Bár régi és archaikus szó a szövétnek, de fáklyát gyújt, visszaderít a múltba, most éppen akkora fénnyel, hogy száz esztendővel ezelőtti eseményt is bevilágíthasson. Kell fénye az árkosiaknak, az onnan elszármazottaknak is, akik soha nem akarják avasodni hagyni a „múlt kor” eseményeit, mert büszkék szülőfalujukra.
Száz évvel ezelőtt, harmincegy éves korában vesztette életét az igazságtalan első világháborúban és lett annak hősi áldozata árkosi Kiss Ernő (1887 január 12.–1918. július 15.). A szülőfalu nem felejtette el: az utolsó rendszerváltás után nevét felvette az utca, ahol bölcsőjét ringatták, s ahol a Falupatak mellett a Kiss család élt és él jelenleg is. (A családnak 1580-ban Báthory Kristóf adott nemesi levelet, majd II. Rákóczi György újíttatta meg 1649-ben.) 2013 szeptember végén a helyi önkormányzat a falunapi műsor részeként emléktáblával jelölte meg Kiss Ernő szülőházát. Mit tudott tenni egy 31 évet élt fiatalember falujáért? Kutatta-kereste hasznosítható ásványi kincseit, földtani értékeit – ez volt témája doktori disszertációjának, amelynek adatai ma is érvényesek, sőt, hasznosíthatóak. Mint dr. Szádeczky Kardoss Gyulának, a Kolozsvári M. Kir. Ferencz József Tudományegyetem igazgató egyetemi tanára által vezetett Ásvány és Földtani Intézetének tanársegédje, Dr. Kiss Ernőnek főhadnagyi rangban be kellett vonulnia a frontra, vállalnia kellett a haza védelmét, és a fronton szerzett betegsége miatt a kincses város katonakórházában 1918. július 15-én tragikus módon elhunyt.
Egyike volt szőlőfaluja számos világháborús hősének, akiknek neve ott olvasható az unitárius templom emléktábláján. Két nap múlva, július 17-én nagy részvét közepette – a kiterjedt Kiss család és a szülők bánatára – mondott emlékbeszédet az árkosi temetőben a székelykeresztúri születésű Csíki Gábor (1891–1965) akkori unitárius tábori-, később kolozsvári-budapesti lelkész, majd magyarországi püspöki helynök. Emlékfoszlányok felől néhai Kiss Ernő Árkoson élő unokaöccsétől, ifj. Kiss Ernőtől (szül. 1951) és édesanyjától özv. Kiss Ernőné Gyulai Iréntől (szül. 1928) érdeklődtünk.
– Itt született ezen a telken – mondták. – Gazdag hagyatékának egy részét a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum őrzi. Valóban a háború hősének kell tekintenünk, mert az utólagos szájhagyomány szerint repülőgépről leszórt mérgezett konzervek miatt került bajtársaival együtt a kolozsvári Pasteur Intézetbe, ahol már nem tudtak rajtuk segíteni. Síremléke családi sírjaink sorában található a falunk temetőjében, amit mi gondozunk. Sírján ez olvasható: Itt nyugszik dr. Kiss Ernő főhadnagy, gim. tanár. 1887–1918. Viszontlátásra.
Árkoson a bodosi származású református néptanító, Fábián Károly figyelt fel tanítványa szorgalmára, „felsőbb tanulmányokra” biztatta, melyeket a kolozsvári unitárius gimnáziumban végzett el, ahol figyelme a természettudományok felé irányult. Érettségi után már az említett egyetem hallgatója, s első nyári szünidejében összegyűjtötte a környék kőzeteit-kövületeit, és ládaszámra küldte azokat Kolozsvárra. Tanulmányozásuk eredményei, terepmunkái és térképezései teremtik meg az alapot arra, hogy megírja részletes tanulmányát a Baróti-hegység felépítéséről és elkészíthesse annak részletes földtani térképét. Elsőként végzi el a vidék kőzeteinek mikroszkópos és laboratóriumi vizsgálatait, nem felejtkezve meg az itt megjelenő ásványvizekről-mofettagázokról sem. Feltárja a Cserelő kőbánya ammoniteszkövületeit, amelyeket Vadász Elemér határozott meg, és adataira a jelenkori román tudósok is hivatkoznak. Időközben tanári oklevelet szerzett, melyet a jeles geográfus, Cholnoky Jenő ír alá (1910). Sikeresen megvédte doktori disszertációját A Baróti-hegység krétakori képződményei címmel (1911). Tanári és kutatói tevékenysége idején már küszöbön volt a világháború. Brünnben német nyelvi tanulmányokat végzett, amikor sorai közé választotta a Magyar Természettudományi Társulat. Pályáját derékba törte a világháború kirobbanása. Aggódó szüleit Gyulafehérvárról még kadétőrmesterként biztatta: „Ilyen vékony emberkékben, mint amilyenek mi vagyunk, nem könnyen akad meg a puskagolyó.” A vége felé járt a világháború, halála előtt nem sokkal főhadnagyi rangban volt, amikor öröm érte: „munkája elismeréseként dr. Kiss Ernőt örökítő tagjai sorába iktatta a Magyarhoni Földtani Társulat”.