Labdarúgás, I. ligaA piros-fehérek először nyertek élvonalbeli meccset a szemerjai stadionban

2018. április 14., szombat, Sport

A fergeteges hangulatban és telt ház előtt játszó Sepsi OSK hátrányból fordítva megnyerte első élvonalbeli mérkőzését a sepsiszentgyörgyi MSC stadionban a Medgyesi Gázmetán ellen az alsóházi rájátszás 5. fordulójában, így a pénteken vereséget szenvedő FC Voluntari csapatát megelőzve a harmadik helyre ugrott.

  • Fotó: Henning János
    Fotó: Henning János

A mérkőzést megelőzően a Sepsi OSK nem győzte le a Szeben megyei együttest, az alapszakaszban a medgyesi odavágón 2–1-re győzött a házigazda, a visszavágón pedig gólnélküli döntetlennel végződött.

Ezúttal is fenomenális hangulatban léphetett pályára az Eugen Neagoe irányította csapat (Albert Levente fotógalériája a Háromszék Facebook-oldalán tekinthető meg), amely rögtön az 1. percben közel állt a gólszerzéshez, azonban az egyik védő tisztázni tudott Filipe Oliveira beadásánál, így a labda nem juthatott el az érkező Ibrahima Tandia lábáig.

A piros-fehérek a folytatásban két nagy helyzetet is kihagytak: előbb az egyedül maradó Oliveira emelt lövését hárította Alexandru Greab, majd Tandia passzolt Marko Simonovski elé, aki a tizenhatos vonaltól próbálkozott, de a medgyesi hálóőr ismét védett.

Hiába kezdeményezett a Sepsi OSK és birtokolta többet a labdát, mert a Medgyes rögtön az első próbálkozását gólra váltotta. A 30. percben Sorin Bușu iramodott meg a bal oldalon és a kiváló beadásból a Constantin Dima mellett felugró Mario Rondón könnyedén fejelt a hálóba (0–1). Megzavarta a kapott gól a házigazdákat, így az első félidő utolsó perceiben szemmel láthatóan tanácstalanok voltak támadásban, majd Niczuly Roland bravúros védéssel mentette meg csapatát egy újabb góltól. Ellentámadásból próbálkozhatott a vendég csapat, viszont Darius Olaru lövését a jól helyezkedő kézdivásárhelyi kapus védte.

A szünet után Cristian Pustai csapata ismét közel állt a gólszerzéshez, viszont Niczuly ezúttal szögletre tolta Rondón lövését, majd Neagoe taktikát váltott, és az 54. percben Dima helyett Yasin Hamed, Oliveira helyett pedig Benjamin Kuku lépett pályára, illetve nem sokkal később a 37 éves Hadnagy Attila is játékba állt.

A vezetőedző húzása nyerőnek bizonyult, hiszen a sepsiszentgyörgyi csatár a 69. percben kiegyenlített: Niczuly pontos kirúgását Hadnagy vette át és nagyszerűen lőtt a jobb alsóba (1–1). Ez volt a tapasztalt csatár idénybeli ötödik találata.

Az egyenlítést követően a Medgyes csak rögzített helyzetekből tudott veszélyeztetni, majd a ráadás második percében a piros-fehérek Simonovski révén megszerezték a győzelmet érő találatot. Fülöp István szabadrúgását a jól helyezkedő Sebastian Ghinga visszafejelte a macedón csatár elé, aki közelről a hálóba pöckölt a labdát (2–1). A Sepsi OSK az egyetlen veretlen csapat az alsóházi rájátszásban, a 6. fordulóban pedig április 23-án, hétfőn 18 órától az FC Botoșani vendége lesz.

 

Mestermérleg

Cristian Pustai: „Pontokért utaztunk, és ennek megfelelően jól kezdtük a mérkőzést. Elmondhatom, hogy az első félidőben érvényesült az akaratunk, viszont a szünet után olyan hibákat vétettünk, ami sokba került, így az utolsó percekben kikaptunk. Ilyen a futball, egy kicsit fájdalmas, mert jól játszottunk, voltak helyzeteink, de még nem ébredtünk fel, pedig a vészjelző szól. Egymás után telnek a fordulók, mi pedig tördeljük a kezünket, és ez olyan csapatnál történik, ahol a játékosok komoly tapasztalattal rendelkeznek.

Szeretnék gratulálni a házigazdáknak, mert nagyon jól éreztük magunkat ebben a stadionban, hiszen telt ház előtt léphettünk pályára. Nagyszerű lenne, ha más városokban is meg tudnák ezt valósítani. Az emberek szurkoltak és énekeltek, még akkor is, amikor a csapatuk hátrányban volt, szóval megérdemlik a dicséretet.

