Diktatúrából érkezvén elhittük mi is, hogy minden, ami jó, az Nyugatról jön, ezért is annyira jó érzés rádöbbenni, felismerni, tudatosítani értékeinket. Azt például, hogy 450 évvel korábban a világon először itt, Erdélyben mondták ki, hogy a hit Isten ajándéka, ezért hitéért üldözni senkit sem szabad, először a tordai országgyűlés határozata fogalmazta meg a másság elfogadását, mi több, a szigorú egyházi hierarchia által uralt társadalmi berendezkedésben egyfajta szubszidiaritást, autonómiát is törvényben rögzítettek, leszögezve, hogy a helyi közösségeknek joguk van hitüket felvállalni az egyházi vezetéssel szemben is – Kovács István unitárius lelkész ezekkel a gondolatokkal vezette fel a beszélgetést, amely aztán a szabadság, korlátok, hit kérdését járta körül a meghívottak foglalkozása, hivatása tükrében.

Önkormányzati vezetőként Antal Árpád például arra hívta fel a figyelmet, hogy közösségünk szabadságát korlátozza a román többség.

Rácz Norbert szerint a kereszténység egyik pillére a szabadság, amely azonban egy kardhoz hasonlatos, mellyel lehet védelmezni, óvni, de lehet súlyos sebeket is ejteni, ha vissza­élnek vele.

Pálffy Tibor azt mondta, számára a szabadság vágy egy olyan tudatállapot iránt, amelyet ritkán él meg az ember a színpadon, egy kisülés, amikor eltűnnek tér és idő korlátai.

Szó esett azokról a helyzetekről is, amikor a szabadság kiteljesítése vagy víziója valóra váltása végett egy vezetőnek akár szembe kell fordulnia saját közösségével: a polgármester számára ilyen pillanat volt az új főtér kialakításának kezdeményezése, de szóba kerültek azok a viták is, amelyek évekkel korábban a sepsiszentgyörgyi színház új művészeti irányának és műsorpolitikájának felvállalását kísérték. Rácz Norbert történelmi példával csatlakozott a sorhoz: az egyik legjelentősebb reformátor, Zwingli Ulrich azzal nyomatékosította szembenállását a katolikus egyházi hierarchiával, hogy nagyböjt idején jókora nyilvánosság előtt evett füstölt kolbászt.