Sargentini-jelentés Bírálják a magyarországi helyzetet

2018. május 17., csütörtök, Világfigyelő

Több okból is komoly bírálatokat fogalmazott meg a magyarországi helyzet kapcsán az Európai Parlament (EP) kulturális és oktatásügyi bizottsága (CULT), amely tegnap szavazta meg nagy többséggel a témáról a véleményét, amelyet csatolni fognak az úgynevezett Sargentini-jelentéshez.

A 13:4 arányban jóváhagyott dokumentumban sajnálatosnak nevezték, hogy mindeddig nem sikerült rendezni az Európai Bizottság és a magyar kormány közötti vitát a felsőoktatási törvényről. Kiemelték: Magyarországnak joga van saját oktatási törvényekhez, de azok nem lehetnek ellentétesek a belső piaci szabadságjogokkal.

Elismerték, hogy a magyar hatóságok teljesítették az EP bizonyos vonatkozó ajánlásait, ugyanakkor problémásnak nevezték a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyének elhúzódását, és az intézmény működését lehetővé tevő megállapodás aláírására szólították fel a kormányt, mondván, a CEU már teljesítette az előírt feltételeket.

A CULT szerint a magyar médiapiac koncentrációja meg­nőtt, rengeteg független helyi rádióadó és tévéállomás eltűnt. Mint írták, az állami hirdetésekre fordított kiadások aránytalan mértékben kedveznek egyes vállalatoknak mások rovására, az állami megrendeléseket jellemzően kormányhű, túlnyomórészt oligarchák ellenőrzése alatt álló médiaorgánumok kapják meg. A képviselők aggodalmukat fejezték ki a sajtó szabadságának és sokszínűségének helyzete, illetve a civil szervezetek szűkülő tere és az ellenőrzés alá vonásukra irányuló kísérletek miatt.

Kitértek végül arra is, hogy aggályosnak tartják a romákkal szembeni diszkrimináció „számos mindennapi formáját” és a roma gyerekek iskolai szegregációjának rendszerszintű jelenségét.

Összegzésképp leszögezték: a felsőoktatás, a romák diszkriminációja, a sajtószabadság és a civil szervezetek helyzete miatt Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata, ami indokolja az alapszerződés hetes cikke szerinti, „atomfegyverként” is emlegetett eljárás megindítását.

Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő azon véleményének adott hangot, hogy a szöveg alaptalan kritikákat tartalmaz és politikailag elfogult. Az objektív tények és az aktuális helyzet nem érdekelte a képviselőket, akik előre eldöntötték, hogy Magyarországot meg kell büntetni, pellengérre kell állítani – emelte ki.

A hetes cikk szerinti eljárás kilátásba helyezésével továbbra is világos a baloldal célja: nyomásgyakorlás a magyar kormányra, hogy adja fel elveit és eddigi eredményeit, s hódoljon be a brüsszeli fősodor akaratának, áldozza fel az országot a „nyílt társadalom” eszméjének – írta közleményében Bocskor.

A hetes cikk olyan többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely akár az érintett állam szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagország egyhangú támogatására van szükség.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1486
szavazógép
2018-05-17: Világfigyelő - :

A kárpátaljai magyarok ügyében

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ismét az Európa Tanács főtitkárához fordult a kárpátaljai magyarok ügyében.
2018-05-17: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Jó képességű diákok pártfogói (Ösztöndíjat oszt az RGT Románia )

Harmadik alkalommal indítja útjára népszerű, tehetségpártoló programját az RGT Románia cégcsoport, amely ezúttal is harminc ösztöndíjat ítél oda kimagasló eredményeket elért tanulóknak. Partnerségben a kézdivásárhelyi Bóbita Egyesülettel a legjobbak fejlődését, tehetséggondozását kívánják támogatni a következő időszakban is. Az egyénenként megpályázható 2500 lejes hozzájárulást tízhavi részletben utalják a kiválasztottaknak.