Mindezek ellenére nem gondolom, hogy a csapat megérdemelte a győzelmet. Tudom, hogy nekik is volt olyan meccsük, amikor az utolsó percekben veszítettek pontokat, viszont most fordult a kocka.”

Eugen Neagoe: „A fiúk dicséretet érdemelnek a győzelemért és a nagyon fontos három pont begyűjtéséért. Nagyon örülök, hogy nyerni tudtunk, hiszen ez az első élvonalbeli sikerünk ebben a stadionban. Telt ház előtt játszottunk, és ezek a szurkolók teljes mértékben megérdemlik, hogy továbbra is legyen csapatuk az első osztályban.

Köszönjük, hogy mellettünk voltak, és szeretnénk, ha a hátralévő hazai mérkőzéseken is tele lenne a stadion. Mi elsősorban a szurkolóknak játszunk, és biztos vagyok benne, hogy a csapat megvalósítja célját, vagyis az élvonalban marad.

Nagyon nehezen jött össze a győzelem, hasonló volt a helyzet, mint a Voluntari ellen, viszont ezúttal a ráadásban sikerült a győzelmet érő találatot belőni. Fontos ez a három pont, de a fiúkkal is beszéltem és elmondtam nekik, hogy nem voltam elégedett a játékukkal. A cserejátékosok jelentették a különbséget, illetve örülök, hogy olyan tapasztalt labdarúgók is a keretben vannak, mint Hadnagy Attila. Egy olyan játékos, akit nem kell bemutatni, egy szimbólum a város és a csapat számára is.”

 

Labdarúgó I. liga, alsóházi rájátszás, 5. forduló: Sepsi OSK–Medgyesi Gázmetán 2–1 (0–1).

Sepsiszentgyörgy, MSC Stadion, mintegy 4500 néző. Vezette: George Rădulescu. Sepsi OSK: Niczuly – Sato, Dima (Hamed, 54.), Viera, Ursu – Petrovic, Ghinga – Tandia (Hadnagy, 64.), Fülöp, Oliveira (Kuku, 54.) – Simonovski. Vezetőedző: Eugen Neagoe. Medgyes: Greab – Bușu, Fytanidis, Constantin, Crețu – Cristea (Sîrghi, 70.), Rosado – Chamed (Caiado, 79.), Olaru (Tîrcoveanu, 75.), Diogo –  Rondón. Vezetőedző: Cristian Pustai. Gólszerzők: Hadnagy (69.), Simonovski (90+2.), illetve Rondón (30.). Sárga lap: Sato (88.), illetve Fytanidis (68.).

További mérkőzések: * playoff: Craiova–Jászvásári Poli (gólszerzők: Mitriță 18., 45+1., 55. – tizenegyesből, Dimitrov 90+1., illetve Danale 72.), az FC Viitorul–Kolozsvári CFR mérkőzést tegnap este lapzárta után rendezték, az Astra Giurgiu–FCSB találkozóra ma 20.45 órától kerül sor * playout: FC Voluntari–Dinamo 2–4 (gsz.: Voicu 76., Balaur 84., illetve Popa 22., 46., Balaur 32. – öngól, Mahlangu 38.), Concordia Chiajna–Bukaresti Juventus 2–1 (gsz.: Prepeliță 69., Pena 76., illetve Ștefan 27.), a Temesvári Poli–FC Botoşani meccset ma 18 órától játsszák.

A playout rangsora:

1. Dinamo       4             0             1             12–5      32

2. Botoşani     1             2             1             1–1        25

3. Sepsi OSK   2             3             0             9–6        19

4. Chiajna       1             2             2             5–7        19

5. Voluntari     1             1             3             6–9        18

6. Temesvár    0             2             2             3–5        16

7. Medgyes     2             1             2             6–8        15

8. Juventus     2             1             2             4–5        13

A 6. forduló: * playoff: FC Viitorul–FCSB, Jászvásári Poli–Kolozsvári CFR, Astra Giurgiu–Craiova * playout: Dinamo–Temesvári Poli, Concordia Chiajna–FC Voluntari, Bukaresti Juventus–Medgyesi Gázmetán, FC Botoșani–Sepsi OSK.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 757
szavazógép
2018-04-14: Világfigyelő - :

A szavazó külhoni magyarok 96 százaléka a Fideszre adta voksát

Befejezte a múlt vasárnapi országgyűlési választásra leadott levélszavazatok összeszámolását a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombaton, az érvényes szavazatok túlnyomó többségét a Fidesz-KDNP pártszövetség kapta.
2018-04-14: Belföld - Farcádi Botond:

Tiltakozik a MOGYE beolvasztása ellen

Vass Levente, az RMDSZ marosvásárhelyi képviselője Facebookon közzétett nyilatkozatában tiltakozott a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek a Petru Maior Egyetemmel való összeolvasztása ellen, amely a magyar nyelvű orvosképzés megszüntetésének veszélyét hordozza magában.