Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Song of the Goat Színház, Wrocław / Lengyelország: Songs of LearKevés kell a csodához

2018. május 8., kedd, Színház az egész világ

Nehéz szavakba önteni a wrocławi Song of the Goat Theatre Songs of Lear című előadását, egyrészt, mert a nagyon mély, személyes élményeiről nehezen tud nyilatkozni az ember, másrészt, mert kevés olyan történés van benne, amit pontosan ki lehetne fejezni szavakban.

  • Fotó: Barabás Zsolt
    Fotó: Barabás Zsolt

Az előadás kulcsa, ami nélkül nem tudnánk igazán felszabadulni a „műélvezetben”, egy rövid történet, amit Grzegorz Bral rendező az előadás előtt mesél el a közönségnek, még mielőtt a színészek színpadra lépnének. Történt egyszer, hogy alkalma volt megtekinteni Kandinsky festményeinek retrospektív kiállítását a londoni Tate Modern Galériában. A kiállítás elején egy posztimpresszionista stílusú kis tájkép volt kiállítva, melyen láthatóak voltak a formák, felismerhetőek a fák, házak. Aztán, ahogy tovább nézte a tárlatot, megfigyelte, hogy ennek a tájképnek a változatai hogyan alakultak át az évek során dadaizmussá, szürrealizmussá, és így tovább. A kiállítás végén volt egy egészen szürrealista festmény, melyet soha nem értett volna meg, ha nem látta volna az első tájképet, mert bámulatos rejtett kapcsolat volt a kettő között. A most látható előadásban – mondta a rendező – Shakespeare Lear király című tragédiája a „tájkép”, ők pedig megpróbálnak több „festményen” átvezetni bennünket a hangok és zene segítségével.
Nem Lear király történetét láthattuk tehát, nem is a dráma csomópontjait, hanem a Lear király történetében megtalálható eseményeknek, sorsoknak, érzelmeknek a zenében való kifejeződése volt az előadás. Persze mondhatnánk erre, hogy ha a Lear király megihlet egy zeneszerzőt, akkor abból zenemű születik, aligha kellenek színészek is hozzá… Mondhatnánk, de ahogy elkezdtek énekelni a színészek, bennünk rekedtek a szavak, olyan intenzitással sugároztak a játéktérből az érzelmek, indulatok. És lassan, észrevétlenül valami olyan megmagyarázhatatlan bensőségesség, szeretet vett erőt rajtunk, mintha kisgyermekek lettünk volna szüleik szerető karjaiban. Vajon hogyan történhetett mindez? Mi az, amit ők tudnak, éreznek a színházról vagy az emberi lélekről, hogy ennyire eszköztelenül ilyen csodát tudnak teremteni a színpadon?
Persze újra és újra megpróbálunk belekapaszkodni a látványba, megpróbálunk szereplőket keresni az előadókban, megpróbáljuk gondolatban leosztani a színpadon éneklő tizenkét ember között a Lear király szerepeit, de sehogyan sem sikerül rendet teremteni a szereposztásban. Aztán halljuk, hogy a dalokban többször elhangzik Jézus, Ave Maria, és ez segít, hogy végre kikapcsoljuk az agyunkat, és a zene hangjain lélegzetelállító magasságokba emelkedjünk. Néha látjuk Lear királyt, Cordéliát, a Bolondot, de mintha nem is az lenne a lényeg, hogy mit látunk, hanem, hogy mit érzünk róluk, velük, általuk. Nem az a lényeg, hogy mit tesznek, hanem hogy mit élnek át a színpadon. Örök talány marad számunkra, hogyan lehet cselekvések, konkrét színpadi kapcsolatok nélkül olyan lelki mélységekig eljutni egy színésznek, hogy sírva énekeljen, ezáltal az énekhangot is olyan belső tartományokban szülve meg és olyan belső tartományokig juttatva el, ahová csak nagyon ritka pillanatokban lehet alkalma eljutni az embernek.
Több volt, mint zene, mert a zenét nemcsak játszották, hanem iszonyú szuggesztivitással gondosan eljuttatták a lelkünkig, és több volt, mint színház, mert a semmiből teremtettek katarzist. Simogatta és borzolta a lelkünket a harmónium és énekhangok lágy harmóniája és disszonanciája, aztán, amikor már nem lehetett tovább fokozni a hangerőt, megszólalt a duda, és annyira szívbe markoló volt a hangja, hogy szinte fizikai fájdalmat éreztünk. A dobok az ókori görög színház ritualitását idézték, talán nem véletlenül, hisz a társulat neve, a Song of the Goat (Kecskeének) valójában a „tragédia” szó egyenes fordítása.
A Lear királyban a világfájdalom örök érvényű mesterművét alkotta meg Shakespeare, melyben az emberi lélek szenvedése, gyötrelmei és az elemek harca, a vihar képei elválaszthatatlanul eggyé válnak. Talán nem véletlen, hogy éppen ebből a darabból készült ez a különös előadás, melyben ott volt a háború és béke, az ország-világ dolgai, de ezek mellett a családi összetartozás is, apák és gyermekek kapcsolatának minden mélységével, szeretetével és bűntudatával. És mintha ott lett volna a hit is valahol, a „túl nagy a szívem számodra” hite, alázattal és odaadással az alkotók által haldoklónak nevezett örök Királyság előtt. Milyen kevés kell a csodához, gondoltam magamban a végén, és szinte fájt visszatérni a világba. Mi szükség ennyi autóra, csillogó-villogó ruhákra, elektromos kütyükre? Inkább egy csendes, visszafogott séta lenne jó barátainkkal, családtagjainkkal valahová a jászolban mosolygó kisgyermek, a biztonság, szeretet, egymást átkaroló jóság felé.

Hozzászólások
Szavazás
Kire szavaz a május 26-i EP-választáson?










eredmények
szavazatok száma 527
szavazógép
2018-05-08: Színház az egész világ - Nagy B. Sándor:

Flamencovarázslat (Juan Manuel Fernández Montoya „Farruquito”, Sevilla / Spanyolország)

A Reflex4 nyitánya olyan volt, akár egy nagy közös örömünnep. Az Improvisao című előadásban apró csodákat műveltek a táncosok-zenészek, a közönség pedig olyan tapsokkal honorálta a színpad irányából érkező energiaáramlatokat, amilyeneket egy előadó csak kívánhat magának.
2018-05-08: Gazdakör - :

A székelyföldi legelők följavítása száz év távlatából

Népi hagyomány szerint Szent György-naphoz kötődik az állatok legelőre való kihajtása. Az állattenyésztő gazdák tavaszi naptárában fontos feladatként szerepelt a legelők takarítása, feljavítása. A napokban, átutazva a megye egy részét, ilyen tevékenységet sehol nem láttam. A szántókon dolgoztak a gépek, de a gyepterületek nagy részén a múlt évi száraz bogáncs, vadrózsa, kökény és gyalogbodza éktelenkedett, sok helyen a már kint legelő juhnyáj kerülgette.