Szent György NapokSzabadságról, hitről az unitáriusoknál

2018. április 28., szombat, Kultúra

450 éve fogadta el a tordai országgyűlés a vallásszabadság törvényét, ezen évforduló okán is tartotta fontosnak a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség, hogy hozzátegyen valamit a Szent György Napokhoz, így beszélgetést kezdeményeztek közéleti személyiségekkel, művészekkel. Csütörtök este Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Rácz Norbert unitárius lelkész és Pálffy Tibor színművész beszélgetett a házigazda Kovács Istvánnal, majd bemutatták az egyházközség József Lajos Közösségi Termében helyet kapott, az unitárius egyház múltjába és jelenébe betekintést nyújtó kiállítást.

  • Pálffy Tibor, Rácz Norbert, Antal Árpád és Kovács István. Fotó: Albert Levente
    Pálffy Tibor, Rácz Norbert, Antal Árpád és Kovács István. Fotó: Albert Levente

Diktatúrából érkezvén elhittük mi is, hogy minden, ami jó, az Nyugatról jön, ezért is annyira jó érzés rádöbbenni, felismerni, tudatosítani értékeinket. Azt például, hogy 450 évvel korábban a világon először itt, Erdélyben mondták ki, hogy a hit Isten ajándéka, ezért hitéért üldözni senkit sem szabad, először a tordai országgyűlés határozata fogalmazta meg a másság elfogadását, mi több, a szigorú egyházi hierarchia által uralt társadalmi berendezkedésben egyfajta szubszidiaritást, autonómiát is törvényben rögzítettek, leszögezve, hogy a helyi közösségeknek joguk van hitüket felvállalni az egyházi vezetéssel szemben is – Kovács István unitárius lelkész ezekkel a gondolatokkal vezette fel a beszélgetést, amely aztán a szabadság, korlátok, hit kérdését járta körül a meghívottak foglalkozása, hivatása tükrében.

Önkormányzati vezetőként Antal Árpád például arra hívta fel a figyelmet, hogy közösségünk szabadságát korlátozza a román többség.

Rácz Norbert szerint a kereszténység egyik pillére a szabadság, amely azonban egy kardhoz hasonlatos, mellyel lehet védelmezni, óvni, de lehet súlyos sebeket is ejteni, ha vissza­élnek vele.

Pálffy Tibor azt mondta, számára a szabadság vágy egy olyan tudatállapot iránt, amelyet ritkán él meg az ember a színpadon, egy kisülés, amikor eltűnnek tér és idő korlátai.

Szó esett azokról a helyzetekről is, amikor a szabadság kiteljesítése vagy víziója valóra váltása végett egy vezetőnek akár szembe kell fordulnia saját közösségével: a polgármester számára ilyen pillanat volt az új főtér kialakításának kezdeményezése, de szóba kerültek azok a viták is, amelyek évekkel korábban a sepsiszentgyörgyi színház új művészeti irányának és műsorpolitikájának felvállalását kísérték. Rácz Norbert történelmi példával csatlakozott a sorhoz: az egyik legjelentősebb reformátor, Zwingli Ulrich azzal nyomatékosította szembenállását a katolikus egyházi hierarchiával, hogy nagyböjt idején jókora nyilvánosság előtt evett füstölt kolbászt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1446
szavazógép
2018-04-28: Kultúra - Szekeres Attila:

Születésnapi koncerten a Mácsafej (Szent György Napok)

Tízéves születésnapi koncertet tartott a sepsiszentgyörgyi Mácsafej együttes szerda este a megyeszékhelyi Andrei Mureşanu Színházban. A háromrészes jubileumi műsorban a zenekar jelenlegi tagjain kívül azok is felléptek, akik korábban az együttesben muzsikáltak, mindösszesen: Ferencz Anikó (fuvola), Ferencz Áron (ütős hangszerek), Ferencz Csaba (gitár, ének), Gábor Szabolcs (szaxofon), Kolcsár József (vers, ének), Márk Attila (gitár, ének), Ségercz Ferenc (furulya), Ticusan János (gitár) és Vitályos Lehel (nagybőgő).
2018-04-28: Kultúra - Váry O. Péter:

Tíz tételben (Szent György Napok)

1. Nehezen barátkoztam meg a Tein-beli könyvismertetők-közönségtalálkozók gyakorlatával, úgy gondoltam, a kultúra méltósága és a szórakozóhely lazasága nem összeegyeztethetőek. Legtöbbször igazam volt. Néha nem. Most sem.