata)

A Köllő Margit képzőművész jeles alkotásait bemutató kiállítás az életmű egységes, ugyanakkor részleteiben változatos szövetét tárja elénk. A textil- és grafikusművészetben elismert, valamint a kortárs digitális fényképészetben is jártas alkotó szövött munkái és papírra rögzített műveinek formavilága és témái összefonódnak, egybeszövődnek életével, életterével, drámai vagy mindennapi helyzeteinek átélésével. Megküzd az anyaggal, hogy a vonalak és fonalak kuszaságában rendet teremtsen, hogy a szálak vezetésében a Teremtő munkáját folytassa. A több évtizedes pedagógusi pályát is befutó művész ars poétikájához rendíthetetlen küldetéstudat társul. Az Énekek énekének sorát: „Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír…” állította maga elé és szövi munkáiba (Ars poetica, 1997).