Az Év tanára: Deák Magdolna

2018. május 16., szerda, Közélet

Az Év tanára 2018 címet idén két anyaországi és két külhoni magyar pedagógus kapta meg. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a kozepsuli.hu szakmai együttműködésének köszönhető, hogy külhoni magyar tanárok is szerepeltek a jelöltek és a díjazottak között. Az egyik díjazott Deák Magdolna, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző magyar nyelvet és irodalmat, pedagógiai kommunikációt, valamint módszertant oktató tanára.

A másik három díjazott Angyal Adrienn, a hédervári Timaffy László Tagiskola fizikát és matematikát oktató tanára, Kende Sára, a budapesti Pais Dezső Általános Iskola magyar nyelvet és irodalmat oktató pedagógusa és Kiss Beáta, a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium magyar nyelvet és irodalmat, valamint művészettörténetet oktató igazgatónője.

Az eseményről kiadott sajtóanyag szerint a jelölt személyére pedagógusszervezetek és diákközösségek egyaránt tehettek javaslatot, ők ajánlották a Középsuli.hu portál figyelmébe legkedvesebb tanáraikat. Indoklást is csatoltak hozzá, megírták, hogy jelöltjük miért érdemes a díjra. A jelöltek közül egyetemi oktatókból álló szakmai zsűri választotta ki azokat, akikre szavazni lehetett a közösségi médiában. A díjat és az azzal járó jutalmat szombaton Budapesten a Magyarság Házában vehették át a díjazottak Szilágyi Pétertől, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős ügyvezető helyettes államtitkárától.

„Ha nincsenek lelkes pedagógusok, nincs magyar jövő” – jelentette ki a díjátadó rendezvényen a helyettes államtitkár.

Deák Magdolna pedagógusként egyik legnagyobb sikerének azt tekinti, hogy a pályán töltött húsz éve alatt képes volt a folyamatos szakmai, emberi fejlődésre, megújulásra. A diákok körében rendkívül népszerű tanárnő évek óta szervezője az Erdélyi Kossuth Szónokversenynek, szívügye a tehetséggondozás és a magyarság megőrzése.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1492
szavazógép
2018-05-16: Közélet - Fekete Réka:

Kiadó még nincs (Kihirdették a Nyertes Tankönyveket )

Egy kézdivásárhelyi tankönyvíró csapat négy magyar nyelvi kommunikáció tankönyvvel, egy sepsiszentgyörgyi tanár pedig két unitárius vallástankönyvvel nyert a márciusban meghirdetett országos tankönyvpályázaton. Az országos értékelő és vizsgáztató központ által jóváhagyott tankönyvek immár csak arra várnak, kiadót találjon az oktatási minisztérium, és kezdjék nyomtatni a kiadványokat.
2018-05-16: Közélet - :

Közvetíthető az idénymunka

Bővült azok köre, akik napszámosregisztert igényelhetnek, és a jövőben lehetőség lesz arra is, hogy az időszakos munka területén is működjenek közvetítők – ismertette a vonatkozó jogszabály új rendelkezéseit Ördög Lajos, a megyei munkafelügyelőség vezetője.